Ma 11.30 órakor tartják Biharpüspökiben a Szent Lőrinc diakónus búcsút, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Augusztus 12–13–14-én este 6 órakor a székesegyházban Triduum-ot tartanak a búcsúra készülve, melyre bennünket is várnak. Ennek keretében augusztus 13-án, szerdán fatimai máriás est lesz a székesegyházban, 14-én, pénteken pedig este 8 órától ugyancsak a székesegyházban bekapcsolódhatunk az országos engesztelő virrasztásba és szentségimádásba. Szerdán, csütörtökön és pénteken templomunkban nem lesznek szentmisék.
Augusztus 15-én, szombaton Mária Mennybevételének főünnepén nálunk reggel 9 órakor lesz ünnepi szentmise, melynek végén megáldjuk a kerti– illetve gyógynövényeket. Este 6 órakor a székesegyházban lesz ünnepi főpapi szentmise.
Szent László templomuk felújítása utolsó fázisába érkezett: elkészült a toronysisak vörösrézlemezburkolata és fokozatosan bontják le az állványt. Nagy munka a padok és oltárok visszaszerelése, a vadonatúj világítótestek és megrendelt hangberendezés felszerelése, illetve az orgonatisztítás. Köszönjük mindenkinek eddigi imáit, hűséges kitartását és bármilyen jellegű támogatását. Különösen is megköszönjük a Rózsafüzér Társulatunk nagylelkű adományát a templomjavításra. Isten fizesse meg mindenki jóságát!
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Elsővasárnap lévén a 11 órás szentmise után Rózsafüzér titokcsere lesz, majd délután 5 órától szentségimádást végzünk. A bejáratnál átvehető a Forrás lapunk legújabb kiadványa. A Szentatya e havi imaszándéka: a városok ismerjék meg az evangéliumot.
Jövő csütörtökön Urunk színeváltozásának az ünnepe lesz, nálunk megszokott időben este 6 órakor lesz szentmise.
Jövő vasárnap 11.30 órakor tartják Biharpüspökiben a Szent Lőrinc diakónus búcsút, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak
Szent László templomuk felújítása utolsó fázisába érkezett: elkészült a toronysisak vörösrézlemezburkolata, festik a tornyot és fokozatosan bontják le az állványt, bent befejezték a járólapok elhelyezését. Nagy munka a padok és oltárok visszaszerelése, a vadonatúj világítótestek és hangberendezés felszerelése, illetve az orgonatisztítás. Köszönjük mindenkinek eddigi imáit, hűséges kitartását és bármilyen jellegű támogatását. Különösen is megköszönjük a Rózsafüzér Társulatunk nagylelkű adományát a templomjavításra. Isten fizesse meg mindenki jóságát!
Július 31. és augusztus 2. között Assisi Szent Ferencereklyéje lesz Nagyváradon, program és helyszín a hirdetőtáblán olvasható.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Július utolsó vasárnapját, még Ferenc pápa 2021-es rendelkezése nyomán, Nagyszülők és Idősek világnapjaként ünnepeljük. Egy Szent Annát, a Boldogságos Szűz Máriát és a Kisjézust ábrázoló emlékképpel és imával ajándékozunk meg mindenkit, mellyel imádkozhatunk nagyszüleinkért és idős ismerőseinkért.
Szent Anna és Joachim búcsúnkat holnap, hétfőn este 6 órakor tartjuk, főcelebráns Ft. Vánkos Alex atya, várad-szőllősi plébános lesz. A szentmise után mindenkit várunk a sekrestyébe, illetve a mögötte található nővérek kertjébe egy agapéra – feltehetőleg ez lesz az utolsó közös ünneplésünk itt a Szent Anna templomban.
Szent László templomuk felújítása utolsó fázisába érkezett: elkészült a toronysisak vörösrézlemezburkolata, festik a tornyot és fokozatosan bontják le az állványt, bent befejezték a járólapok elhelyezését. Nagy munka a padok és oltárok visszaszerelése, a vadonatúj világítótestek és hangberendezés felszerelése, illetve az orgonatisztítás. Köszönjük mindenkinek eddigi imáit, hűséges kitartását és bármilyen jellegű támogatását. Isten fizesse meg mindenki jóságát!
Július 31. és augusztus 2. között Assisi Szent Ferencereklyéje érkezik Nagyváradra, program és helyszín a hirdetőtáblán olvasható.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Köszönjük mindazoknak, akik imáikkal kísérték 20 éves Halmos László kórusunk zarándoklatát Győrbe, hogy tiszteletét tegye az ott eltemetett nevét viselő Halmos László sírjánál, és a csehországi Deštnába, hogy az ott eltemetett, az 1760-as években Szent László templomunkban karvezetőként működő Carl Ditters von Dittersdorf sírjánál is elhelyezzék a kegyelet és emlékezés koszorúit.
Jövő vasárnap, július utolsó vasárnapján lesz a Nagyszülők és az Idősek világnapja, a 11 órai szentmisében őket köszöntjük.
Szent Anna és Joachim búcsúnkat 2026. július 27-én, jövő hétfőn este 6 órakor tartjuk, főcelebráns Ft. Vánkos Alex atya, várad-szőllősi plébános lesz. A szentmise után mindenkit várunk a sekrestyébe, illetve a mögötte található nővérek kertjébe egy agapéra – feltehetőleg ez lesz az utolsó közös ünneplésünk itt a Szent Anna templomba.
Szent László templomunkban befejeződött a járólapok lerakása, fugázása, napokon belül elkészül a toronysisak teljes befödése, festik azaz színezik a templomtornyot, tervezzük a bútorok visszaszállítását.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
20 éves Halmos László kórusunk – 2006-ban az akkori plébános és Kribus Mónika kántornő kezdeményezésére alakult meg a máig működő templomi kórusunk. Ezen évforduló alkalmával zarándokol a kórus Győrbe, hogy tiszteletét tegye az ott eltemetett Halmos László sírjánál, illetve ellátogatnak a csehországi Destnába, hogy az ott eltemetett, az 1760-as években Szent László templomunkban karvezetőként működő Carl Ditters von Dittersdorf sírjánál helyezzék el a kegyelet és emlékezés koszorúit. Imáinkkal kísérjük őket!
Isten útjai kifürkészhetetlenek – holnap kezdődik a felvételi a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe. Foglaljuk imáinkba VoiticsekAttilát és kollégiumunk egyik lakóját, Bakos Róbertet, akik jelentkeztek főpásztorunknál a papnevelő intézetbe.
Holnap, július 13-án fatimai máriás est lesz a székesegyházban, a 6 órakor szentmise után pedig körmenet. Itt nálunk holnap, hétfőn reggel nem lesz szentmise.
Már előre hirdetem, hogy Szent Anna és Joachim búcsúnkat 2026. július 27-én, hétfőn este 6 órakor tartjuk, főcelebráns Ft. Vánkos Alex atya, várad-szőllősi plébános lesz.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Elsővasárnap van, a 11 órai szentmise után Rózsafüzértitokcserét végzünk. A rendkívüli hőségre való tekintettel délután csak 5 órától kezdjük a szentségimádást. A bejáratnál átvehető a Forrás lapunk. Szentatya e havi imaszándéka: azemberi élet tiszteletben tartásáért.
Mindenkinek szíves figyelmébe ajánljuk a nyár folyamán szerveződő egyházi lelkiségi programokat, táborokat, zarándoklatokat – az események helyszíneiről és időpontjairól a hirdetőfalon olvashatnak.
Isten útjai kifürkészhetetlenek – a papi hivatás születése az egyik legnagyobb titok. Szent László templomunktól való távolmaradásunk ellenére is Isten két fiatalt szólított meg közösségünkből: VoiticsekAttila, és kollégiumunk egyik lakója, Bakos Róbert jelentkeztek a főpásztornál, hogy felvételt nyerhessenek a papi szemináriumba.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Továbbra is imáinkkal kísérjük és biztatjuk fiataljainkat a holnap kezdődő írásbeli érettségi vizsgák illetve államvizsgák előtt.
Holnap, június 29-e, Szent Péter és Pál apostolfejedelmek főünnepe lesz, ezen a napon gyűjtjük a Péter-filléreket, a Szentatya és a Szentszék karitatív tevékenységeinek támogatására. A vöröskódú hőségriasztásra való tekintettel reggel 8 órakor tartjuk a szentmisét.
Június 2-án, csütörtökön Sarlós Boldogasszony ünnepe van, Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk. Jövő héten elsőpénteken a betegeket fogom látogatni, elsőszombaton papi hivatásokért fogunk imádkozni.
Június a papszentelések hónapja, papnövendékek a szemináriumi évek után ez időszakban részesülnek az egyházi rend szentségében,. Egyházmegyénkben Vațlavic Marek akolitust július 4-én, jövő szombaton diakónussá, szeptemberi 19-én Gáll Dávid lazarista diakónust pedig pappá szenteli a főpásztor. Imádkozzunk értük!
Isten útjai kifürkészhetetlenek – a papi hivatás születése az egyik legnagyobb titok. Szent László templomunktól való távolmaradásunk ellenére is Isten két fiatalt szólított meg közösségünkből: VoiticsekAttila, és kollégiumunk egyik lakója, Bakos Róbert jelentkeztek a főpásztornál, hogy felvételt nyerhessenek a papi szemináriumba.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Továbbra is imáinkkal kísérjük és biztatjuk fiataljainkat az előttük álló felvételi és érettségi vizsgák idejében.
Jövő héten szerdán Keresztelő Szent János születésének ünnepe lesz, megszokott időben reggel 8 órakor lesz nálunk a szentmise.
Június 27-e Szent László király ünnepe lesz, ahogyan az előző években, ha búcsút nem is, de ünnepi szentmisét tartunk itt az orsolyita Szent Anna templomban, jövő héten pénteken este 6 órakor.
Nyár közeledtével nyári táborokra hívom fel a figyelmet: június 22-26 között Háló-tábor, aztán június 29 július 3 között zenetábor – érdeklődni a pasztorális irodán.
Június a papszentelések hónapja, papnövendékek a szemináriumi évek után ez időszakban részesülnek az egyházi rend szentségében, majd főpásztoruk rendelkezése szerint kapnak lelkipásztori megbízást. Egyházmegyénkben Vațlavic Marek akolitust július 4-én diakónussá, szeptemberi 19-én Gáll Dávid lazarista diakónust pedig pappá szenteli a főpásztor. Imádkozzunk értük!
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Hálás köszönet Halmos László kórusunknak és Kribus Mónika kántornőnek, hogy szombaton a székesegyházban részt vettek az egyházmegyei kórustalálkozón, képviselve plébániai közösségünket az egyházmegyei rendezvényen.
Hétfőn, június 15-én, tartják a Tokaj-telepi kápolna Szent Antal búcsúját az este 6 órakor kezdődő szentmisében Páduai Szent Antal ereklyéjének jelenlétében. Szeretettel várnak mindenkit az ünnepre!
Nyár közeledtével nyári táborokra hívom fel a figyelmet: június 20-án, biciklitúrára hívnak, majd június 22-26 között Háló-tábor, aztán június 29 július 3 között zenetábor – érdeklődni a pasztorális irodán.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Megnyitottuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így innen kezdve bárki jelentkezhet a zarándoklatra.
Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Ballagások és érettségik időszakában vagyunk, fiataljaink ki-ki a maga korának megfelelő szakaszba lépett. A mai vasárnapon őértük fogunk imádkozni kérve Isten áldását életükre, álmaikra, terveikre.
Elsővasárnap a 11 órai szentmisét követően Rózsafüzér titokcsere lesz, majd délután 4 órától szentségimádás. A bejáratnál átvehető a Forrás, a Szentatya e havi imaszándéka: a sport értékeiért. Júniusban a szentmisék után Jézus szíve litániát végzünk.
Jövő héten pénteken Jézus Szíve főünnepe van, nálunk reggel 8 órakor lesz szentmise, este 6 órára a Barátok templomába várnak városközi engesztelő búcsúra. Ezen alkalommal imádkozunk a Szentatya szándéka szerint a papok megszentelődéséért.
„Hogyan segíthetem a gyermekáldásra váró párokat?” címmel egy szakmai napot szerveznek a püspöki palotában jövő héten szerdán 2-5 óra között. A program ingyenes, ám regisztrációhoz kötött.
Szombaton, június 13-án egyházmegyei kórustalálkozó lesz a székesegyházban. Ugyanerre a napra esik a fatimai máriás est is, 5 órától rózsafüzér, 6-tól szentmise majd ezt követően körmenet. Ezúton is köszönjük Halmos László kórusunk részvételét a találkozón.
Szent László templomunk tornyának felújítása zajlik, bontják bent a karzaton az állványt, megérkeztek a járólapok, melyeket napokon belül kezdenek lerakni a templom belsejében.
Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Pünkösd után megnyitjuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így azután már nem lesz lehetőségünk saját híveink számára fenntartani a kedvezményezett árú helyeket.