Január 23-án kedden a plébánia 19 tagjával útra keltünk Vredenbe a testvérplébániánk meglátogatására. ( Csávossy György – egyháztanácsos, Papp Gyula – egyháztanácsos és felesége Balog Éva, Voiticsek Ilona egyháztanácsos és férje Voiticsek Árpád, Rozin Elemér és felesége Erzsébet, Dorhoi Kornélia és fia Dorhoi Róbert, Boros Mária sekrestyés, Köttink Mária Kriszta Újpalotai, Veres Bernadett ministráns, Korodi Erik, Fábián Attila, Antal Zoltán és Baricz Hunor egyetemisták, Szabó Emese a katolikus óvoda vezetője, Tötös Erzsébet szociális munkás és Pék Sándor plébános. Nagy előny volt az utazásunkat illetően, hogy a RYANAIR légitársaság Nagyvárad – Düsseldorf Weeze légijáratot üzemeltet így városunkból repülhettünk és Vredenhez elég közel landoltunk. Érkezésünkkor vendéglátóink a repülőtéren fogadtak minket, majd autóbusszal Kevelaerbe utaztunk, ami Németország második legnagyobb Mária kegyhelye. Ott az ebéd után a kegyhely történetével ismerkedtünk végül pedig szentmisét ünnepeltünk majd Vredenbe utaztunk. Látogatásunk második napján, január 24-én , szerdán reggel iskola szentmisén vettünk részt majd a vredeni plébánia lelkipásztori munka csoportjával folytattunk megbeszélést. Ebéd után, két mezőgazdálkodással foglalkozó családot kerestünk fel, ami tanulságos volt a hatékonyság és a fejlődés szempontjából. Este a plébánián zenés táncos ünneplés volt, ami a látogatásunk egyik csúcspontja és annak megünneplését kívánta jelezni. Csütörtökön a reggeli után a plébániáról Guido Wachtel plénámos atya vezetésével nidultunk Dülmenbe és az utunk során Anna Katherina Emmerich történetével, hivatásával és látomásaival ismerkedtünk meg. Nagy lelki élmény és ajándék volt a sírjánál imádkozni és közbenjárását kérni. Este egy újabb ünneplésre került sor. A vendéglátóink nagy szeretettel készültek és pecsételték meg az ottlétünket. Pénteken délelőtt Vreden belvárosát jártuk be tudatosan, felkeresve az egyházi, történeti illetve szociális vonatkozásokat. Délután Ammelve faluban a tejházban tettünk látogatást, majd este az egyik gimnázium zenei matinéját hallgattuk meg. Szombaton hajnalban repültünk haza sok élménnyel és örömmel. Istennek legyen hála ezért a testvérkapcsolatért.
Első nap: „Szomorúak vigasztalója”
Január 23–27. között, a vredeni testvér-egyházközösségünknél tettünk látogatást. Plébániánkról, Pék Sándor atya vezetésével, tizenkilencen indultunk útnak a nagyváradi repülőtérről: Antal Zoltán, Balog Éva, Baricz Hunor, Boros Mária, Csávossy György, Dorhoi Kornélia, Dorhoi Róbert, Fábián Attila, Korodi Erik, Kötting Krisztina, Pap Gyula, Rozin Erzsébet, Rozin Elemér, Szabó Emese, Tőtős Erzsébet, Veres Bernadett, Voiticsek Ilona és Voiticsek Árpád. Terveink szerint a Vredenben töltött napjainkról külön lapszámokban részletesen beszámolunk a kedves híveknek.
Január 23-án, kedden délelőtt indultunk útnak a nagyváradi repülőtérről. Többen közülünk most utaztak először repülővel. Düsseldorf Weeze reptéren landolt a gépünk, ahol vredeni barátaink énekkel, pezsgővel és nem utolsó sorban szívük melegével fogadtak bennünket. Örömteli volt a találkozás.
Vredeni testvéreinkkel közösen továbbutaztunk Németország második legnagyobb zarándokhelyére, Kevelaerbe, a Kegykápolnához. A kápolnák terén található még a Gyertyák kápolnája, a Mária Bazilika, a Papok háza és a Gyóntatókápolna is.
A Papok háza zarándokközpontként működik leginkább. Az ide érkező zarándokoknak nyújt szállást, információkat a turistáknak. Itt együtt ebédeltünk, többek között a német lakodalmi levest is megízlelhettük.
Ebéd után a Kegykápolnához vezetett az utunk. Érdekes volt számomra, hogy egy kicsinyke kép, milyen nagy csodákat és még nagyobb tiszteletet tud kiváltani az ide érkezőktől. Röviden elmesélem a kápolna történetét.
Hendrick Busman 1641 karácsonya előtt útban hazafelé a kevelaeri legelőn hallott egy hangot: „Ezen a helyen építs nekem egy kápolnácskát!” Az elkövetkező napokban ismétlődtek a hallomások, ezért elhatározta, hogy felépíti azt. A következő évben a felesége álmában jelenést látott. A felépített kápolnában a Szűzanya képét látta elhelyezve. Ez a kép nagyon hasonlított arra a Mária képre, amelyet néhány nappal azelőtt egy katona kezében látott. Ez a luxemburgi Istenanya kép volt, melyet mint a Szomorúak vigasztalóját tiszteltek. Busman mindent megtett annak érdekében, hogy a felesége álmát megvalósítsa. Így 1642 júniusában a plébános elhelyezte a kegyképet a kápolna oltárában. Nemsokkal később a kápolnát átépítették. Egy kicsi, de gazdagon díszített hatszögletű kápolnát alakítottak ki. Az ikon képe meglehetősen szerény, rézből és papírból készült, és nem nagyobb, mint a tenyerünk. Szűz Máriát ábrázolja a kis Jézussal, mindketten koronát viselnek, Mária kezében jogart tart és széles palástot visel. A Szűzanya felett a következő szavak olvashatóak: „Szomorúak vigasztalója könyörögj érettünk.” A kegykép ezüstkeretben van elhelyezve, fölötte aranyozott korona, drágakövekkel díszítve.
A Gyertyák kápolnáját 1643-ban kezdték el építeni. Különlegessége, hogy az ide érkező zarándokcsoportok adományként minden évben egy nagy gyertyát hoznak magukkal, melyeket kihelyeznek a kápolnában. Ezek a gyertyák méretben a húsvéti feltámadási gyertyához hasonlítanak, és az érkező város vagy plébánia címere, szimbólumai láthatóak rajta. Itt közös szentmisén vettünk részt a vredeni vendéglátóinkkal.
A zarándokok nagy számban érkeztek a kegyképhez, mely szükségessé tette a Mária Bazilika felépítését. A neogótikus stílusban épült templomot 1864-ben szentelték fel. Minden év májusában jelképesen megnyitják a tempolomot. Egy kalapáccsal megkopogtatják a főbejáratot és bevonulnak rajta, majd Mindenszentek ünnepén elhagyják azt. A főbejárat is ezt a jelenetet ábrázolja.
2015-ben a nagy világvallások képviselői is elzarándokoltak Kevelaer városába. A vallásközi zarándoklaton, keresztények, zsidók, muszlimok együttesen imádkoztak és felszólaltak a gyűlölködés, a háború és az erőszak ellen. Ennek szimbolizálásaként a Kápolnák terén meggyújtották a Béke Fényét.
Ilyen lelki élményekkel gazdagodva vezetett utunk tovább Vredenbe, ahol elfoglaltuk a szálláshelyünket.
Ez történt velünk vredeni látogatásunk első napján, a következő lapszámainkban a testvér-egyházközösségünkkel töltött napokról olvashatnak majd.
Tőtős Erzsébet
Második nap korán keltünk, mivel egy gyerekmisére voltunk hivatalosak a Szent Felicitas-zárdatemplomba. Miután elfoglaltuk helyeinket, izgatottan figyeltük a bevonuló kisiskolásokat, akik ugyanolyan kíváncsian néztek minket. A gyerekmisét – ami tulajdonképen egy misébe foglalt, templomban tartott nyílt óra –, a gyerekek szerkesztik, egy bizonyos előre megbeszélt témáról. Ez a mise a barátságról szólt.
Guido atya bevezetője után a tanulók elmondták s bemutatták mit értenek a barátság alatt, és hogyan élik meg ők ezt a kapcsolatot, miért fontos a barátok közt az őszinteség, a türelem, a hűség és az egyetértés. A PowerPoint után folytatódott a mise és a gyerekek tágra nyílt szemekkel nézelődtek hátra, ránk, meghallván a Miatyánkot magyarul. Szerintem tetszett nekik. Majd rendezetten fogadták az áldást s a mise végeztével barátságosan integetve távoztak a templomból. A Szent Felicitas-zárda egy úgynevezett Damenstift volt, azaz hölgykolostor, ahova a tehetős családok küldték leányaikat nevelés céljából. A kolostort a IX. században alapították, s egyike volt az első leánykolostoroknak Westfalia-ban. Mise után átmentünk a plébániára, ahol találkozhattunk a parókia pasztorális munkaközösségével. A team tagjai elmondták kinek mi a feladata a parókián belül. Ezt követően mi mutatkoztunk be néhány mondatban. A találkozó után néhányan a csoportunkból meglátogatták a plébániával szemben levő óvodát, miután mindannyian a Szent György-templomban gyűltünk össze, ahol Josef Schubert mesélt a templomról. A szenthely legrégebbi alapjai Kr.u. 820-ból valók, és az idők folyamán 13-szor volt átépítve, ilyen vagy olyan módon. A II. világháborúban teljesen lebombázták, ám 1952 és 1957 között sikerült újjáépíteni, ötvözve régi és új idők stílusait. Ebéd után néhány személygépkocsival egy farmra utaztunk, ahol két vállalkozó család életébe kukkanthattunk be. Első vendéglátónk a biogáz termelő erőművét mutatta be, valamint azt a sok borjút, melyeket három hónapos korukig nevel. Második vendéglátónk malacneveldéjével s disznóhízlaldájával kápráztatott el minket. Védőruhába öltözve – viccesen néztünk ám ki – vezetett végig a disznóólaktól a vezérlőszobáig, ahonnan figyelemmel követtük az állomány étkeztetését és súlybéli gyarapodását. Megismerhettük két fiukat is, akik közül a nagyobbik biztosan végzi el a rábízott teendőket. Büszkén mutatták be legújabb gépcsodájukat, mellyel kifizetőbbé válik a melléktermék elszállítása. Ám mindannyian hitetlenkedve hallgattuk, hogy mind e sok malac – 800 – mellett kénytelenek más munkát is vállalni, hogy a farm valamilyen módon rentábilis legyen. Látogatásunk végeztével visszatértünk a parókiára, ahol nagy bulinak néztünk elébe. Rövid idő alatt megtelt a nagyterem német s magyar szóval, jókedvvel és zenével. A finom vacsora elköltése után egyetemistáink táncra perdítették az egész Bruderschaftot. Vredeni barátaink sem kérették magukat sokáig, hamar előkerült a tangóharmonika s szép német dalok hangoztak föl, rövid időn belül együtt énekeltünk abból a bizonyos piros könyvecskéből. Kissé fáradtan, ám annál vidámabban tértünk nyugovóra, izgatottan várva a következő nap legalább ennyire érdekes pillanatait.
Balog Éva és Pap Gyula
Elzarándokoltunk Coesfeldre, Flemschbachra és Dülmenbe. Reggeli után acsoportunk összegyűlt a Szent György Plébánia termében, ahol Guido Wachtel atya várt minket és elmondta a nap programját, elmesélte mit kell tudnunk a Coesfeldi Keresztről és hogy Flemsbachban megnézzük boldog Anna Katherina Emmerick szülői házát, valamint a dülmeni nyughelyét. Az atya vezetésével csoportunk elindult két mikrobusszal és két személygépkocsival a 35 km távolságban lévő Coesfeld felé, a Szent Lambert-templomhoz.
Megérkezésünk után Guido atya elmondta, hogy ez számára egy különleges hely, mert ő itt szolgált 18 éven keresztül. Coesfeld város körül egy 12 km hosszú Keresztút található, amit az ottani hívek, valamint az ide zarándokolók is végig járnak Nagypénteken és a szeptember 14-ei, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe utáni vasárnapon. A Coesfeldi Kereszt nem egy hagyományos formájú, hanem egy kevésbé ismert, Y formájú kereszt. A feszület, ami a Szent Lambert-templomban áll az oltár helyén, több mint 3 méter magas és majdnem 2 méter széles. A korpusz bal oldalán és a fején ereklyék voltak elhelyezve, ezért sok éven keresztül ez egy búcsújáró hely volt. Most az ereklyét egy kisebb keresztbe helyezték, értékes, díszes kövek közé. Ha a kereszt alá, a bal oldalára állunk és feltekintünk rá, látjuk az Úr Jézus ábrázolásán a sok szenvedést, amit át kellet élnie a mi bűneinkért és a világ összes bűneiért. Egy rövid elmélkedés és közös ima után, Guido atya megáldotta egyenként csoportunk minden tagját, az ereklye hordozó kereszttel. Ezután ismét útra keltünk, a Coesfeldhez tartozó Flamschen gazdaság felé. Ebben a házban született és nevelkedett Anna Katherina Emmerick, akit 2004-ben II. János Pál pápa boldoggá avatott. Anna Katherina Emmerick egy szegény paraszt családban született, kilencedik gyermekként. Az emlékház úgy van berendezve, ahogyan annak idején a család élt szerény otthonában. Itt megtudtuk, hogy Anna Katherina szolgálóként és varrónőként is dolgozott azért, hogy pénze legyen álma megvalósításához, hogy beléphessen a kolostorba. Végül 1803-ban, apja támogatása ellenére mégis sikerült 29 éves korában bevonulnia a dülmeniágoston rendi kolostorba. A ház megtekintése után Guido atya Coesfeldben megvendégelt bennünket egy kiadós ebéddel. Hogy Anna Katherina Emmerick nyomát kövessük, csoportunk útra kelt Dülmen felé. Itt először megtekintettük a Szent Kereszt-templomot, ahol a földi maradványai nyugszanak, majd a kis múzeumot, amelyben sok személyes emléktárgya látható. Többek között itt vannak kiállítva fejkendői, amelyeken még látszanak a véres foltok, tudniillik, homlokán viselte a mi Urunk Jézus Krisztus töviskoronázásának sebeit. Sokat volt betegés idejét elmélkedéssel töltötte, legtöbbet Jézus Krisztus kínszenvedéséről. Gyakran végigjárta elmélyülten imádkozva a Coesfeld körüli keresztutat. Látomásai is voltak Jézus szenvedéseiről és nem csupán homlokán, hanem egész testén Jézus szenvedésének stigmáit viselte. Csoportunk, miután megtekintette az emlékmúzeumot, visszatért a templomba, Boldog Anna Katherina Emmerick sírjához, ahol közösen imádkoztunk, először németül utána magyarul, majd lelki élményekkel feltöltődve, vissza utaztunk Vredenbe. Itt vacsorával vártak minket: megkóstolhattunk helyi ételeket, amiket a vredeni barátaink készítettek, valamint tiszteletünkre a magyar zászló színeiből álló vendégváró italt kevertek, amit „Ungarn”-nak neveztek el. A helyi DJK-KAB Sportklub pár tagja egy meglepetéssel készült a találkozásra. Átnyújtottak Pék Sándor atyának egy mezt, hogy jelképezze a kötődést a vredeni és a nagyváradi sportkedvelők között. Az egész este nagyon jó hangulatban telt, jókat beszélgettünk a barátainkkal, majd későn, elfáradva visszatértünk a szálláshelyünkre. Így telt a harmadik napunk a vredeniekkel.
Kötting Krisztina
„ahol ketten vagy hárman összejönnekaz én nevemben…”
A Vredenben való tartózkodásunk egyik különleges napjára ébredtünk. A lelki töltekezésben gazdag napok után, a negyedik a múlt és a jelen harmonikusan összefűződő kapcsolatát tárta szemünk elé.
Az ember szíve összeszorul, amikor egy templom lebontásáról hall. A nyugati országokra jellemző kiüresedő templomok lehangoló helyzete ezt a kis várost sem kerülte el. Az elnéptelenedő katolikus közösségek a plébániák össze-vonásával sem voltak képesek fenntartani a központtól negyedórányi séta távolságra fekvő Szűz Mária tiszteletére felszentelt templomot. Az első években itt járt társaink még bemehettek a falai közé, ma már csak egy égbe nyúló magas torony, a tövében egy feszülettel jelzi a szent helyet. Jogosan tevődik fel bennünk a kérdés, hogy hogyan lehet egy ekkora veszteséget a közösség javára fordítani? Hogyan lehet Istent dicsérő szavak helyett (vagy mellett) Isten előtt kedves irgalmas cselekedetekkel imádkozni? A vredeniek egy szociális központot hoztak létre a régi templom területén, ahol testi és lelki fogyatékkal élő emberek számára biztosítanak otthont. A társadalom teljes értékű tagjaként tekintenek az ott lakókra, hiszen az ellátásukon kívül a központ fő céljának tekinti a sérült emberek közösségbe való integrálását. A közelben lévő gyár különböző alkatrészeket gyárt, mely többnyire sérült, de egy adott műveletsor elvégzésére képes embereket alkalmaz, segítve ezzel, hogy a társadalom hasznos tagjaként részt vállaljanak. A szomszédban lévő kávézóban volt alkalmunk megbeszélni a látottakat, ahol néhányan szintén az otthonban lakók közül szolgálták fel az italokat. Ez volt az a hely, ahol személyesen is találkozhattunk ezekkel a fantasztikus emberekkel, akik maguk is tettre készek és a kapott talentumokat jóra használják. A helyi múzeum megtekintése során megismerhettük Vreden földrajzi és történelmi sajátosságait, hologramos vetítéseken keresztül követhettük az öltözködési szokások alakulását. Itt található a Luther Márton által fordított biblia eredeti példánya is. A lebontott St. Marien-templom……helyén csupán a torony maradt.
A holland határ felé vettük az irányt a közösség tagjainak személygépkocsijába pattanva. Ammeloe nevezetű határváros Szent Antal-templomában együtt énekelhettünk, tanulhattuk az „ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben…” kezdetű éneket. A jelenlegi plébániaként szolgáló közösségi terem autentikus berendezése arra utal, hogy egykor patikaként működött. A terem díszeként szolgáló kandallóban a lángok szívélyes fogadtatásról árulkodtak, aztán a finom sütemények is ez hangsúlyozták. A picike utcaajtón besétáló társaság hamarosan a hátsó ajtó felé igyekezett. Egy tágas tér fogadott minket, ahol egy letűnt idő különböző tárgyaival berendezett egész udvartartást alakítottak ki. Egy falumúzeumot nézhettünk meg, mely a mieinktől eltérő módon nemcsak a mezőgazdaság különböző eszközeit, hanem a polgári társadalom jellegzetes tárgyait is bemutatta. Például a kézi mosás kellékein túl gazdag tárlat követte a mosógépek fejlődési állomásait is, illetve különböző mesterségek eszközeiből is számos és gazdag kincstár volt megtekinthető. Ebben a kellemes légkörben került sor arra a megbeszélésre, mely során a két település testvérkapcsolatának az elmúlt évre vonatkozó kiértékelűjét és a jövő év terveinek, rövid távú céljainak és feladatainak rögzítését szolgálta. Ahogy közeledett az este mindenki izgatottan készülődött az iskolások koncertjére. A különböző korosztályú, általános és középiskolás gyerekek, színes műsorrendet állítottak össze, helyet biztosítva a klasszikus fúvószenekar részére és a modern, mai tinédzserekre jellemző rockegyüttesek bemutatkozásának. A közönség soraiban ülve, néhány ének hallatán mi is dalra fakadtunk. Vredeni tartózkodásunk utolsó napja tartalmas, színes, érdekes és értékes programokkal telt.
Szabó Emese