Van egy szokásom: számozom a napjaimat. Minden reggel, amikor felébredek, elcsendesedem egy pillanatra, és ezt mondom:
Uram, ez a nap ezer évnyi örökkévalóságot ér. Ez azt jelenti, hogy az emberek, akikkel ma találkozom, a levelek, amiket megírok, a beszélgetések, amiket folytatok – mindez értékes a te szemedben. Taníts meg arra, hogy megbecsüljem minden pillanat értékét.
Ez a szokás nem egyik napról a másikra alakult ki bennem. Sőt, azt hiszem, ez az egyik legnehezebb dolog: megtanulni számon tartani a napjainkat.
Pedig számolni annyi mindent olyan könnyű. Pontosan tudjuk, mennyi pénz van a pénztárcánkban. A gazdák számon tartják a juhaikat, a tanárok a diákokat, az éttermek az eladott adagokat, a kertészek a palántákat.
De vajon miért olyan nehéz számba venni a napokat?
Talán azért, mert a napjainkat végtelennek látjuk. Mintha mindig lenne még egy holnap. És amit nem tartunk számon, azt könnyen elpazaroljuk.
Ezért is bölcs dolog imádkozni:
Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!
Zsolt 90,12 – SZIT
Jakab apostol így ír:
Mert mi a ti életetek? Pára vagytok csak, amely egy kis ideig látszik, aztán ismét eloszlik. (Jakab 4,14 – RÚF)
Jak 4,14 – SZIT
És ha ez még nem lenne elég figyelmeztetés, Izaiás próféta így folytatja:
Minden test olyan, mint a fű, és minden szépsége, mint a mező virága. 7Kiszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete éri.
Iz 40,6-7 – SZIT
Egy nap, amikor megérkezünk a mennybe, sok minden meg fog lepni minket.
De talán semmi sem döbbent meg annyira, mint az, hogy milyen rövid is volt valójában az életünk itt a földön.
Ezért ma reggel újra ezt kérem Istentől:
Uram, ezt a napot te már beírtad a könyvedbe. Taníts meg bölcsen élni vele – a te dicsőségedre.
Forrás: Joni és barátai [fogyatékkal élőket segítő szervezet]