A laikus, mint apostol… sajtóapostol

Plébániánk sajtóapostolai

Sajtóapostolok országos találkozóját tartották az elmúlt hétvégén, november 15. és 17. között, amely immár 22. alkalommal került megszervezésre a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) és a Magyar Kurír közös együttműködésében. Idén a Váci Egyházmegye volt a rendezvénysorozat házigazdája.

Plébániánkat kiadványaink, illetve online médiafelületeink szerkesztői, sajtóapostolai képviselték: Kribus Mónika, Voiticsek Ilona, Voiticsek Árpád és Voiticsek Attila személyében.

Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra megismerkedni Marton Zsolt váci megyéspüspök úrral, aki maga vezetett körbe bennünket a püspöki palotában, majd házigazdaként és egyben idegenvezetőként tartott egy szubjektív tárlatvezetést. Beszélt a püspökség múltjáról, jelenéről és jövőjéről, elképzeléseikről és terveikről. A hallottak alapján nyugodt szívvel kimondhatjuk, hogy bár csupán öt éve tölti be a megyéspüspöki tisztséget, igen szép eredményeket tudhat már maga mögött, példaértékű az elhivatottsága és az eddig elért eredményei.
Ott tartózkodásunk során többször is hangsúlyozta, hogy ők is még tanulják hogyan kell közösségben együttműködni, hogyan kell evangéliumi egységközösséget, szeretetközösséget alkotni. Célja, hogy „teremtsünk egy egységet, ami nem egyformaságot jelent, hanem ez olyan mint a puzzle, meg kell találni a kapcsolódási pontokat és ha ez megvan szépen kialakul a kép. … Nem nagy sebességgel, hanem nagy nyomatékkal kell haladnunk. Akár az árral szemben is.“
Ismertette a diakónus és akolitus képzésüket, beszélt a náluk is komoly problémát jelentő paphiányról, amelyet a diakónusok mind aktívabb bevonásával igyekeznek orvosolni, de komoly erőfeszítéseket tesznek az új papi hivatások szikrájának élesztésében és táplálásában.

Szombati napunkat érdekes és tartalmas előadások sora töltötte meg. Többek között megismerkedhettünk a Váci Egyházmegye kommunikációs csapatával, majd egy figyelemre méltó előadásban Kuzmányi István diakónus, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője részletezte mekkora szerepe lehet a médiának, főként az egyházi médiának a hivatások elősegítésében, vagy éppen gátolásában. Az előadások sorát egy kerekasztal-beszélgetés zárta, A család és az élet mint érték az egyházban és a világban címmel, kihangsúlyozva mennyire fontos például a házasság megérése, hogy abból aztán tovább alapozható legyen a család. A nap zárásaként a Váci Egyházművészeti Gyűjteményt tekintettük meg.

Köszönet a szervezőknek tartalmas napokért: Szikora Józsefnek a MAKÚSZ elnökének, Kuzmányi István főszerkesztőnek, Agonás Szonjának a Magyar Kurír vezető szerkesztőjének, Ujváry-Radics Gabriella titkárságvezetőnek, Werner-Nagy Eszternek a Magyar Katolikus Rádió gyártásvezetőjének, valamint Gáborné Haáz Andreának a Váci Egyházmegye kommunikációs vezetőjének a tartalmas előadásért és az idegenvezetésért.

Ottlétünk megkoronázásaként a sajtóapostolok közössége a felújítás után, október elején újra megnyitott váci székesegyházban vett részt egy lélekemelő szentmisén, melyen rendhagyó módon Karácson Tibor atya, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója tartotta a szentbeszédet. Zárásként hadd álljon itt egy rövid, de nagyon elgondolkodtató történet prédikációjából:

Egy történet szerint egy asszony egyszer azt álmodta, hogy meghalt, és Isten ítélőszéke elé került. Ott a Mindenható azt kérdezte tőle: 
– Ki vagy te?
– Kovács Mária – jött a válasz.
– Nem a nevedet kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
– Titkárnő XY cégnél.
– Nem a foglalkozásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
– Kovács József felesége, három gyermek anyja – jött az újabb próbálkozás.
– Nem a családi állapotodra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy ki vagy valójában.

És mi? Tudjuk, hogy kik vagyunk?

Voiticsek Attila