Karácsony napján, a déli, ünnepi szentmisét követően fiataljaink pásztorjátékkal örvendeztették meg közösségünk tagjait. Hálás köszönet a gyermekek odaadó vállalásáért, a szép előadásért.
karácsony
Szenteste éjjelén

Felcsillan a remény, a remény fénye.
Erősödik a hit, a hit megtartó ereje.
Lángol az öröm, az öröm csendes ragyogása.
Beteljesedik a szeretet, az isteni szeretet.
A betlehemi csillag fénye

A betlehemi csillag fénye ma is ott tündököl az égen, s bár nem látjuk, hisszük, hogy beragyogja életünket, mert „boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.“ (Jn 20,29)
Urunk születése: Karácsony – Éjféli mise

Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet a jog és az igazság által megerősít és megszilárdít mostantól fogva mindörökké. Ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.
Iz 9,5-6
Az angyal énekel…

December 22-én, az esti szentmisét követően, „Az angyal énekel…” címmel karácsonyi koncert volt hallható a Szent Anna orsolyita templomban. A meghitt és igényes zenei szolgálatot a Nagyváradi Székesegyház Szent Cecilia gyermekkórusa és a Nagyvárad-Újvárosi Szent László Plébánia Halmos László kórusa szolgáltatta.
Urunk születése: Karácsony

2025. december 25. Egész nap
Második legrégibb ünnepünk (az első a Húsvét volt). A húsvéti misztérium évi megünneplése után az Egyház legfontosabbnak tartja, hogy megemlékezzék Urunk születéséről és első megnyilatkozásairól. Ez történik a karácsonyi időszakban. A karácsonyi idő Karácsony első Esti dicséretével kezdődik és a Vízkereszt utáni vasárnapig bezárólag tart.
Rómában 330 körül vezették be, a “Legyőzhetetlen nap” ünnepének felváltására, Jézus Krisztus születési ünnepének megülésével. Az ünnep legrégibb dokumentuma 345-ből a “Depositio Martyrum” (Vértanúk jegyzéke).
Liturgikus ünneplése három misével történik, ez a gyakorlat már az őskeresztények idejében kialakult.
Jeruzsálemből a betlehemi barlangba mentek, ott éjszaka a születést ünnepelték.
Hazafelé az Anasztaszisz (= feltámadás) templomban hajnalban tartottak misét.
Karácsonykor a jeruzsálemi főtemplomban, a Kálvária-hegyen volt ünnepélyes szentmise.
Rómában ennek a gyakorlatnak vették át a mintáját: Éjfélkor a S. Maria Maggiore bazilikában volt az első mise, (itt őrzik ugyanis a jászol néhány (nem bizonyítottan hiteles) darabkáját, ezért a rómaiak számára ez volt a betlehemi barlang) majd a Palatínus hegy lábánál a görög udvari templomban, Szent Anasztázia templomában volt a második szentmise, a harmadikat a Szent Péter templomban, a főtemplomban mutatta be a pápa.
Az ünnephez nagyon sok népszokás tartozik, mert Karácsony a gyermekek és családok ünnepe. Példának bemutatunk egy ‘Háziáldást’.
Gyerekek pásztorjátéka

December 25-én az ünnepi szentmise után a gyerekek pásztorjátékot mutattak be, majd ezt követte a csomagosztás.
Év végi összefoglaló
Az éjféli szentmisén ifj. Szabó Ödön trombitajátéka kürtölte be a karácsonyi örömhírt, majd a Halmos László kórus derűs, tízperces zenés pásztorjátéka kísérte lelkünket a betlehemi jászolhoz. A darab keretében vonult be a plébános a szentmisére, karján a Kisjézussal és helyezte el a Kisdedet a jászolban, majd kezdte a szentmisét.
December 25-én a 11.00 órás szentmise végén fiataljaink lelkes pásztorjátéka adta meg az ünnep gyermeklélektől átitatott hangulatát, aminek végén ajándékozás következett.
December 27-én a plébános és a segédlelkész elkezdték a házszentélést, már régóta várva az ismerkedés ezen lehetőségét is.
December 31-i hálaadó szentmise keretében számoltunk be plébániánk hitéleti állapotáról.
Karácsony

Az adventi lelki felkészülés mindenki javára szolgált. Igy jutottunk el a karácsony méltó megünneplésére. Templomunkban négy fenyőfát állítottunk, gyermekeinkkel kis műsort készítettünk és a templomot is szépen tisztán előkészítettük. December 24-én éjféli misét ünnepeltünk, majd vasárnapi miserenddel azaz 9-kor, 11-kor és d.u. 18 órakor ünnepeltük Jézus születését. 11-kor a szentmise után a gyerekek köszöntötték versekkel és dalokkal a híveket és az ünnepet, majd átvették a csomagokat a Caritas jóvoltából. A gyerekeket Kovács Katalin készítette fel. Az éjféli szentmise előtt 45 perccel a templom Halmos László kórusa karácsonyi ráhangolódást tartott Kribus Mónika kántor-karnagy vezetésével.
Az éjféli szentmise és a másnap déli szentmise zenei szolgálatát templomunk Halmos László kórusa látta le.
Karácsony

Karácsony a maga szépségével ajándékozott meg bennünket. A kijárási tilalom miatt nem éjféli, hanem előszombati misét ünnepeltünk szenteste 8-kor. December 25-én Krisztus születése napján vasárnapi programmal ünnepeltük a szentmiséket és a fertúzés veszély miatt nem csomagot osztottunk a gyerekeknek, hanem egy-egy tábla csokoládét vehettek el az egyik fenyőfa alól egy kosárból.
