gondolatébresztő

Bővebben →

„És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért: akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre; ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel 20,4)

Jel 20,4

Úgyis írhatnám a címet: jóságbélyeg. Vannak emberek, akik mintha megjelölten születtek volna. Rájuk mondják: szerencsés csillagzat alatt jöttek a világra. Ők egyszerűen javíthatatlanul jók. Nekik még a „régi emberük” is szép. Figyelgethetjük őket árgus szemekkel, keresgélhetjük bennük a hívőség és hitetlenség ismérveit, de előbb-utóbb összezavarodunk. Mert ők hitetlenül is jók, míg másokra – legyenek mégoly bibliaismerők – csak nagy-nagy jóindulattal és képzelőerővel lehet rábizonyítani ugyanezt.

A jóságjegyűek nem kerülnek a kirakatba. A médiaszakemberek számára unalmasak. Körülöttük nem mennydörög és villámlik, hanem inkább eseménytelenül békés a légkör. Egy-egy életösszefoglaló krédójába többnyire úgy kerülnek, mint az a bizonyos Pilátus. Nem hitvallásosan, csak tényszerűen. De jelen vannak a döntő helyzetekben. Többnyire nem ők a sorsfordítók, de mindig váratlan fordulatot hoznak másságukkal, azzal az ősjósággal, amin még az ördög ügyvédjének borotvaéles érvei is kicsorbulnak. Kikezdhetetlenül helyükön vannak a mondataik s a mozdulataik: éppen jókor szólalnak meg, s teszik meg azt, amit a nem megjelöltek is meg akarnak csinálni, csak valahogy mindig elkésnek vele. A jóságjegyűek jelen vannak ott, ahol olyan szükség van rájuk, mint a falat kenyérre az éhezőnek, de van bátorságuk ahhoz is, hogy kihagyják azokat az alkalmakat, ahol nélkülük is jól elboldogulnak. Tudnak se nem osztani, se nem szorozni. Nem tartja őket fogva a jóságuk, mert másnapra kialusszák, hogy tiszta lappal indulhassanak, egy újabb kalandra. Ami persze csak nekünk az. Nekik, mint a levegővétel: lételem.

Jelenlétük gyakran észrevétlen, hiányuk viszont annál gyötrőbb. A jóságukhoz szoktatott környezet heves elvonási tünetekkel reagál erre. Nincs az a gonoszság, ami úgy ki tud borítani, mint az elmaradt jóságadag! Képes be nem gyógyuló sebet ejteni.

A jóságjegyűeket védetté kellene nyilvánítani egy olyan világban, amely egyre apokaliptikusabb, ahol lelkileg-érzelmileg egyre többen fáznak, ahol egyre inkább tapasztalhatóak a Máté-evangélium szerinti utolsó idők ismérvei: „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül” (Mt 24,12). Ugyanezt a jelenséget a Jelenések könyve a fenevad-imádat korszakával írja le, amely megjelöli az embereket, és a bélyegét viselők táborba rendeződnek. A német teológus, Steffensky Bátorság a jóhoz című írásában azt kérdezi: „Miért olyan könnyű a rosszat lebilincselőnek találnunk? Miért olyan nehéz a jót izgalmasnak találnunk…” S így folytatja: „Mi emberek félünk a rossztól. És egyidejűleg elbűvöl, és mágikusan vonz minket a rossz.” Majd ezzel fejezi be: „Meg kell tanulnunk, hogy szépnek lássuk a jóságot, bármilyen unalmasnak látszik is az első pillanatban. Ha valaki szépnek talál valamit, azon lesz, hogy megőrizze és megóvja” („Érted vagyok”, 2006. dec., 23. o.).

A Biblia elején már megjelenik a Káin-bélyeget viselő ember, az utolsó lapokon pedig azok a tömegek, amelyeknek a kezén és a homlokán a fenevad jele van. Bármilyen sokan vannak, mégsem ők szövik az emberiség történelmének a szövetét! A megbélyegezettség ugyanis ellentétes előjelű is lehet. Hatalmas táboruk van a jóságjegyűeknek is! Egyes korszakokban láthatatlan, máskor meg (leginkább az eszkatológikus időkben) a homlokukra van írva ez a jel. Vannak, akik megszenvedetten és tudatosan viselik, vannak, akik öntudatlanul, csak úgy vele születnek. Zavarban lennék, ha döntenem kellene, melyik a vonzóbb. Erőtere van mindkettőnek, csakúgy, mint a fenevad-imádatnak. A jóságjegyűek vonzásköre is kiterjedt. Hiányuk kínja pedig átváltoztat: utánzásra késztet. Mert „a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak – úgy is mondhatnám: a jóságjegyűeknek a – megjelenését” (Róm 8,19).

Forrás: Vörös Éva; Megjelent: Érted vagyok 2007/6 számában

Éppen úgy, ahogy gyerekkorunkban kinőttünk kedvenc ruháinkból és játékainkból, most, felnőttként is megeshet velünk, hogy kinövünk bizonyos dolgokat – embereket, munkahelyeket vagy az otthonunkat. Ez igencsak zavarba ejtő. Elgondolkozhatunk azon, miért van az, hogy aki olyan különleges és fontos volt nekünk tavaly, most miért nem illik bele az életünkbe. Eltűnődhetünk, miért változtak meg az érzelmeink.

Bővebben →