
Házszentelés 2025-ben is a Szent László plébániáról! Köszönjük a hűséget!

Házszentelés 2025-ben is a Szent László plébániáról! Köszönjük a hűséget!

Az újévet házszenteléssel indítottuk. Mintegy 542 családot látogattunk meg. Két csoport járt, a plébános és a káplán a kántorral és ministránsokkal együtt vitték és kérték az áldást a lakásokra és a benne lakókra. Köszönjük a szeretetteljes fogadtatást és hálájukat kedves híveinknek.

Januárban mintegy 540 családhoz jutottunk el megszentelni lakásaikat. Köszönjük a szíves fogadtatást és a sok-sok figyelmet és szeretetet amit kaptunk.

Január 8-án ért véget a házszentelés, amit előbb két majd egy csoportban végeztünk. A hívek egy vékony rétege a vírus helyzet miatt idén sem igényelte a látogatást, de már voltak olyanok is, akik tavaly ugyan nem, de idén újra kérték, hogy menjünk és szenteljük meg a lakásaikat. A közösség tagjai nagy-nagy szeretettel és örömmel várt-, látott és fogadott minket.

December 27-én hétfőn elkezdtük a házszentelést, a hívek és a családok látogatását. Egy hétig két csoportban végeztük ezt – a szolgálatot Ft. Bakos Gábor diószegi plébánossal egykori káplán atyával Kribus Mónika kántor karnagy járt, a plébánost ministráns kísérte.

Január első napjaiban még zajlott a házszentelés. Ebben az időszakban 3 csoportban jártunk szentelni. Bakos Gábor atya, Nagy Tibor atya és a plébános járták a szenteléseket. A hívekkel előre egyeztetett volt az időpont, így mindenki értesítve volt. Nagy-nagy szeretettel és örömmel fogadtak a hívek, a családok.

A rendkívüli helyzet miatt a házszentelést már az ünnep után elkezdtük. Mindenkit telefonon felhívtunk , hogy idén kéri-e vagy nem a szentelést. A hívek 70%-a kérte, így Ft. Bakos Gábor Bihardiószeg-i plébánossal már a két ünnep között is számos helyen szenteltünk.
https://www.facebook.com/villanyi.zoli/videos/10220872928267950

Január 2-án elkezdtük a házszenteléseket. Az első három nap Ft. Szűcs Attila, Ft. Giosanu Leonard, Ft. Mihály Balázs, Ft. Kurilla Gábor és Ft. Nagy Tibor atyákkal végeztük a szenteléseket, odafigyelve, hogy ekkor vannak a hívek is leginkább otthon. A maradék napokban egyedül végeztem a házak megáldását január 9-ig bezárólag, mintegy 733 családot kerestünk fel összesen.
Január 17-én csütörtökön este volt a plébánián és az egyetemista bentlakásban a házszentelés, ami mindig egy kedves bensőséges lelki alkalom. A szobák szentelése után az udvaron kis melegboros vendégbarátság is volt amin a bentlakók örömmel vesznek részt beszélgetve találkozva egymással. A házszentelés után SMS angyallal köszöntük meg a híveknek a sok-sok szeretetet, a figyelmes fogadtatást és azt a jóságot amit a találkozások alkalmával tapasztaltunk. A bentlakás házszentelés mindig a plébánián kezdődik az ott felállított karácsonyfánál majd a bentlakás szobáit szenteljük meg a bentlakó fiúk ministranciájával. A bentlakás szentelés után az udvaron zsíroskenyér és melegbor kerül hagyományosan terítékre.
Január 2-án kezdtük el a házszentelést. Idén több csoport is járt szentelni: Giosanu Leonard, Nagy Tibor, Bărbuț Péter és jómagam. A házszentelést január 12-én fejeztük be. A tapasztalatok az előző évekhez hasonlóak, voltak sokan akik nagyon kedvesen és szeretettel fogadtak, voltak olyanok is akik készületlenek voltak és nagyon kevesen elutasítóak vagy nem voltak otthon. Továbbra is próbáljuk szervezni és minél megfelelőbbé tenni a hívek számára is.