Június 8-án Nagyváradra érkezett Rainer Pag a vredeni testvérplébánia sekrestyése, aki több időt tervez itt tölteni a Caritas Catolica-ban önkénteskedve. Az ittlétének a súlypontja az Ukrajnából esetlegesen érkező menekültek segítése, szolgálata.
Rainer Pag
Vredentől Nagyváradig
2021 augusztus 21-én Nagyváradra, plébániánkra látogatott Rainer Pag, aki 2019-ben gyalog tette meg az utat Vreden és Nagyvárad között, azzal a céllal, hogy zarándoklásának kilométereire támogatókat keresve itteni projectjeinket támogassa. Ekkor került kapcsolatba a nagyváradi Szent László római katolikus gimnáziummal illetve a Gálospetr-i gyermekotthonokkal. Mindkét intézményt nagy összegekkel támogatta illetve támogatja (Gálospetrit) azóta is. Látogatásának ez alkalommal az a célja, hogy a világjárvány okozta helyzet után tárgyalásokat folytasson a Vreden–Nagyvárad-i egyházközségek újra kapcsolatfelvételéről illetve, hogy az utazások és az oda-vissza történő kölcsönös látogatások lehetőségéről tárgyaljunk. A nagyváradi időtöltésen túl Gálospetribe is elutazott a gyermekotthon lakói is nagy örömmel és lelkesedéssel vártak rá.
Rainer Pag nagyváradi látogatását követően szeptember 1-én Orosz Roland és Blaga Antoniu diákónusokkal Vreden-be utaztunk, hogy az ottani testvérplébánia partner közösségével a látogatások soron következő szervezését egyeztessük le.
Rainer Váradon

Augusztus 21-én Nagyváradra plébániánkra látogatott Rainer Pag, aki 2019-ben gyalog tette meg az utat Vreden és Nagyvárad között. Látogatásának ez alkalommal az a célja, hogy a világjárvány okozta helyzet után tárgyalásokat folytasson a Vreden – Nagyvárad-i egyházközségek újrakapcsolat-felvételéről illetve, hogy az utazások és az oda-vissza történő kölcsönös látogatások lehetőségéről tárgyaljunk. A nagyváradi időtöltésen túl Gálospetribe is elutazott a gyermekotthon lakói is nagy örömmel és lelkesedéssel vártak rá.
Vredeniek látogatása

Október 24 és 29 között a testvérközösség csapata látogatott el hozzánk Vredenből.
Rainer Pag útja Vredentől Nagyváradig

2066 km – 61 nap – kb. 300 óra gyaloglás
Július 14 -én volt az indulás 6.20 kor. Köszönöm mindenkinek, aki a helyszínen volt, de mindenkinek, aki gondol rám most és az elkövetkező napokban!!! 😊
Rainer érkezésére

Ugyancsak vasárnap a szentmise keretében köszöntöttük Rainer Pag zarándokot, aki csütörtökön 26-án megérkezett Vreden-ből Nagyváradra. Összesen 2066 km 61 nap alatt tett meg gyalog. Az érkezés napján a személyes ismerősök is köszöntötték, majd vasárnap az egész közösség tapsolta a legendás teljesítményt.
Gyalogos zarándoklat Vredenből

2019. július 14-én indult el Rainer Pag Vredenből gyalogosan Nagyváradra, hogy októberre a csoport érkezésére ő is idejusson. A három hónapos több mint 1400 kilóméteres gyaloglást a közösségeink közötti kapcsolat erősítéséért ajánlja fel.