Január első napjaiban még zajlott a házszentelés. Ebben az időszakban 3 csoportban jártunk szentelni. Bakos Gábor atya, Nagy Tibor atya és a plébános járták a szenteléseket. A hívekkel előre egyeztetett volt az időpont, így mindenki értesítve volt. Nagy-nagy szeretettel és örömmel fogadtak a hívek, a családok.
Ft. Bakos Gábor
Papszentelés

Augusztus 21-én pénteken délután 6-kor a Székesegyházban volt Vánkos Alex papszentelése. A szentmisét és a szentelést Böcskei László megyéspüspök végezte a jelenlevő papsággal és résztvevőkkel minden járványügyi előírás betartásával. Vánkos Alexet a Szent László templomban keresztelték így kötődik közösségünkhöz, viszont a járvány miatt az első ünnepi szentmisét szintén a Székesegyházban ünnepelte. Bakos Gábor volt a manuductora és Szabó Ervin atya predikált.
Államalapítés és az Új kenyér ünnepe
Augusztus 20-án a Szent László Egyesület megszervezte a városban az „Államalapítés és az Új kenyér ünnepét” a Szent László templommal szembeni téren. A szertartást Ft. Bakos Gábor egykori segédlelkész vezette.
Áthelyezés
Szeptember 1-től Bakos Gábor káplán atyát Érmihályfalvára helyezték át, így egy pap maradt a Szent László plébánián – ami időszerűvé tette a már régen esedékes lépést a szentmisék rendjén való változtatást. Gábor atya elzárkózott mindenféle köszöntéstől és búcsúzástól – ezt tiszteletben is tartottuk. Ezúton köszönet a munkájáért további útjára Isten bőséges áldását kívánjuk.
Elsőáldozók

Május 6-án a hónap első vasárnapján elsőldozás volt a templomunkban. A gyermekeket Ft. Bakos Gábor káplán atya készítette fel már ősz óta a rendszeresen szombati hittanórákon. Volt szülői értekezlet is a szülők részére két alkalommal. Illetve az utolsó héten minden nap intenzív felkészítést tartott Gábor atya. Az ünnepség levezetésében segített Gulyás Mónika, a kántori szolgálatot pedig Nagy Gabriella látta el.
Nagypéntek

Délután 6-kor a plébánia templomban Ft. Bakos Gábor segédlelkész atya végezte a nagypénteki szertartást. A kórus passiót énekelt és a kereszthódolatra egy új keresztet szerztünk be. Szintén húsvétra egy új monstranciát vásároltunk és a régi mellett ezt is használni fogjuk majd. Nagyszombaton ezt a monstranciát használtuk a 10-től 18-ig tartott szentségimádáson.
Betlehemi játék

December 25-én délután 3 órakor volt a gyerekek betlehemi játéka. Ft. Bakos Gábor káplán atya és a kántornő készítették fel a gyerekeket. Ezt követően csomagosztás volt.
Házszentelés
A 2017-es évben január 2-14 között folytak a házszentelések minden nap reggel 10-től délután 17-18 óráig a vasánapokat leszámítva. Két csoportra osztva kerestük fel híveinket. Pék Sándor atyával két ministráns járt, míg Bakos Gábor káplán atyával pedig a kántornő. Az idén 765 családot látogattunk meg. Az előző évekhez hasonlóan idén is hagytunk egy-egy beszámolót minden családnál a plébániánkról valamint a püspökség részéről pedig az Egyházamban-Egyházamért című folyóiratot, amelyben a hívek nyomon követhetik a plébániákon való eseményeket/ tevékenységeket.
Évfolyam találkozó templomunkban

2016. július 4-5-6-án Ft. Bakos Gábor atya évfolyam találkozója a Szent László Plébánia templomban.
Egyházmegyei Ifjúsági találkozó
Június 11-én szombaton volt az Egyházmegyei Ifjúsági találkozó, ahol plébániánkat Ft. Bakos Gábor atya csoportja képviselte. Helyben szombaton esténként vannak az ifjúsági hittanórák a régi plébánia pincetermében. Idén mintegy 1000 fiatal vett részt a találkozón.
Az akadémiai év végén a bentlakás ballagó egyetemistáit is elbúcsúztattuk június 13-án egy ünnepi bankett keretében, ahol nemcsak a búcsúzás fájdalma, hanem az öröm és a tánc is helyet kapott. Végleg távoznak: Geréd Emő, Szendrei Mónika, Keller Gabriella, Restás Zsuzsanna, Varga Tímea. Isten bőséges kegyelme kísérje őket tovább útjukon.
