Április 25-27 között Kolozsváron volt az egyetemi lelkészek pasztorális konferenciája. Az előadások és a programok is az Eukarisztia és a kommunikáció témakörében voltak. A kolozsvári lelkészség nagyon szép programját a jezsuiták lelkigyakorlatos házában tartották. Jelen voltak a budapesti, szegedi, nyíregyházi, egri, debreceni, veszprémi, csíkszeredai és nagyváradi lelkészek és néhány munkatárs is. A találkozó csúcspontja a péntek esti szentmise volt a Szent Mihály templomban.
egyetemi lelkészség
Vendégeink novemberben
Az egyetemista csoport hétfői foglalkozásaira vendégeket hívtunk: november 12-én Illés Zsolt és Izabella a házaséletről, november 19-én Moș Dorel șs Ella a gyászáról, november 26-án pedig Oláh Erzsébet grafológiáról tartott érdekes előadás a kollégium bentlakóinak.
Egyetemi lelkészek pasztorális konferenciája
Április 5-6 Budapesten Oros Roland papnövendékkel részt vettünk Budapesten az egyetemi lelkészek pasztorális konferenciáján. Az egyetemista lelkipásztorkodás a kollégium miatt is fontos, színfoltja a plébániának. Az értekezés során betekintést kaptunk a Műegyetemi Katolikus Közösség életébe, Fábry Kornél atya lelkesítő előadását hallgattuk meg az Eukarisztikus kongresszus témájában illetve az egyetemisták rétegpasztorációjáról értekeztünk Palánky Ferenc püspök jelenlétében.
Gyermekotthonok találkozója

„Nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, mi mindent tett.” (Mk 3, 8b) mottóval 2018. március 17-én, szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében tartották meg a Bihar megyében működő magyar nyelvű gyermekotthonok képviselőinek hatodik találkozóját, melynek helyszíne ezúttal a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Kanonok sori Lelkipásztori Központja és a Székesegyház volt.
Hittanóra
Március 6-án a szokásos keddi egyetemi lelkészségi hittanórára Molnár Imola unitárius lelkésznőt hívtuk meg, aki életútjától, egyetemista éveiről és a zenéhez fűződő kapcsolatáról is beszélt.
Vendégünk Molnár Imola
Március 6-án a szokásos keddi egyetemi lelkészségi hittanórára Molnár Imola unitárius lelkésznőt hívtuk meg, aki életútjától, egyetemista éveiről és a zenéhez fűződő kapcsolatáról is beszélt.
Egyetemi Lelkészek Pasztorális konferenciája
Április 20-21 -én az Egyetemi Lelkészek Pasztorális konferenciáján vettem részt a Veszprémi Főegyházmegye szervezésében Tihanyban. Korzenszky Richárd OSB. perjel tartott előadást az oktatásról illetve SER Márfy Gyula érsek. A mintegy 20 résztvevő jelentős estmecserét illetve program tervezést is tartott. Nagyon jó és igen hasznos minden alkalom és öröm a találkozás is.
Kárpátmedecnce-i Egyetemista Lelkészségek Találkozója

2017. február 3-5 között került megrendezésre a Kárpátmedecnce-i Egyetemista Lelkészségek Találkozója (KELET). Plébániánkon működő egyetemista lelkészséget Ft. Pék Sándor atya és Czumbil Tímea képviselte.
Pasztorális konferencia

A fényes héten: csütörtök – szombat, lelkészségünk szervezte az egyetemi lelkészek pasztorális konferenciáját, aminek házigazdája az egyházmegye volt. A lelkipásztori értekezés témája a jövőtervezés volt. Meglátogattuk a Partium Keresztény Egyetemet. A Posticumban voltak az előadások, Dr. Pálfi József rektor és Dr. Kovács F. Zsolt irodaigazgató urakat hallgattuk.
