Szeptember 26 és 28 között az egyetemista bentlakás mintegy 18 kollégistával (nagyrészt tulajdonképpen az új lakókkal) egy közösségformáló, csapatépítő tréningen vettünk részt Szentjobbon az ottani gyermekotthonban. Szerdán délután keltünk útra Nagyváradról és a szentmiséig ismerkedtünk, illetve lelkileg a misére készültünk, hangolódtunk. A mise után volt vacsora majd közösségi játékok az ottani gyerekekkel közösen. Csütörtökön a reggeli áhitat után újabb ismerkedési gyakorlatok voltak és a nap során szünetben is önkénteskedtünk illetve a bentlakás iratlan szabálairól értekeztünk. A délutánunk a szerdaihoz volt hasonló annyi kivétellel, hogy este táncmulatság volt. Péntek délelőtt helyismereti úton vezetett bennünket kedves házigazdánk Szerafina nővér és nagyon tanulságos kiértékelőt tartottuk a fiatalokkal. A szentjobbi házigazdáinkon túl nagy köszönet illeti Tötös Erzsébet irodavezetőt az ötletért, a pályázáért, a szervezésért és a nagyszerű munkájáért.
Szeptember végén egyetemista közösségünk számára tábort szerveztünk, melynek helyszínéül a Szentjobbi Gyermekotthon szolgált.
Egy kis morzsa Hatvani Gizus és Hermann Noémi beszámolójából:
„A három nap leforgása alatt különböző jellegű tevékenységeken vettünk részt, mint például ismerkedés, a bentlakás szabályzatának feldolgozása, szentmisére való felkészülés, szőlőszedés a gyerekeknek, foglalkozás a Szent István gyermekotthon lakóival.
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, lehetőségünk adódott megismerni egymást és így már biztosan egy könnyebb kezdet elé nézhetünk, a bentlakásba való visszatéréskor. Különös módon meglepett úgy az új lakók, mint a régiek nyitottsága. Az új barátságok pedig azért fontosak számunkra, mert magabiztosságot jelentenek.”
Fotó: Szera Nővér
Tőtős Zsóka