gondolatébresztő

Emberi kapcsolatainkban vannak egészen kiváltságos helyet elfoglaló személyek, akikkel a találkozás élmény, ajándék, öröm – akkor is, ha nem szólnak akár egyetlen szót sem, de a jelenlétükben teljesnek érezzük magunkat, kellemesen jó érzés tölt el, olyannyira, hogy szeretnénk az időt is megállítani, mert a velük töltött idő éppen az időbeliségből emel ki valami olyan dimenzióba, ami biztosan nem ebből a világból való…

Jézus színeváltozása éppen ezt az élményt éreztette meg a három tanítvánnyal, valami olyan egyedi együttlétet, amit ők soha nem szeretnének, hogy véget érjen. A Feltámadottal való találkozásunkra készülünk, a vele való soha véget nem érő együttlétre vágyakozunk, előízét már itt a földön ízlelgetjük.

✍ kzs atya
📸 pixabay

A honvágy az édes szerelemből fakadó keserű fájdalom egy fajtája. Elég csak pár évig idegen országban élni: már értjük a nyelvet, ismerjük a szokásokat, szert tettünk barátokra és jól elboldogulunk a társasági életben – elmondhatjuk, hogy megkedveltek és befogadtak. S mégis, egyszer csak elementáris erővel tör ránk egy kifejezhetetlen érzés, s abban a pillanatban a fönséges táj, ahol vagyunk, a tenger azúrja, az égbenyúló hegyek látványa egyszeriben színtelenné válik, s por és hamu lesz a minket körülvevő gazdagság. És bevillan egy kép, a szülői ház, a családi otthon képe, a vén diófa a kertben és a szőlőhegy illata… Mert Isten olyannak teremtette az embert, hogy csak egy helyen tud megszületni és egy bizonyos helyen ismeri meg a világot, az embereket, önmagát, de még Istent is.

S a Biblia szentesíti a hazához, szülőföldhöz, nemzethez való kötődést. Nehemiással a megtiszteltetés, a rang, a gazdagság, a király barátsága sem tudta elfeledtetni hazáját, s hogy a szent város, ahol atyái sírjai vannak, romokban hever. De nem csak nosztalgia fűzi elhagyott hazájához, hanem a tenni akarás lendülete is, amellyel elő akarja mozdítani az újjáépítés munkáját. A honvágy szent érzés, melyből időről időre nagy művek születnek.

Barsi Balázs OFM: Magasság és mélység – napi elmélkedés, október 1.

Van egy szokásom: számozom a napjaimat. Minden reggel, amikor felébredek, elcsendesedem egy pillanatra, és ezt mondom:

Uram, ez a nap ezer évnyi örökkévalóságot ér. Ez azt jelenti, hogy az emberek, akikkel ma találkozom, a levelek, amiket megírok, a beszélgetések, amiket folytatok – mindez értékes a te szemedben. Taníts meg arra, hogy megbecsüljem minden pillanat értékét.

Ez a szokás nem egyik napról a másikra alakult ki bennem. Sőt, azt hiszem, ez az egyik legnehezebb dolog: megtanulni számon tartani a napjainkat.

Pedig számolni annyi mindent olyan könnyű. Pontosan tudjuk, mennyi pénz van a pénztárcánkban. A gazdák számon tartják a juhaikat, a tanárok a diákokat, az éttermek az eladott adagokat, a kertészek a palántákat.

De vajon miért olyan nehéz számba venni a napokat?

Talán azért, mert a napjainkat végtelennek látjuk. Mintha mindig lenne még egy holnap. És amit nem tartunk számon, azt könnyen elpazaroljuk.

Ezért is bölcs dolog imádkozni:

Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!

Zsolt 90,12 – SZIT

Jakab apostol így ír:

Mert mi a ti életetek? Pára vagytok csak, amely egy kis ideig látszik, aztán ismét eloszlik. (Jakab 4,14 – RÚF)

Jak 4,14 – SZIT

És ha ez még nem lenne elég figyelmeztetés, Izaiás próféta így folytatja:

Minden test olyan, mint a fű, és minden szépsége, mint a mező virága. ⁷Kiszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete éri.

Iz 40,6-7 – SZIT

Egy nap, amikor megérkezünk a mennybe, sok minden meg fog lepni minket.

De talán semmi sem döbbent meg annyira, mint az, hogy milyen rövid is volt valójában az életünk itt a földön.

Ezért ma reggel újra ezt kérem Istentől:

Uram, ezt a napot te már beírtad a könyvedbe. Taníts meg bölcsen élni vele – a te dicsőségedre.

Forrás: Joni és barátai [fogyatékkal élőket segítő szervezet]

Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.

Róm 12,18

A béke nem automatikusan születik meg ott, ahol nincs háború. A békés együttélés nem csupán a fegyverek elhallgatása, hanem a szívek megnyílása egymás felé. És ez a nyitottság egyre nehezebbé válik egy olyan világban, ahol gyorsan ítélkezünk, de ritkán hallgatjuk meg egymást igazán.

Mégis: Isten népét arra hívják, hogy békét teremtsen. Nem passzív csendben maradásról van szó, hanem aktív jelenlétről – arról, hogy vállaljuk a kapcsolatokat akkor is, amikor kényelmetlenek, akkor is, amikor fárasztó újra és újra megbocsátani, párbeszédet kezdeményezni vagy előítélet helyett bizalmat szavazni.

A béketeremtés nem a gyenge ember útja – épp ellenkezőleg: lelki erőt, alázatot és hitet kíván. Aki békességszerző, az néha magányos lesz, félreértik, talán támadják is. De Jézus azt mondja: boldog az ilyen ember. Mert ő Isten gyermekeként él a világban.

És milyen csodálatos volna, ha a keresztény közösségek, a plébániák, templomaink udvara vagy hittancsoportjaink mind-mind olyan helyek lennének, ahol az emberek fellélegeznek. Ahol nem ítélkezés, hanem meghallgatás várja őket. Ahol a konfliktusokat nem szőnyeg alá söprik, hanem átimádkozzák. Ahol más vélemények nem elválasztanak, hanem tanítanak bennünket elfogadásra.

A békés együttélés nem lehetetlen álom. Minden alkalommal valósággá válik, amikor valaki nem vág vissza, amikor valaki előbb kér bocsánatot, amikor valaki szívből megbocsát. Apró lépések ezek – de Isten országa is mustármagként kezdődik.

Van, amikor az ember nem tudja pontosan megfogalmazni, mi a baj, csak azt érzi, hogy nehéz. Minden. A reggelek. A mozdulatok. Az, hogy szólni kellene, de nincs mit mondani. Hogy enni kellene, de nem éhes az ember. Hogy nevetni kellene, de nem jön. Csak az üresség, ami egyre mélyebbnek tűnik, ahogy telnek a napok.

Bővebben →

Néhány napja még vigadt a világ, újongott egy város, pálmaágakkal fogadták, ahogy bevonult a Király. Milyen gyorsan változhat az emberi szív. Milyen könnyen hajlik meg, vagy akár fordul meg a szélben, milyen könnyen válik az éljenzés tagadássá, a szeretet megvetéssé. Te hol állsz a tömegben? Tudod-e már? Csendben hallgatsz, vagy kiáltasz „feszítsd meg!“.

Bővebben →

Virágvasárnap ünnepi hangulatot hozott: a gyerekek pálmaágakkal vonultak, a felnőttek ruháikat terítették a porban, a templomokban zengett a „hozsanna”. Az emberek bevonuló királyként ünnepelhették Jézust; királyként, aki nem pompás paripán, díszkisérettel és harsonaszóval érkezett, hanem egyszerűen, szelíden, alázattal egy hétköznapi szürke szamár hátán.
Lelkünk is felmelegszik ha elképzeljük Jézust, ahogy békésen bevonul Jeruzsálembe. Milyen szép lehetett volna ha ez így folytatódik. De nem, az útnak nem így kellett folytatódnia.

Bővebben →

Reményt – Neked.

Neked, akinek a gyermeke elcsatangolt,
neked, akinek épp össze van törve a szíve,
neked, akit akkora sötétség vesz körül, hogy már a fényt sem találod,
neked, aki lehangoltan tekint a holnapra, azt gondolván, hogy semmivel sem lesz más mint a mai nap

A Remény rád ragyog, jelezve neked, hogy minden rendben lesz, és te is rendben leszel.

Krisztus eljön, hogy megajándékozzon bennünket azzal, amire mindenki vágyik: jövővel és reménnyel.

A legtöbbet, amit tehetsz, az az, hogy elfogadod ezt a Reményt.
Mert Ő testet öltött.

A legtöbbet, amit tehetsz az életedért, az az, hogy az életedet a Reményre építed.

Élj a Remény fedele alatt.
Tudom, ez rizikósnak hangzik.
Tudom, a reménység egy törékeny fedélnek tűnik, amelyik bármelyik pillanatban összeomolhat, leszakadhat, téged a szabad ég alatt hagyva.

Azonban, lehet, hogy amint ott állsz, elkezdesz bízni, hogy mindez azért történik, hogy meglásd a csillagokat.

Ott állsz, felnézel, bízol, és hiszed, hogy mindezt meg kell tapasztalnod.

Ann Voskamp