2026. május 31.

  1. Szentháromság vasárnapja van, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Isten belső természetfölötti közösségét ünnepeljük. A Várad-Szőllősi Szentháromság templom búcsúünnepét ma déli 12 órakor tartják, melyre Ft. Vánkos Alex plébános atya szeretettel vár bennünket.
  2. Csütörtökön Úrnapja, Krisztus Testének és Vérének a főünnepe lesz. Templomunkban reggel 9 órakor tartunk szentmisét, ugyanis este 6 órakor a székesegyházban a váradi plébániák közösen ünnepeljük az Oltáriszentségben rejtőző Jézust. Idén a Barátok templomával együtt díszítünk egy sátrat, melyhez előre is köszönjük a virágadományokat, illetve a Rózsafüzér és a Mária Légió tagjainak a segítségét.
  3. Jövő héten az elsőpéntekes betegeket fogom meglátogatni, illetve elsőszombaton papi hivatásokért fogunk imádkozni. Vasárnap pedig elsővasárnapi programunk lesz. Júniusban a Jézus Szíve litániát végezzük a szentmisék után. Közelgő lelkipásztori programok a hirdetőtáblán olvashatóak.
  4. Iskolai év végéhez közeledve jövő vasárnap ballagó és érettségiző, illetve államvizsgázó fiataljainkért imádkozunk a 11 órai misében.
  5. Szent László templomunk felújítási munkálatai kapcsán tájékoztatok mindenkit, hogy nagy erővel zajlik a toronysisak, illetve az egész torony felújítása, felkerült a villámhárító, a díszpárkányok tüskevédőhálói, készül a sekrestye, és felkerültek a toronyórák vadonatúj zománcozott óralapjai.
  6. Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Pünkösd után megnyitjuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így azután már nem lesz lehetőségünk saját híveink számára fenntartani a kedvezményezett árú helyeket.

  • Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
  • Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
  • Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
  • Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
  • A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.