Az MCC nagyváradi székházába látogattunk kollégistáinkkal.
egyetemisták
Kollégistáink látogatása főpásztorunknál

Látogatást tettünk 2025. március 24-én este egyetemista kollégistáinkkal Böcskei László püspök úrnál a püspöki palotában. A főpásztor röviden ismertette Ferenc pápának a fiatalokhoz intézett buzdításait, reményt és bátorítást adva nekik jövőképük kialakításában. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor, majd a püspöki palota kincstárát és dísztermeit jártuk végig. Köszönjük a szívélyes fogadtatást.
Kollégistáink csapatépítő hétvégéje

Az elmúlt hétvégén bentlakásunk diákjai ismerkedős, csapatépítő hétvégét vettek részt.
Egyetemistáink
Augusztusban ugyanakkor az egyetemista kollégium diákjainak a felvételije is megtörtént. Hála Istennek teltházzal indulhat az új akadémiai esztendő. A bentlakásban és a plébánián is folyt a munkálkodás: festés, lakórészek tisztítása és minden szükséges előkészület, hogy a diákjaink jól érezzék magukat.
Ballagók
Június 9-én a plébánia udvarán egy búcsúztató ünnepséget szerveztünk a ballagó bentlakóinknak. Akik elvégezték az alapciklust vagy maradnak és folytatják a mesterit vagy pedig munkába állnak. A mesteris egyetemisták akik végeznek mind elköltöznek a bentlakásból, összesen hét diákunk.
Ballagók
Június 9-én a plébánia udvarán egy búcsúztató ünnepséget szerveztünk a ballagó bentlakóinknak. Akik elvégezték az alapciklust vagy maradnak és folytatják a mesterit vagy pedig munkába állnak. A mesteris egyetemisták akik végeznek mind elköltöznek a bentlakásból, összesen hét diákunk.
Kollégistákkal

Október 1-én és 2-án az egyetemista kollégium új és néhány régi diákjával csapatépítést tartottunk. Pénteken délben ebéddel kezdtünk majd a pincében ismerkedési játékok és interaktív bemutatkozó gyakorlatok voltak. Este közös ima és vacsora, majd táncos esti mulatság. Szombaton Nagyvárad városának az arcával ismerkedtünk. Elmentünk a várba, ahol főleg Szent László kultuszát elmélkedtük át, majd a Szent László templom lelki örökségeit ismertük meg. Megnéztük a város nevezetességeit majd a Székesegyházhoz is elsétáltunk. Közös ebéddel és kiértékeléssel ért véget a csapatépítő ismerkedés.
Egyetemistáink találkozása
Május 26-án szerda délután az egyetemista bentlakók egy találkozóra feljöttek a kollégiumba. Az udvaron volt egy megosztás, mindenki elmondta, hogy hogy van és mi történt vele ebben az akadémiai évben, majd egy közös táncestét tartottunk nagyon jó és örömteli hangulatban.
Pünkösdi búcsú
Május 22-én Pünkösdszombaton a csíksomlyói nyeregben megtartották a fogadalmi búcsúünnepi szentmisét. Plébániánk néhány egyetemistával és közösségünk tíz tagjával képviseltette magát.

