Események betöltése

« Összes Események

Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja
  • Ez az esemény elmúlt.

Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja

június 4. Egész nap

Az Úrnapja Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. Szentháromság ünnepe utáni csütörtökön (Magyarországon a következő vasárnapon tartott főünnep).

A Nagycsütörtöki ünneplés a nagyhét hangulata miatt nem tudja az öröm hangulatát kellőképen kifejezni. Ennek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az Úrnapja. Az ünnepi szentmise után körmenettel folytatódik a liturgia.

1247-ben ülték meg először az ünnepet Lüttichben. Krisztus annakidején ugyanis látomásban adta tudtul az ágostonrendi lüttichi Szent Juliannának, hogy szeretetének ezt a titkát egyházi ünneppel is dicsőítsék. Az ünneplést IV. Orbán pápa 1264-ben az egész egyházra elrendelte. A liturgikus szövegeket és a szentmise szekvenciáját Aquinói Szent Tamás írta meg.

A szentmise végén az Oltáriszentséggel a kézben körmenetben a pap elindul, és négy oltárt érintve körbehordozzák a köztünk élő Eucharisztikus Krisztust.

Az Oltáriszentség örök életünkre szóló táplálékunk.