Az Élet és az Örömhír ünnepe

Urunk születésének hírüladása, az angyali üdvözlet, a kegyelem kiáradása, és „az Ige testté lett, és közöttünk lakott”.

Egykoron a Mindenható elküldte angyalát Máriához, egy egyszerű asszonyhoz Názáretbe, akit már születése előtt kiválasztott, hogy az emberiség legnagyobb Örömhírét megossza vele. Õ a kiválasztott, akinek a méhében megfogant a megváltás, az Élet. Mária igenje a hit, a remény és az engedelmesség példája, amelyen keresztül Isten az üdvösséget ajándékozta a világnak.

„A föld és a menny a Te »igen«-edre vár, ó legtisztább Szűz. Szent Bernát szavai ezek, híres, szép szavak. Várják »igen«-edet, Mária. Várják »igen«-edet. Egy édesanya, akinek szülnie kell. Egy férfi, akinek személyes, családi, társadalmi felelősséget kell vállalnia, várja igenlésedet.
S itt következik Mária válasza, itt a válasz, melyet egy édesanya ad, íme egy fiatal asszony válasza: egy igen, mely egész életre szól.”

Szent II. János Pál pápa

Sokan sokféleképpen találkozhatunk az élő Istennel, az Atyával, Urunkkal, Jézus Krisztussal. Van akiknek kisgyermekkora óta élete része és igen, van (mint én is), aki később, felnőtt korában részesülhetett először ebben a kegyelemben. Talán nem az a fontos, hogy mikor, hanem az, hogy merjünk mi is igent mondani, találkozni vele, befogadni, hordozni Õt. A kérdés tehát nem az, hogy találkozunk-e vele, hanem hogy befogadjuk-e? Ez a találkozás sokféle lehet. A mindennapi életben számtalanszor meg is történik velünk. Észrevesszük? Egy csendes ima, egy szeretetteljes mosoly, egy hálás ölelés, de legfőképpen a szentáldozásban, ha azt tiszta lélekkel és őszinte hittel tesszük. S ha igent mondtál, befogadtad, hordozod, add is tovább! Jézus sem tartotta meg magának az örömhírt, hanem hirdette azt és megosztotta másokkal.

Bár a nagyhét némi homályt fed az ünnepre, a mi örömünket és találkozásunkat Vele nem homályosíthatja el, inkább más megvilágításba helyezi.

Kérjük ma mi is a Boldogságos Szűzanya közbenjárását, hogy szívünkben is megfoganjon és gyümölcsöt teremjen az Isten iránti szeretet!

Voiticsek Attila
Boritókép: Leonardo da Vinci: Angyali üdvözlet – Wikipédia