Ajánló

Kapcsolatok

Kapcsolatok

Emberi kapcsolatainkban vannak egészen kiváltságos helyet elfoglaló személyek, akikkel a találkozás élmény, ajándék, öröm – akkor is, ha nem szólnak akár egyetlen szót sem, de a jelenlétükben teljesnek érezzük magunkat, kellemesen jó érzés tölt el, olyannyira, hogy szeretnénk az időt is megállítani, mert a velük töltött idő éppen az időbeliségből emel ki valami olyan dimenzióba, ami biztosan nem ebből a világból való…

Jézus színeváltozása éppen ezt az élményt éreztette meg a három tanítvánnyal, valami olyan egyedi együttlétet, amit ők soha nem szeretnének, hogy véget érjen. A Feltámadottal való találkozásunkra készülünk, a vele való soha véget nem érő együttlétre vágyakozunk, előízét már itt a földön ízlelgetjük.

✍ kzs atya
📸 pixabay

Önkéntes kivonulásnem egyenlő száműzetéssel

Önkéntes kivonulásnem egyenlő száműzetéssel

A választott nép „országa”, az akkori Izrael, nagyhatalmak folyamatos csatározásainak színtere volt, a vakmerő egyénieskedés nem egyszer vezetett területi és életképesség veszteséghez. Mígnem Nabukodonozor babiloni király Kr.e. 587-ben elfoglalta Jeruzsálemet, a Dávid király által épített templomot leromboltatta és a zsidó nép vezető rétegét, papjait és vezetőit fogságba hurcolta Babilonba, az akkori Közel-Kelet legpompásabb világvárosába. Az akkori despotizmus világában nem volt helye nemzetközi szerződéseknek – az erősebb hatalom legyőzte a gyengébbet, az ország vezetőségét pedig fogságba hurcolta, hogy senkiben még a gondolata se merüljön fel annak, hogy a leigázott ország fellázadhasson.

Bővebben →

Az értelem határai

Az értelem határai

Az élet értelmének kérdése különösen élesen merül fel akkor, amikor a szenvedés nem átmeneti zavar, hanem állandó tapasztalat: krónikus fájdalom, betegség, veszteség, testi vagy mentális leépülés formájában. Ilyenkor az élet nem hősies narratívaként jelenik meg, hanem mint biológiai és pszichológiai teher, amelynek fenntartása önmagában erőfeszítés. Ebben a kontextusban az „élet ajándék”, „mindennek oka van” vagy „a szenvedés megnemesít” típusú állítások nemcsak üresek, hanem gyakran erkölcsileg problematikusak is: figyelmen kívül hagyják a konkrét tapasztalat realitását.

Bővebben →

Valakinek áldozatot kell hoznia

Valakinek áldozatot kell hoznia

„Valakinek áldozatot kell hoznia” – mondja az anyuka, amikor gyerekeit nem tudja elvinni a TV elől – majd fogja a szanaszét szórt játékokat, és a helyükre rakja őket.
„Valakinek áldozatot kell hoznia” – gondolta Isten is, amikor az egyszülött Fiát küldte az általa teremtett világba, hogy ott ismét rendet teremtsen. Ha már egy édesanya akkora szeretettel van gyerekei iránt, hogy inkább ő megtesz mindent, csakhogy rend és tisztaság legyen odahaza, akkor mennyivel inkább fog mennyei Atyánk is gondot viselni az ő gyermekeire?

✍️ kzs atya

A bőség vakfoltja és az ünnep valódi arca

A bőség vakfoltja és az ünnep valódi arca

Ahogy végigmegyek a város túláradó fényfüggönyei között, ahol minden stand és dísz mintha azt kiáltaná: „nézd, milyen drága vagyok”, egyre erősebben érzem, mennyire eltávolodtunk attól, amit valaha ünnepnek neveztünk. Mintha a modern adventi vásárok nem is a várakozás csendjét, hanem a fogyasztás zaját hirdetnék. Megállok egy-egy csillogó giccs előtt, és óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: valóban ez az, amit a lélek keres? Tényleg ennyi maradt a karácsonyból – fénykavalkád, műmosolyok és túlértékelt semmiségek?

Bővebben →

Rorate

Rorate

Hajnali 5 óra múlt. A konyhaasztalnál ülve, az adventi koszorú néma társaságában félig csukott szemmel kortyolom a kávét. Odakint sötét van, a család még békésen szuszog, kell még nekem is néhány percnyi jótékony lebegés álom és valóság között. Velem szemben csendesen pislákol az adventi gyertya lángja. Sárga fénye szétfolyik még az álmos szemeim előtt. Nem kapcsoltam fel a villanyt sem, hogy minél óvatosabban szokjam az ébredést.

Bővebben →