2026. július 12.

  1. 20 éves Halmos László kórusunk – 2006-ban az akkori plébános és Kribus Mónika kántornő kezdeményezésére alakult meg a máig működő templomi kórusunk. Ezen évforduló alkalmával zarándokol a kórus Győrbe, hogy tiszteletét tegye az ott eltemetett Halmos László sírjánál, illetve ellátogatnak a csehországi Destnába, hogy az ott eltemetett, az 1760-as években Szent László templomunkban karvezetőként működő Carl Ditters von Dittersdorf sírjánál helyezzék el a kegyelet és emlékezés koszorúit. Imáinkkal kísérjük őket!
  2. Isten útjai kifürkészhetetlenek – holnap kezdődik a felvételi a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe. Foglaljuk imáinkba Voiticsek Attilát és kollégiumunk egyik lakóját, Bakos Róbertet, akik jelentkeztek főpásztorunknál a papnevelő intézetbe.
  3. Holnap, július 13-án fatimai máriás est lesz a székesegyházban, a 6 órakor szentmise után pedig körmenet. Itt nálunk holnap, hétfőn reggel nem lesz szentmise.
  4. Már előre hirdetem, hogy Szent Anna és Joachim búcsúnkat 2026. július 27-én, hétfőn este 6 órakor tartjuk, főcelebráns Ft. Vánkos Alex atya, várad-szőllősi plébános lesz.
  5. Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.

  • Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
  • Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
  • Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
  • Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
  • A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.