Medjugorje, „ahol a szívek összeérnek“

A zarándok megy, megy egy hely, egy élmény, egy érzés felé. Vonzza egy cél, egy remény, egy válasz. Az út hosszú, olykor göröngyös vagy éppen sziklás de a végén ott a fény, a megérkezés öröme, a kegyelem, a lélek felemelkedése.
Légy jelen ott és akkor, ne csak testben de lélekben is. A út hosszú, de nem vagy egyedül. Bár együtt megyünk, de külön érkezünk. Szemléld a környezeted, és hallgasd a szíved. Adj teret a társadnak és adj időt önmagadnak.
Légy jelen a mában és légy jelen a holnapban, úgy ahogy jelen voltál a tegnapban. Légy jelen önmagadban, légy jelen a társadban, de hagyd, hogy az Atya is jelen legyen tebenned.

Az igazi erő nem abban rejlik, hogy sosem sírunk, hanem abban, hogy el tudjuk engedni azt, amit szeretünk, és mégis megőrizzük a szeretetet a szívünkben.

Tibor atya

Egy zarándokút mindig kihívás, testnek és léleknek egyaránt. Rózsafüzér Társulatunk férfi csoportja kezdeményezésére és plébániánk szervezésében március 28-án, pénteken este 7 órakor, a nagyváradi székesegyházban, Exc. Böcskei László püspök úr áldását követően, egyházmegyénk különböző szegletéből érkezett mintegy 54 fiú, férfi, fiatal és idős, lelkes és szelíd, de eltökélt zarándok indult útnak Medjugorje felé, „ahol a szívek összeérnek“ (Tibor atya). Eltökélt, hiszen egy volt az út, egy volt a cél és talán egy volt a lélek is. Csoportunk két (nem csak) lelki vezetője volt Karácson Tibor atya, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója és Vánkos Alex atya, a Nagyvárad-Újvárosi Szent László Plébánia káplánja.

Medjugorje, ahol az ég összeér a földdel, az a hely ahol a lelkek is kivirágoznak. Ez a kis falu 1981 óta lett a hívők – és nem csak hívők – kedvelt, vagy csak kíváncsiságból felkeresett úticélja. Egy biztos, senki nem távozik onnan úgy, ahogy odaérkezett. Többet hozol magaddal mint amit odavittél. Nem, nem a csomagodban, a szívedben. Sokkal többet. Nem hiszem, hogy van olyan ember aki bár egy könnycseppet ne hullajtott volna ott, egy könnycseppet ami a lélek túláradásából fakadt.

Ez a kis szerény falu Bosznia-Hercegovina déli részén, a Dinári-hegység sziklái között fekszik. 1981. június 24-én hat fiatal a Podbrdo hegyén fehér tüneményt látott, karjában a gyermekkel. Meglepődtek és megijedtek, ezért nem léptek közelebb hozzá. Másnap, a napnak ugyanabban az órájában, 1981. június 25-én a hat fiatal közül négyen – akikhez két másik társuk is csatlakozott – erős késztetést éreztek arra, hogy újra oda menjenek, ahol előző nap látták Azt, akit a Szűzanyaként ismertek fel. Így rajzolódott ki a medjugorjei látnokok csoportja. Együtt imádkoztak és beszélgettek a Szűzanyával. Attól a naptól kezdve minden nap megjelent nekik a Szűzanya, akár együtt voltak, akár nem.

A falu két, talán legikonikusabb helyszíne a Podbrdo és a Krizevac. A két hegy úgy helyezkedik el a falu mellett, mint a gyermekét váró édesanya kitárt karjai, aki alig várja, hogy átölelje kicsinyét, vagy épp az odaérkező vándort.

Szűzanyánk kegyesen fogadott. Az előrejelzéseket megcáfolva ragyogó napsütéssel várt minket. Így indultunk első „állomásunkra“, a Krizevac-ra (Kereszthegyre), keresztútra. Ez az a hely, ahol ha nem vagy elég alázatos, nem jutsz fel. Le kell csendesedned szívedben, elmédben, lelkedben egyaránt. Meg kell fontolnod minden mozdulatod, minden lépted, minden gondolatod, minden szívdobbanásod. Lassan, alázatosan, lehajtott fejjel, időnként meghajolva haladhatsz csak. Ez az igazi kálvária, az igazi keresztút, ami ha akarod, ha nem rákényszerít, hogy letedd egód, önzőséged, nagyravágyásod. Ha ez sikerül és engeded, biztos lehetsz benne, hogy eljutsz a célig, az utad céljáig, a hegy céljáig, a keresztút céljáig. Ha pillanatra meg is inogsz kapsz segítséget. Segítő kezek tucatjai nyúlnak feléd ha az kell, vagy hagynak, hogy haladj csendben a magad útján, olykor megpihenve, olykor elmerengve és elmélkedve egy-egy stációnal. Ne rohanj! A hegy, a kereszt nem megy sehová. Megvár! Adj időt magadnak. 

A keresztutat végigjárva, a stációkhoz Tibor atya férfiaknak írt gondolatain elmélkedhettünk az állomások között. Így haladtunk lépésről lépésre, stációról stációra míg végül fejet és térdet hajtva megérkeztünk a kereszt árnyékába. Annak a hatalmas betonkeresztnek árnyékába, melynek belsejében ott van Krisztus keresztjének egy darabja. 

Itt csend van, szótlan mindenki, nem hallod a világ zaját csak a szíved dobbanását, ami ahogy közeledsz a kereszt felé egyre intenzívebb és hevesebb, de amikor odaérsz és megérinted, minden bánatod, minden terhed lekerül rólad, ott leteszed, otthagyod fent és megerősődve, fellélegezve, megkönnyebbülve indulhatsz vissza. Erre talán szükség is van, közülünk többen is megjegyezték, inkább mennének kétszer fel mint egyszer le. Hadd idézzek Tibor atya elmélkedéseinek záró gondolatából két mondatot – azt hiszem ez nem csak nekünk szólt ott és akkor, hanem szól mindenkihez:

„A keresztút nem arról szólt, hogy megtaláljam a tökéletes választ, hanem arról, hogy végre szembenézzek a saját sebezhetőségeimmel, és megbékéljek azokkal. Most már értem: nem az út végén találom meg a valódi szabadságot, hanem az úton, ahogyan lépésről lépésre rátalálok arra, aki valójában vagyok.“ 

A keresztútról visszatérve, leereszkedve utunk Patrik és Nancy, kanadai házaspárhoz vezetett, akik minden erejüket, idejüket egy kis csodahely építésére, szépítésére fordítják, itt az ő tanúságtételüket hallgathattuk meg. Hogyan lett egy hitetlenből hívő keresztény a Szűzanya üzenetei révén. Tőlük továbbhaladva megérkezett a beígért eső is, így kissé megázva de nem elázva érkeztünk meg a medjugorjei Cenacolo-közösséghez, ahol először egy videót nézhettünk meg, amiben Elvira nővér, a Cenacolo „anyja“ mesélt a közösség születéséről, útjáról, fejlődéséről. Jelenéről két, a közösségben élő fiatal tett tanúságot, és ami fontosabb, tanította a hallgatóságot. Itt olyan (nem csak) fiatalok vannak, akik küzdenek, küzdenek a lelkükkel, az elfogadással vagy éppen az el nem fogadással, a drogokkal, bűnös élettel, de olyat is találni köztük aki „csak“ lelki megerősödésért, tapasztalatszerzésért csatlakozik a közösséghez hosszabb rövidebb ideig.

Zarándoklatunk egyik rendkívüli állomása a Medjugorjei Cenacolo közösségnél tett látogatásunk. Plébániánk káplánja, Vánkos Alex atya, maga is önkéntesként, tapasztalatszerzés és hivatásában való lelki megerősítésért egy évet töltött a szemináriumi évei előtt a közösség berkeiben. Alex atyát kérdeztük: A Cenacolo közössége, mottójához híven, hogyan képes a “sötétségből a fénybe” vezetni az eltévelyedett lelkeket?

Zarándoklatunk második, egyben utolsó napjának első „állomása” Podbrdo, a jelenések-hegye. A felfelé vezető úton az Örvendetes rózsafüzér titkai állítják meg az embert stációként. Mivel nagyböjti időben vagyunk, mi a Fájdalmas rózsafüzért imádkoztuk, szintén egy-egy Tibor atya által írt elmélkedés kíséretében. Itt az út már rövidebb és valamivel könnyebb mint a keresztút útvonalán, de legalább ugyanolyan lelkületre és alázatra van szükség ahhoz, hogy felérj, fel a tetejére, oda ahol a hat fiatalnak 44 évvel ezelőtt először megjelent a Szűzanya. Ha az előző napi kereszt megérintett, akkor ez a hely még annál is erőteljesebben sugározza magából a kegyelmet, a szeretetet és a békét. Ez valóban az újjászületés és a megtérés helye, „ahol a szívek összeérnek”. Ott fent mindenki kap valamit, valamit amit magával hoz haza, valamit amit aztán itthon továbbadhat, szétoszthat, táplálhat és segíthet vele mást, mást aki még nem kapta meg azt az ajándékot. Lehet, hogy ez csak egy mosoly, egy érintés, egy ölelés, de az többet jelent – az mindent jelenthet. A béke sokszor egy mosollyal kezdődik.

Jézus keresztje hívás mindannyiunknak. Hívás arra, hogy vállaljuk a szenvedést, a fájdalmat, a magányt, és mindazt, ami a férfi léthez tartozik. Nem azért, hogy önsajnálatba merüljünk, hanem, hogy átéljük: a kereszt által válik igazán teljessé az életünk. Az ő szenvedése nem volt értelmetlen; mindaz, amit elszenvedett, egy új utat nyitott meg: az önfeláldozás, a szeretet és a megbocsátás útját.

Részlet az ötödik titok elmélkedéséből.

Zarándoklatunk egyik lelki vezetője, Karácson Tibor atya, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója. Sokadik alkalommal szervez, vezet csoportot Medjugorjeba. Őt kérdeztük: Miben rejlik Medjugorje esszenciája?

A Szűzanyától leereszkedve Medjugorje belvárosában tölthettünk el kis időt, a Szent Jakab-templom mögötti kertben felkerestük a Feltámadt Krisztus szobrát, ahol sorba állnak az emberek, csakhogy megérinthessék azt.

Szálláshelyünkről az ebédet követően indultunk visszafelé, haza, még egy megállót beiktatva. Mostart, ahol a Szent Péter és Pál-templomban ünnepelhettük meg a legszentebb áldozatot és adhattunk hálát az útért, egymásért, az élményekért, a kegyelemért, a szeretetért, mindenért, amivel a jó Isten, Szent Fia és a Szűzanya megajándékozott bennünket ez alatt a két nap alatt.

Köszönet és hála a szervezőknek a tartalmas, felemelő útért, az utitársaknak az együtt eltöltött időért. A kapott ajándékokért, kegyelemért, szeretetért.

Voiticsek Attila
Nagyvárad-Újvárosi Szent László Plébánia

---

Az alábbiakban a zarándoktársak gondolatait, beszámolóit
olvashatják, hallhatják, láthatják.

Fotók: Csávossy György István, Nagy István, Voiticsek Attila