Kilépés a tartalomba
Nagyvárad-Újvárosi Szent László Plébánia

Nagyvárad-Újvárosi Szent László Római Katolikus Plébánia

  • Főoldal
  • Templomunk
    • Templomtörténet
    • 300 – Jubieumi év
    • Templomfelújítás
    • Papok
    • Munkatársak
  • Eseménynaptár
    • Eseménynaptár
    • Hirdetések
    • Miserend
    • Ünnepek
    • Programok
  • Közösségeink
    • Szeretetszolgálat
    • Mária Légió
    • Rózsafüzér társulat
    • Halmos László kórus
    • Ifjúsági együttes
    • Egyetemistáink
    • Kollégium
    • Vreden – Nagyvárad
    • Egyháztanács
    • Kolping
  • Forrás
  • Elérhetőség
    • Facebook

egyetemi lelkészség

„Mást és másképp”

2015. november 7., szombat

November 7-én az egyetemista lelkészség 12 tagjával Debrecenbe látogattunk az ottani egyetemista lelkészség hívott meg bennünket a „Mást és másképp” tehetségkonferenciájukra.

Kategória Egyetemista közösség Címkék egyetemi lelkészség, konferencia

Vendégeink a szegedi egyetemi lelkészség tagjai

2015. június 24., szerda

Június 24-én a szegedi római katolikus egyetemi lelkészség tagjai látogattak meg bennünket. Nagy örömmel fogadtuk őket és tervezzük egy testvérkapcsolat kiépítését.

Kategória Egyetemista közösség Címkék egyetemi lelkészség

Ismerkedés a szegedi katolikus egyetemi lelkészséggel

2015. március 21., szombat
Ismerkedés a szegedi katolikus egyetemi lelkészséggel

Március 18–20 között a szegedi katolikus egyetemi lelkészséggel ismerkedtünk. Szeretnénk, ha egymástól tanulva gazdagítanánk, szépítenénk életünket.

Kategória Egyetemista közösség Címkék egyetemi lelkészség, egyetemisták

Nagy­böjti keresztúti ájtatosság

2014. április 6., vasárnap

A nagy­böjti keresztúti ájtatosságokba is bevontuk a Mária Légió, az egy­háztanács, valamint az egyetemi lelkészség tagjait, amely közösség­találkozóin hétfőnként, mintegy 20–30 fő vesz részt.

Kategória Egyetemista közösség, Eseménynaptár, Mária Légió Címkék egyetemi lelkészség, egyháztanács, Mária Légió, nagyböjt, Szent László-templom
Újabb bejegyzések
← Előző Oldal1 Oldal2 Oldal3

Események

Szent Anna-búcsú

Szent Anna-búcsú

2026.07.27.
Zarándokúton a 20 éves Halmos László kórusunk

Zarándokúton a 20 éves Halmos László kórusunk

2026.07.19.
Új toronyórák

Új toronyórák

2026.07.06.
Szent László király ünnepe

Szent László király ünnepe

2026.06.26.
Kórustalálkozó

Kórustalálkozó

2026.06.21.

A nap evangéliuma

2026. augusztus 14., Péntek

Kalendárium

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Augusztus 15., szombat
Boldogságos Szűz Mária királynő

Boldogságos Szűz Mária királynő

Augusztus 22., szombat
Teremtésvédelem világnapja

Teremtésvédelem világnapja

Szeptember 1., kedd
Szűz Mária születése, Kisboldogasszony

Szűz Mária születése, Kisboldogasszony

Szeptember 8., kedd
Szűz Mária szent Neve

Szűz Mária szent Neve

Szeptember 12., szombat

A nap szentje

Szent Maximilian Kolbe

A nap gondolata

A boldogság forrása az Úr. Külső elfoglaltságaink csak pillanatnyi megelégedettséget adhatnak, és még ha ezek egész életünket kitöltenek is, mi lesz velünk a halál pillanatában? Hiszen az élet nem más, mint felkészülés a halálra, amely minden nappal, minden órával, minden perccel közelebb van hozzánk. A felszínes lelkek nem szívesen gondolnak erre. Pedig nemcsak halálunk órája jön el, de ezzel együtt az ítéleté is. Isten figyelmét egyetlen, a környezetünk számára láthatatlan gondolatunk, szívünk egyetlen rezdülése sem kerüli el.

Szent Maximilian Kolbe

Leó pápa augusztusi imaszándéka: A városok ismerjék meg az evangéliumot 

Forrás(unk)

Forrás 2026 augusztus

Facebook oldalunk

Nagyvárad-Újvárosi Szent László Római Katolikus Plébánia
© 2026 Nagyvárad-Újvárosi Szent László Plébánia