Templomfelújítási munkálataink az idénre leálltak – (vendég)munkásaink kívánnak Boldog Karácsonyt nekünk!
Szent László-templom
Már elkezdték bontani a belső állványzatot

A tél közeledtével sajnos ismét lelassulnak a templomfelújítási munkálatok. A belsőtér mennyezet festése le egészen az ablakok magasságáig teljes mértékben elkészült, jelenleg az állványzatot bontják. A toronysisak teljes felújítása zajlik jelenleg, a gerendaszerkezetet teljes mértékben ki kellett cserélni, erre kerül majd a vadonatúj vörösréz lemez borítás.
Épülünk, szépülünk

A napokban lehetőségünk nyílt rövid időre látogatást tenni felújítás alatt álló Szent László-templomunkban. Elsősorban saját biztonságunk érdekében a templom belsejének teljes bejárására egyenlőre nem nyílt lehetőségünk, de így is élvezetes, tanulságos látogatásban volt részünk.
A templomfelújítási munkálatok látványosan haladnak előre

Tájékoztatjuk kedves Híveinket, hogy templomfelújítási munkálatok látványosan haladnak előre. Június végére elkészült a templom külső falainak festése, így lekerül a védőháló és az állványzat. Folytatódik belülről a mennyezet restaurálása, sőt már a boltív alatti első emeleti állványzatot is elkezdték lebontani. Már a padlózatból vesznek talajmintát, hogy a fűtésrendszer lehetőségeiről tervezhessenek. Elkészült a torony felállványozása is, a sisak megbontása is megtörtént állagfelmérés céljából. Remélhetőleg napokon belül kezdik a toronymunkálatokat.
Szent László ünnepi szentmise

Szent László napi ünnepi szentmise

2025. június 26. @ 18:00 – 19:00
Szent László napi ünnepi szentmisénket június 26-án, este 6 órakor tartjuk a Szent Anna templomban, mivel idén 27-re esik Jézus Szíve városközi búcsú a Barátok templomában.
Szentmise Dr. Lőrincz Ferenc Ottó lelki üdvéért

A Szent László templom egykori plébánosáért, elhunyt Dr. Lőrincz Ferenc Ottó kanonok, plébános lelki üdvéért mutatunk be engesztelő szentmisét az orsolyitarendi Szent Anna templomban (Republicii utca 4 szám) 2025. február 14-én, pénteken este 18.00 órától. R.I.P!
Balázsáldás

Február 3-án Szent Balázs püspök és vértanú napján hagyományosan Balázsáldásban részesülhetnek a hívek, mely nem szentség így kortól, nemtől, felekezedtől függetlenül bárki kérheti az áldást.
Templomunkban ezen alkalmat követően a mai nap (február 9.) szentmiséit követően is lehetősége volt részesülni az áldásban mindazon híveknek akiknek hétfőn nem volt lehetőségük az áldást megkapni.
Szent Balázs közbenjárására őrizzen meg minket az Isten a torokbajoktól és minden más bajtól.
Köszönjük a szolgálatát, Ottó atya

A Nagyvárad-Újvárosi Szent László Plébánia közössége búcsúzik egykori plébánosától, Ft. Dr. Lőrincz Ferenc Ottó kanonoktól, aki 2001-től 2012-ig szolgálta nagy odadadással és szeretettel közösségünket.
Az örök világosság fényeskedjék neki!
Szent László király ünnepe

„Régi nagy királyunk, dicsőséges László,
Kérünk légy Istennél értünk közbenjáró.“
Szent László-napi ünnepi mise, Orsolya templom, Nagyvárad, 2024. június 27.
