Egyháztanácsosaink fogadalomtétele

Egyháztanácsosaink fogadalomtétele

A jubileumi szentévben egyháztanácsunk is jubilált. A 2020-ban öt évre választott egyháztanácsok mandátuma idén októberben lejárt, így a Püspök úr kezdeményezésére az egyházközségek a múlt hónap folyamán új egyháztanácsosokat választottak. Plébániánk sajátságos helyzetére való tekintettel Kovács F. Zsolt plébános úr kezdeményezésére, a hívek és a Püspök úr jóváhagyásával egyháztanácsosaink mandátuma újabb öt évvel meghosszabbodott. Bár a tanács tagjai sorában nem történt személyi változás, a fogadalomtétel nem maradhatott el, amelyre az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztus Király ünnepén, november 23-án ünnepélyes keretek között került sor.

Bővebben →

Alex atya búcsúmiséje

Alex atya búcsúmiséje

A Nagyvárad-Újvárosi Szent László plébániai közösségben teljesített három év plusz egy hónapos lelkipásztori szolgálatát köszönték meg Ft. Vánkos Alexandru segédlelkésznek az orsolyita Szent Anna templomban. Szabó Ödön egyháztanács elnök egy modern Szent László templomot ábrázoló képet ajándékozott az utolsó szentmiséjét bemutató Alex atyának, emlékeztetve arra, hogy életünk valóban szegmensekből áll, de ezek az egyes szegmensek hozzák ki az összképet. Kovács F. Zsolt plébános Alex atya tevékenységét idézte fel, különösen is kiemelve a rászorultak iránt érzett empátiáját és a szentségi jelleg megmutatkozását a liturgia végzésében. Alex atya hálatelt szívvel mondott köszönetet mindenkinek az itt töltött évekért, megköszönve Istennek, hogy abban a templomban teljesíthetett papi szolgálatot, ahol a keresztsége révén Isten gyermeke lehetett. Alex atya, mindent szívből köszönünk!

Bővebben →