Elemér vagyok. Mindig is élt bennem a vágy, hogy olyan emberekkel találkozzak, akik hasonló célok felé haladnak. Zenekart, mint minden tinédzser én is szerettem volna. Majd sikerült valamilyen formában, 3 évig zenéltem a Bazilikában az ifjúsági miséken, s kellő tanulás után, eljött az idő, hogy a Szent László templomba kerültem. Itt volt már ifjúsági mise, de csak 2-3 személy vitte. Boros István kiváló basszus gitáros, komoly zenei háttérrel, és Kribus Mónika kántor, befogadtak s elkezdődött a mostani korszak. Megjelent Rapa Erik, aki remek szóló gitárossá nőtte ki magát, s más egyházi zenekarban is hallatta játékát. Majd jöttek az énekes lányok Balló Annamária, aki a Bazilika nagykórusát is erősíti, Kenyeres Ancsa, aki eddig „titkolt” szép zenei hang, Dallos Cecilia, és Hajnal-Hodgyai Ágnes és nem utolsó sorban Gulyás Mónika aki ha kell énekel, ha kell gitározik. Több kevesebb tagcserével végül Lukács Zsolt maradt a dob és ütős hangszereknél. Nemrég pedig billentyűs játékával erősíti csapatunkat Dr. Sergiu Bonat, akinek szintén komoly zenei tapasztalata van.
Hétről hétre állunk a templom és Isten szolgálatában, próbákat tartunk s törekszünk egyre jobb minőségi zenét adni. Gazdag repertoárral rendelkezünk s e mellett igyekszünk figyelni az új és újabb dalokra .
Hálásak vagyunk, hogy együtt lehetünk a zenélésben és a dicsőítésben.