Nagypéntek

Nagypéntek

április 3. Egész nap

Jézus Krisztus kereszthalálának napja.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb ünnepe: Jézus kínszenvedésének, halálának és sírba tételének napja. Az Anyaszentegyház ősi hagyomány szerint nem mutat be szentmisét ezen napon, mert maga az örök Főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán.

Nagypénteken az esti szertartást megelőzi a délután három órakor végzett keresztút. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, a szeretet győz a gyűlölet felett, a harmadnapra Feltámadt Krisztus győzelme hirdeti, hogy az utolsó szó Istené, aki maga az Élet.

Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek legfeljebb háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket az Örök Főpap iránt, és a testi lemondás emlékeztet minket Jézus mindhalálig tartó szeretetére.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Húsvét

Húsvét

A nagypénteki szertartáson ismét passiót énekelt a templom kórusa valamint nagyszombaton este 20 órától ünnepeltük a feltámadást a végén körmenettel.

Bővebben →

Húsvét

Húsvét

Nagycsütörtökön az olajszentelési szentmise után este templomunkban is elvégeztük az utolsó vacsora emlékmiséjét. A szertartás keretében volt lábmosás is 12 férfi közreműködésével. Csütörtök este elvégeztük az oltárfosztást, illetve a Jézus Szíve mellékoltárnál imaórát, rövid virrasztást tartottunk.

Nagypénteken délután 3-kor részt vettünk a püspöki palota kertjében a városi keresztúti ájtatosságon. Idén a Szent László iskola diákjai játszották el a 14 állomás eseményeit, ami nagyon szépre, meghatóra és látványosra sikerült. Templomunkban nagypénteken este 6-kor végeztük el a szertartást. A Halmos László kórus újra szép passiót énekelt.

Nagyszombaton délelőtt 10 és délután 18 óra között őriztük szentségimádással a szent sírt. Az egyháztanácsosok, a Rózsafűzér társulat tagjai illetve a Mária Légiós testvérek voltak beosztva. A feltámadási szertartást este 8-kor kezdtük tűzszenteléssel, majd volt vigilia, vízszentelés és a feltámadási szertartás végén idén végre körmenetet is tartottunk. Mindhárom szent nap népes ministránsnapot szolgált ügyes hozzáértéssel.

Húsvét első és második napján szép lelki hangulatban ünnepeltük Jézus Krisztus feltámadását.

 

Húsvét

Húsvét

Nagyböjt után Húsvét megünneplésére készültünk. A sok bizonytalanságban öröm volt a lehetőség. Nagycsütörtökön délután 6-kor kezdődött a szentmise, idén lábmosás nélkül. Nagypénteken nem volt városi közös keresztút, templomunkban d.u. 3-kor keresztutat imádkoztunk és a nagypénteki szertartás d.u. 6-kor kezdődött. Nagyszombaton délelőtt 10 és d.u. 17 óra között szentségimádás volt a szent sírnál. A feltámadási szertartás 7-kor kezdődött. Idén külön ajándék volt Tankó Zita konferálása, ami sokat segített a jelek és jelképek megismerésében és megünneplésében. Tötösné Mosoni Erika kántori szolgálata, aki a kántornőt helyettesítette, illetve a ministránsok odafigyelő pontossága. A hívek többen a járvány miatt távol maradtak a közös ünnepléstől. Húsvétvasárnap mégis megtelt a templom. Húsvéthétfőn csak d.e. 9 és 11-kor ünnepeltünk szentmisét.

Bővebben →

Nagypéntek

Nagypéntek

Nagypénteken április 19-én d.u. 3 órakor a Székesegyház előtti téren a város plébániáinak közös keresztútja volt. Idén a Szent László iskola diákjai és tanárai élő előadásban is bemutatták Jézus Urunk szenvedéstörténetét. Nálunk a templomban d.u. 6-kor volt a nagypénteki szertartás. A Halmos László kórus énekelte a passiót – Jézus szenvedéstörténetét Szent János evangélista írása szerint (Werner Alajos turbáival).

Bővebben →

Nagypéntek

Nagypéntek

Délután 6-kor a plébánia templomban Ft. Bakos Gábor segédlelkész atya végezte a nagypénteki szertartást. A kórus passiót énekelt és a kereszthódolatra egy új keresztet szerztünk be. Szintén húsvétra egy új monstranciát vásároltunk és a régi mellett ezt is használni fogjuk majd. Nagyszombaton ezt a monstranciát használtuk a 10-től 18-ig tartott szentségimádáson.

Nagypéntek

Nagypéntek

Március 30-án nagypénteken 15.00 órakor a Szent László templom hívei is részt vettek a székesegyház előtt a város plébániáinak közös keresztútján. Magyar, román, szlovák, angol és német nyelveken hangzottak el a stációk elmélkedései és imái. A mi plébániánk a 3. stációt mondta. A keretszút végén, a Szent Katalin-telepi plébánia fiataljai Passió játékot adtak elő.

Bővebben →

Nagypéntek

A kórus szereposztásban énekelte a János passiót.

Szent három nap

Szent három nap

A szent három napot igyekeztünk a lehető legnagyobb figyelemmel előkészíteni, mindig volt ministránspróba és akik bekapcsolódtak az ilyen jellegű teljes ünneplésbe sok lelki ajándékba részesültek. A szent három nap szertartásait beosztottuk magunk között, nagycsütörtökön a lábmosást a 12 férfinek a plébános végezte.