Október 1-3 az egyetemisták beköltözése a bentlakásba valamint ismerkedés az új szobatársakkal, majd a kollégiumunkba visszaérkezett egyetemistáknak szerveztünk ismerkedő hétvégét október első hétvégéjén a pincében Vánkos Alex atya vezetésével, majd városvezetés következett, a következő hétvégéken pedig kirándulások voltak Sonkolyosra. Püspök úr megbízásából a PKE tanévnyitó ünnepségén képviseltük a katolikus jelenlétet október 4-én.
Kollégium
Ballagók
Június 9-én a plébánia udvarán egy búcsúztató ünnepséget szerveztünk a ballagó bentlakóinknak. Akik elvégezték az alapciklust vagy maradnak és folytatják a mesterit vagy pedig munkába állnak. A mesteris egyetemisták akik végeznek mind elköltöznek a bentlakásból, összesen hét diákunk.
Roráte
A plébánia közösség és az egyetemista kollégium valamint az ifjúsági ének és zenekar közös elhatározása adventben a keddi hajnali roráte szentmise, amit 6 órakor ünnepelünk hétről-hétre. A szentmisén az ifjúsági kórus vagy az egyetemista közösség zeneszakos tagjai szolgálnak. A szentmise után a közösségi pinceteremben közös reggelit költünk el.
Kollégistákkal

Október 1-én és 2-án az egyetemista kollégium új és néhány régi diákjával csapatépítést tartottunk. Pénteken délben ebéddel kezdtünk majd a pincében ismerkedési játékok és interaktív bemutatkozó gyakorlatok voltak. Este közös ima és vacsora, majd táncos esti mulatság. Szombaton Nagyvárad városának az arcával ismerkedtünk. Elmentünk a várba, ahol főleg Szent László kultuszát elmélkedtük át, majd a Szent László templom lelki örökségeit ismertük meg. Megnéztük a város nevezetességeit majd a Székesegyházhoz is elsétáltunk. Közös ebéddel és kiértékeléssel ért véget a csapatépítő ismerkedés.
Mikulás
December 6-án Szent Miklós napján az egyetemista bentlakásban megszerveztük a mikulás-járást. Egy fiú beöltözött Szent Miklósnak, két segédjével feljárták a szobákat és kis ajándékot osztottak a bentlakóinknak. Az ünneplés közös süteményezéssel zárult a tanuló szobában.
Ballagók
Június 6-án „garden party” keretében búcsúztunk el a ballagó bentlakóinktól. Nagyon kedves bensőséges este volt mindenki számára.
Bentlakás házszentelés
Január 17-én csütörtökön este volt a plébánián és az egyetemista bentlakásban a házszentelés, ami mindig egy kedves bensőséges lelki alkalom. A szobák szentelése után az udvaron kis melegboros vendégbarátság is volt amin a bentlakók örömmel vesznek részt beszélgetve találkozva egymással. A házszentelés után SMS angyallal köszöntük meg a híveknek a sok-sok szeretetet, a figyelmes fogadtatást és azt a jóságot amit a találkozások alkalmával tapasztaltunk. A bentlakás házszentelés mindig a plébánián kezdődik az ott felállított karácsonyfánál majd a bentlakás szobáit szenteljük meg a bentlakó fiúk ministranciájával. A bentlakás szentelés után az udvaron zsíroskenyér és melegbor kerül hagyományosan terítékre.
Mikulás
December 5-én este immár hagyományszerűen jött a Mikulás a bentlakóinkhoz. Szép ünnepélyes ez minden alkalommal, ugyanis Karácsonykor nincsenek itt és így ilyenkor közös ünneplésünk van.
Ballagás a Szent László Kollégiumból

Az akadémiai év végén a bentlakás ballagó egyetemistáit is elbúcsúztattuk június 13-án egy ünnepi bankett keretében, ahol nemcsak a búcsúzás fájdalma, hanem az öröm és a tánc is helyet kapott. Végleg távoznak: Geréd Emő, Szendrei Mónika, Keller Gabriella, Restás Zsuzsanna, Varga Tímea. Isten bőséges kegyelme kísérje őket tovább útjukon.

