Az idei esztendőben rendhagyó módon emlékeztünk meg azon tizenkét hídvédőről, akik az életükkel fizettek azért, hogy nem hajtották végre a visszavonuló német sereg parancsát 1944 őszén, mely szerint fel kellett volna robbantaniuk a központi Körös-hidat.
Templomunk felújítási munkálatai miatt idén nem a mártír hősöknek állított emléktáblánál róttuk le tiszteletünket, hanem október 13-án a déli, 11 órai szentmisét követően a megemlékezők az orsolyita templomból a Szent László-hídhoz vonultak és a honvédek áldozatos ellenállása emlékére egy-egy szál virágot a Sebes-Körösbe dobtak.
Emlékezzünk…
A második világháború értelmetlen öldöklésének vége felé jártunk. A szovjet hadsereg Románia átállása után szinte akadálytalanul jutott el a Maros vonalán az Alföldre, Békéscsaba, Szeged, Gyula városokba. Várad szinte teljesen be volt kerítve, hiszen Berettyóújfalu, Bors, Biharpüspöki már az ő birtokukba került. Hasonlóképpen a Nagyvárad–Szatmár országút egy részét, valamint a vasútvonalat is ellenőrizhették. A menekülők számára egyedül a Bihari- hágó volt még nyitva, s Székelyhíd, Érmihályfalva felé lehetett Debrecenbe jutni.
A visszavonuló német egységek Nagyvárad összes hídját aláaknázták. Boér Péter tanár úr, a premontrei templom kántora is tartalékos tisztként – mint idős népfelkelő 11 társával együtt, akik mind Nagyvárad, illetve Bihar megye szülöttei voltak – a Szent László téri Körös-híd őrzésével voltak megbízva.
1944. október 12-én, az utolsó német motorkerékpáros egység, az oldalkocsin gépfegyverrel, felszólították a hídőrséget, hogy robbantsák fel a hidat. Miután mind városunk polgárai voltak, családapák, szerették volna megmenteni a hidat s vonakodtak teljesíteni a parancsot. A németek ekkor mindannyiukat legépfegyverezték a híd Bémer-téri oldalán, majd felrobbantották a hidat…!
A szovjet és román csapatok ekkor már bent voltak a városban s a Baros-híd, Ezredévi-híd és a Széles utcai hidak felrobbantását megakadályozták.
A 12 idős honvédnek a városunkat féltő, lojális magatartása miatt kellett meghalnia! Temetetlen holttestük két napig feküdt a Körös partján, majd Várad jóérzésű polgárai földet hantoltak reájuk. De csak decemberben exhumálták őket s helyezték el a temetőben. A sors keserű fintoraként évtizedekig még beszélni sem volt szabad róluk!
Mártírhaláluk körülménye csak a váradiak köztudatában élt. Az emlékezet véges, s ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért hajtjuk meg tisztelettel a fejünket, s adózunk kegyelettel mártír emléküknek.
A tizenkét hősi halott:
Bereczki Sándor – 47 éves, kőművesmester
— A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete
Béres Sándor – 52 éves, nyomdászmester
Boér Péter – 51 éves, premontrei tanár, kántor, hadnagy
Gurzó Imre – 52 éves, szakmunkás
Hant Elek – 51 éves, asztalosmester
Huszár István – 48 éves, szakaszvezető
Katona József – 50 éves, ácsmester
Krammer Ferenc – 51 éves, asztalos
Nagy Gyula – 51 éves, telekkönyvvezető
Seres János – 49 éves, révi földműves, őrvezető
Simonovits János – 50 éves, üzemlakatos
id. Szíki Gyula – 43 éves, jákóhodosi földműves
Örök dicsőség a mártíroknak!