Pünkösd

Pünkösd

május 24. Egész nap

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. Ezen a napon árasztottak ki Jézus a Szentlelket tanítványaira, az apostolokra és az egész világra:

„ Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. “ (ApCsel 2,1-4)

Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap a Szentlélek eljövetelét ünnepeltük a szentmisén – öt érzékszervünkön keresztül próbáltuk a Szentlelket „megsejtetni”: rózsaillat fogadta az érkezőket a templomba, Veni, Creator Spiritu éneket hallottunk, Sieger Köder Lélek-ábrázolását láttuk egy képeslapon (Ellwangen-i templom), a Miatyánkot egymás kezét megfogva imádkoztuk, a kijáratnál pedig ízletes bonbonokat osztottunk.

Pünkösd

Pünkösd

Május 22-én, Pünkösd szombatján a csíksomlyói nyeregben megtartották a fogadalmi búcsúünnepi szentmisét. Plébániánk néhány egyetemistával és vagy tíz hívővel képviseltette magát.

Pünkösdi búcsú

Május 22-én Pünkösdszombaton a csíksomlyói nyeregben megtartották a fogadalmi búcsúünnepi szentmisét. Plébániánk néhány egyetemistával és közösségünk tíz tagjával képviseltette magát.

Pünkösd

Június 9-én vasárnap a Szentlélek eljövetelét Pünkösdöt ünnepeltük. Többen a szomszédos plébániák szervezéséhez kapcsolódva elzarándokoltak Csíksomlyóra a fogadalmi pünkösdszombati búcsú ünnepre.

Az ünnepi szentmise zenei szolgálatát templomunk Halmos László kórusa látta el.

Pünkösd

Pünkösd

Május 20-án ünnepeltük Pünkösdöt a Szentlélek eljövetelének ünnepét. Mint minden évben idén is egy csoport ember elzarándokolt Csíksomlyóra a pünkösd szombati búcsúra. Idén közösen zarándokoltunk a Biharpüspöki közösséggel és így telt meg egy nagy busz.
Pünkösdhétfőn a hagyománynak megfelelően megemlékeztünk a templom megmentéséről és az esti hálaadó szentmisében mondtunk köszönetet Istennek és a templom megmentőinek is, akik közül már szinte senki sem él.

Csíksomlyói búcsú

Pünkösd

A pünkösd szombati csíksomlyói búcsúra Orbán Mária rózsafűzér társulati elnöknő, egyháztanácsos asszony vezetésével indultak el plébániánk zarándokai.

Csíksomlyói búcsú

Pünkösd

Immár hagyományos a pünkösdszombati csíksomlyói búcsún való részvétel. Idén is nagy autóbusszal 49 zarándok kelt útra Ft. Barta Szabolcs CM atya lelki vezetésével péntek este majd a búcsús szentmise után szombat éjjel értek haza. Magam is részt vettem a búcsún magánúton. Pünkösdhétfőn ünnepeljük templomunk megmentését. Idén már 52 éve annak, hogy 1964-ben bezárták a templomot – pünkösdhétfőn – és elhatározták lebontását a kommunista városvezetők. A város polgárai napokig tűntettek és némán védelmezték a szent helyet – mire csütörtökre a hatalom elállt szándékától. Az esti szentmise hálaadó szentmise volt, majd kimentünk közösen a hívekkel, akik szép számban voltak jelen, és a templom körül imádkoztunk, énekeltünk és gyertyákat helyeztünk el körbe az épület körül. Tisztelettel és kegyelettel gondolunk mindazok kiállására akik ezt megtették és még velünk vannak vagy már meghaltak.

Pünkösdi búcsú

Május 23-án zarándokcsoport indult a hagyományos csíksomlyói pünkösdi búcsúra.