Szent László Egyházmegyei Zarándoknap

Szent László Egyházmegyei Zarándoknap

május 3. @ 10:00 13:00

„Régi nagy királyunk, dicsőséges László, kérünk, légy Istennél értünk közbenjáró.” A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye híveit, papjait és szerzeteseit, és minden jóakaratú embert 2026. május 3-án, húsvét 5. vasárnapján a nagyváradi székesegyházhoz, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon ünneplik az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt.

A program 10 órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és ráhangolódással. A főpapi szentmise 11 órakor kezdődik, amelyre az egyházmegye határon túlról is érkeznek zarándokok. A szentmisét követően a zarándokok imával és énekekkel kísérik Szent László ereklyéjét a hagyományos hermás körmeneten, ezzel is jelezve elköteleződésüket a lovagkirály erényeinek követésére.

Szent László Egyházmegyei Zarándoknap

Szent László Egyházmegyei Zarándoknap

2025. május 18. @ 10:00 13:00

„Régi nagy királyunk, dicsőséges László, kérünk, légy Istennél értünk közbenjáró.” A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye híveit, papjait és szerzeteseit, és minden jóakaratú embert 2025. május 18-án, húsvét 5. vasárnapján a nagyváradi székesegyházhoz, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon ünneplik az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt.

A program 10 órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és ráhangolódással. A főpapi szentmise 11 órakor kezdődik, amelyre az egyházmegye határon túlról is érkeznek zarándokok. A szentmise főcelebránsa és szónoka Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát lesz. A szentmisét követően a zarándokok imával és énekekkel kísérik Szent László ereklyéjét a hagyományos hermás körmeneten, ezzel is jelezve elköteleződésüket a lovagkirály erényeinek követésére.

Szent László király ereklyéinek átvitele

Szent László király ereklyéinek átvitele

2025. december 12. Egész nap

1566-ban elkobozták és a gyulafehérvári fejedelmi kincstárba szállították Szent László, a nagyváradi káptalan alapító királyának fejereklyéjét, amelyet a Hermában őriztek. Náprághy Demeter erdélyi püspök kiváltotta és magával vitte új püspöki székhelyére Győrbe. A Nagyváradi Káptalan 1692-es török felszabadulás után visszakérte, de Győr nem adta vissza. 1780-ban a mostani, negyedik székesegyház befejezésekor újabb kéréssel fordultak elődeink a győri püspökhöz, de akkor is csak a poponya csont egy kis szilánkját adták egy díszes kristály ereklyetartóban, amelyet ezen a napon hoztak vissza Nagyváradra. Schlauch Lőrinc bíboros, váradi püspök új díszes Hermát készíttetett az ereklye számára Link István budapesti ötvös művesszel 1892-ben.

Szent László király ünnepe

Szent László király ünnepe

„Régi nagy királyunk, dicsőséges László,
Kérünk légy Istennél értünk közbenjáró.“

Szent László-napi ünnepi mise, Orsolya templom, Nagyvárad, 2024. június 27.

Bővebben →

Szent László nyomdokain

Szent László nyomdokain

Mottó: „Szent László király, könyörögj érettünk!”

Szeretnénk bemutatkozni: mi vagyunk a Nagyvárad-Újvárosi Szent László templom Halmos László kórusa. Plébánosunk, Ft. Kovács Ferencz-Zsolt támogatásával, június 30. és július 2. között, templomunk védőszentjének nyomában jártunk.

Bővebben →

Egyházmegyei Zarándoklati nap

Szent László Egyházmegyei Zarándoknap

Május 15-én Húsvét 5. vasárnapján két éves szünet után újra ünnepi keretek között került sor az Egyházmegyei Zarándoklatra Szent László király tiszteletére. A főpapi szentmise után , amit Veres András győri megyéspüspök a Magyar Római Katolikus Püspöki Kar elnöke celebrált, körmenetet tartottunk illetve a hét során több kulturális rendezvény is helyt kapott a megújult római katolikus püspöki palotában.

Bővebben →

Szent László körmenet

Szent László körmenet

Híveinkkel és a kórussal közösen elzarándokoltunk a nagyváradi székesegyházba, ahol szentmisét mutatott be Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Szent László városalapító királyunk szentté avatásának 825. évforulóján, amelyre elhozták Győrből Szent László fej ereklyéjét is. Majd innen körmenet volt egészen a várig, ahol szentmisével zárult a nap.

Bővebben →

Zarándoklat

Zarándoklat

2017. május 14. az idei történelminek is nevezhető. Szent László éve lévén kiemelkedő jelentőségűvé vált az ünnepünk és mivel az anyaországból mind határontúlról rengeteg vendég érkezett Ngyváradra. A kulturális és a közéleti programokon túl a zarándokszentmise volt a legjelentősebb esemény.

Bővebben →