A Szent László Iskola Váradi Csillagok nevű betlehemezői jöttek el ma hozzánk, mint a karácsonyi örömhír első hirdetői. Köszönjük Benedek Ramóna és Harácsek Klementina tanárnőknek és 8. osztályosaiknak – köztük ministránsunknak – a karácsony-váró szép élményt.
Szent László iskola
Húsvét

Nagycsütörtökön az olajszentelési szentmise után este templomunkban is elvégeztük az utolsó vacsora emlékmiséjét. A szertartás keretében volt lábmosás is 12 férfi közreműködésével. Csütörtök este elvégeztük az oltárfosztást, illetve a Jézus Szíve mellékoltárnál imaórát, rövid virrasztást tartottunk.
Nagypénteken délután 3-kor részt vettünk a püspöki palota kertjében a városi keresztúti ájtatosságon. Idén a Szent László iskola diákjai játszották el a 14 állomás eseményeit, ami nagyon szépre, meghatóra és látványosra sikerült. Templomunkban nagypénteken este 6-kor végeztük el a szertartást. A Halmos László kórus újra szép passiót énekelt.
Nagyszombaton délelőtt 10 és délután 18 óra között őriztük szentségimádással a szent sírt. Az egyháztanácsosok, a Rózsafűzér társulat tagjai illetve a Mária Légiós testvérek voltak beosztva. A feltámadási szertartást este 8-kor kezdtük tűzszenteléssel, majd volt vigilia, vízszentelés és a feltámadási szertartás végén idén végre körmenetet is tartottunk. Mindhárom szent nap népes ministránsnapot szolgált ügyes hozzáértéssel.
Húsvét első és második napján szép lelki hangulatban ünnepeltük Jézus Krisztus feltámadását.
Házasság hete

A Házasság Hete rendezvénysorozatba az idei évben is bekapcsolódtunk. A szervezés nagyrészét Kovács László és Katalin vállalta fel 2020. február 9 és 16 között. Február 9-én vasárnap megnyitottuk a hetünket, majd a következő programokat szerveztük és kínáltuk fel. Február 14-én pénteken este a Posticumban egy vacsorát készítettünk elő a házaspárok részére „ A szerelem íze – tápláld a kapcsolatot” mottóval. A teltházas programra a fogások mellé olyan feladatokat – gyakorlatokat készítettünk elő, ami egy nagyon bensőséges és megható légkört teremtett a párok beszélgetése által. Február 15-én szombaton este a Szent László gimnázium kápolnájában a „ Házaspárok útja” 16 állomása elmélkedést imádkoztuk végig, amit minden stációban olyan család végzett, akik éppen abban az életszakaszban vannak, akik éppen azt az élet-érzést élik. A meghatódottság sok könnyet csalt a résztvevők szemébe. Február 16-án vasárnap a 11-es szentmise után a házaspárok férjei feleségeiket, majd a feleségek a férjeiket áldották meg és ajándékba egy hűtőmágnest kaptak „ A házasságunk munka!” felirattal. Nagy köszönet és hála Kovács Lászlónak és Katalinnak a szervezésért.
Vredeniek látogatása

Október 24 és 29 között a testvérközösség csapata látogatott el hozzánk Vredenből.
Nemzeti ünnep
Március 15-én ismét a mi templomunkba került sor a nemzeti ünnepünkre való megemlékezés megszervezése.
A kórus a felekezetek beszédei között énekelt. A szolgálata mellett a Szent László katolikus gimnázium diákjai is verseltek, énekeltek Balázs Hajnal tanárnő vezetésével.
