Mária Légió

A légiósok azt remélik, hogy hűségük, erényeik és bátorságuk révén méltónak bizonyulnak Mennyei Királynőjükhöz. A Légiót ezért egy hadsereg mintájára szervezték meg, példaképe különösen az ősi Róma hadserege; innét vannak az elnevezések is. A Mária Légió serege és fegyverei azonban nem e világból valók.

Ennek a ma oly hatalmas seregnek igen szerény kezdetei voltak. Nem nevezhető kigondolt szervezetnek, hanem szinte magától keletkezett. Nem gondolkodtak tervezgetve sem szabályokról, sem gyakorlatokról. Teljesen spontán módon, mintegy mellékesen javasoltak valamit, kitüztek egy időpontot, amikor a kis csoport összejött, nem sejtve, hogy a szerető Gondviselés eszközül választotta ki őket. Külső formájában az összejövetel olyan volt, mint ma bárhol a világon. A fehér asztalterítővel letakart asztalon, amely köré összegyűltek, egy egyszeru oltárt alakítottak ki. Középen állt a Szeplőtelen Fogantatás szobra – amint azt a Csodásérem ábrázolja –, kétoldalt egy-egy virágokkal teli váza és egy-egy égő gyertya. Ez a légkört teremtő ötlet az egyik tagtól származik, aki – időben érkezvén – a sugalmazást követve így rendezte el az asztalt. Ebben kifejezésre jut a Légió célja és lényege: a Legió egy sereg, és még mielőtt összetömörültek volna, királynőjük már itt állt, várva őket, hogy soraiba felvegye azokat, akikről tudta, hogy eljönnek. Tehát nem a légiósok választották Máriát, hanem Mária őket. S azóta vele együtt haladnak az úton, küzdenek, és tudják, hogy sikerük és kitartásuk annál nagyobb lesz, minél inkább egyesülnek Máriával.

Első összejövetelük alkalmával ezek a fiatal légiósok letérdeltek, s fejüket lehajtva buzgón könyörögtek a Szentlélekhez. Majd a napi nehéz munkában megfáradt kezükben elkezdték pergetni a legszebb és legegyszerubb ima, a rózsafüzér szemeit. Az utolsó könyörgés befejeztével leültek, és Mária vezetésével – aki szobor alakjában köztük volt – azt kezdték fontolgatni, hogyan lehetnének és tehetnének leginkább az Úristen tetszésére, hogy Istent a világban még jobban szeressék az emberek. Ebből a gondolatból ered a Mária Légió, és vált olyanná, amilyennek ma legjellemzőbb ismertetőjegyei mutatják.
Milyen csodálatos! Ki gondolta volna még a legmerészebb álmában is, ha ezekre az egyszeru emberekre és szerény ténykedésükre tekintett, micsoda küldetés vár nemsokára rájuk! S vajon kinek jutott volna eszébe közülük, hogy olyan mozgalom bevezetésének voltak részesei, amely új erővel hatja át ezt a világot? Hűségesen és eltökélten alkalmazva, hatalma van e mozgalomnak Mária által életet, örömet és reménységet adni a népeknek. S a feladat épp ez!

A Mária Légióba való első felvétel 1921. szeptember 7-én, Kisboldogasszony ünnepének (Szűz Mária születésnapjának) előestéjén, este 8 órakor történt az írországi Dublinban, a Myra-házban, amely a Francis utcában található. Az első csoport nevet is adott magának: „Irgalmasság Anyjának csoportja”, s így a mozgalom egy ideig „Irgalmasság Anyjának Egyesülete” néven volt ismeretes. Látszólag véletlen körülmények játszottak közre az első összejövetel időpontjának megállapításában. Azt gondolná az ember, hogy szeptember 8., az ünnep napja illőbb alkalom lett volna. A későbbi években azonban Mária anyai szeretetének számos bizonysága arra a felismerésre vezetett, hogy az Istenanya gyengéd kezének irányítása már a Légió születésének időpontjánál is megmutatkozott. „Este lett és reggel: az első nap” (Ter 1,5). Születésnapjának első és nem utolsó sugarainak kellett beragyogniuk e mozgalom megalakulásának időpontját. Első és megmásíthatatlan célja az, hogy Mária képmása legyen, és ezáltal Istent minél tökéletesebben megdicsőítse, és elvigye az emberekhez.

„Mária anyja a Megváltó minden tagjának, mert szeretetével részt vett a hívek születésében az egyházban. Mária az Isten élő képmása, mert benne lett Krisztus emberré anélkül, hogy istensége legcsekélyebb vonását elvesztette volna. Az ember is csak őáltala lehet az Isten hű képmása, amennyiben az emberi természet Jézus Krisztus kegyelméből erre képes.” (Szent Ágoston).
„A Mária Légió a katolikus egyház igazi arculatát fejezi ki.” (XXIII. János pápa).

A Mária Légió célja Isten dicsőítése a tagok megszentelődése által, melyet imádsággal és Mária és az egyház feladatában való aktív közreműködéssel érhetnek el: el kell tiporni a kígyó fejét, és ki kell terjeszteni Isten országát. Mindezt papi vezetés mellett.

A Concilium engedélyével és a Légió kézikönyvében foglalt feltételekkel a Mária Légió a megyéspüspök és a plébános rendelkezésére áll. Vállalja a szociális szolgálat és a Katolikus Akció bármely fajtáját, amely az elobb említett egyházi személyek megítélése szerint rábízható a légiósokra, és az egyház javát szolgálja. Elöljárói vagy plébánosi engedély nélkül a légiósok nem végezhetnek ilyenfajta tevékenységet az egyházközségben. Elöljárón, a helyi egyházi elöljárót értjük, aki vagy a helyi egyházmegyés püspök vagy más illetékes egyházi vezető.
a) Az ilyen szervezetek közvetlen célja azonos az egyház apostoli céljával: tehát megnyerni az evangéliumnak s megszentelni az embereket, és kialakítani bennük a keresztény lelkiismeretet, hogy képesek legyenek az evangélium szellemével átitatni a különböző szociális rétegeket és környezetüket.
b) A világi hívők sajátos módszereikkel együttműködnek az egyház vezetőivel, felajánlják a maguk tapasztalatait, felelősséget vállalnak e szervezetek irányításában, azoknak a feltételeknek a mérlegelésében, amelyek meghatározzák az egyház lelkipásztori tevékenységét, továbbá a munkaterv kidolgozásában és végrehajtásában.
c) A világiak az élő szervezetek egységének megfelelően cselekszenek, ezáltal jobban kifejezésre jut az egyház közösségi jellege, hatékonyabbá válik az apostoli munka.
d) A hívek akár maguk jelentkeznek, akár úgy hívják meg őket a munkára, a hierarchikus apostolsággal való közvetlen együttműködésre, a hierarchia irányítása alatt cselekszenek, és ez kifejezett megbízással is szentesítheti az együttműködést. (AA, 20)

A Légió szelleme ugyanaz, mint Máriáé. Mindenekelőtt Mária mély alázatosságára és tökéletes engedelmességére, angyali szelídségére és szakadatlan imádságára, mindent átfogó önmegtagadására, szeplőtlen tisztaságára és hősies türelmére, mennyei bölcsességére, bátor, önfeláldozó istenszeretetére és különösképpen hitére törekszik, mely csak Szűz Máriában teljesedett ki a legtökéletesebben. Mária e szeretetétől és hitétől lelkesülve a Légió minden munkára kész, és „sohasem ismer lehetetlent, mert felismeri, hogy mindenre képes, és mindent szabad neki.” (Kempis T.: Krisztus követése, III./5.).

„Az ilyen igazi lelki és apostoli életnek tökéletes példája a Boldogságos Szűz Mária, az apostolok királynője: mint bárki más, élte a földön családról való gondoskodással és munkával teli életét, dc mindenkor bensőségesen kapcsolódott Fiához, és igazán páratlanul működött együtt az Üdvözítővel. … Nagy áhítattal tiszteljék ot valamennyien, és ajánlják anyai gondviselésébe életüket és apostoli munkájukat.” (AA, 4).

1. „Öltsétek fel Isten fegyverzetét!” (Ef 6,11)
   A római légió, melynek nevét a Mária Légió felvette, századokon át híres volt hűségéről, bátorságáról, fegyelméről, kitartásáról és sikeréről, noha tisztán világi, sőt gyakran alantas célok érdekében vetették be. Egy dolog azonban biztos: e névvel a Mária Légió nem ajánlhatja magát királynőjének, hacsak nincs birtokában ugyanazoknak a kiváló tulajdonságoknak. Különben olyan lenne, mint egy ékszerfoglalat drágakő nélkül. A légiósok számára ezek a tulajdonságok valójában a szolgálat legminimálisabb mértékét jelentik. Szent Kelemen, akit Szent Péter térített meg, és később Szent Pál munkatársa lett, azt mondta, hogy az egyháznak a római légiót kell példaképének tekintenie és buzgón követnie.
   „Ki az ellenség? Mindenki, aki gonosz, és ellenszegül Isten akaratának. Vonuljunk ezért mindannyian hadba nagy elszántsággal Krisztus ügyéért, és engedelmeskedjünk dicsőséges parancsainak! Vegyük csak szemügyre azokat a katonákat, akik a római légió parancsnokainak vezetése alatt állnak, hogy milyen rendben, milyen fegyelmezetten és milyen engedelmesen teljesítik azok rendelkezéseit. Nem mindannyian prefektusok, tribunusok vagy centúriók, sem tisztek és így tovább, de mindegyik ott áll a maga posztján, és végrehajtja a császár és elöljárója parancsait. A nagyok nem létezhetnek a kicsik nélkül, sem a kicsik a nagyok nélkül. Egyfajta szervezeti egység köti őket egymáshoz, mindenki segít mindenkinek. Vegyük példának a saját testünket! A fej mit sem ér a lábak nélkül, de ugyanígy a lábak sem a fej nélkül. Testünknek még a legkisebb részeire is szükségünk van, mert ezeknek mindegyike az egész test javára van. Tehát mindannyian összetartanak, egymástól függenek, és közösen engedelmeskednek, hogy az egész test boldoguljon.” (I. Szent Kelemen pápa és vértanú levele a Korintusiakhoz, 36. és 37. fejezet)
2. „Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul … Ne hasonuljatok a világhoz.” (Róm 12,1-2)
   A hűséges légiós erényei ebből a talajból táplálkoznak, de annyival nagyobbnak kell lenniük, amennyivel magasabb a Légió célja is. Mindenekelőtt az a nemes nagylelkűség növekszik, amely Avilai Szent Teréz belső megtapasztalását tükrözi vissza: „Oly sokat kapni, és oly keveset adni! Ó, ebbe a mártíromságba belepusztulok!” Ha a légiós a megfeszített Urat szemléli, aki érte feláldozta utolsó leheletét és utolsó csepp vérét, akkor arra kell törekednie, hogy saját szolgálatával megvalósítsa ennek a tökéletes önfeláldozásnak a mását.
   „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele?” (Iz 5,4)
3. „Fáradtam és gyötrődtem” (2Kor 11,27)
   A legújabb események is azt mutatják, hogy mindig lesznek olyan országok, ahol a buzgó katolikusoknak szembe kell nézniök a halállal és a szenvedéssel. Sok légiós távozott már el a rnártírság dicsőségével az örökkévalóságba.
   Bár a légiósok áldozatvállalásának színtere többnyire igen egyszerű, de ott is bőséges alkalom kínálkozik a csendes, de igazi hősiesség gyakorlására. A Légió apostoli tevékenységéhez tartozik az olyan emberekkel való kapcsolatfelvétel, akik mindennemü jó befolyást elhárítanának maguktól, és egész nyíltan kimutatják ellenszenvüket egy olyan látogatással szemben, amely jó és nem rossz célt szolgál. Mindannyiuk megnyerhető kellő türelemmel és bátorsággal. Kényszeredett arcok, sértő szavak, elutasítás, gúny és kritika, testi-lelki fáradtság, kínzó sikertelenség és közönséges hálátlanság, fagyos hideg és csapkodó eső, piszok, férgek és buz, sötét utcák és züllött negyedek, szórakozásról való lemondás, fejhajtás a munkával járó sok gondra, találkozás istentelenséggel és romlottsággal, mely a jóérzésű embert mélyen bántja, mások terhének fájdalmas szívvel való hordozása – mindez nem nagyon csábító. Mégis viseljük el szelíden, sőt tekintsük örömnek, legyünk türelmesek mindvégig. Akkor egyszer – mindent a mérleg serpenyőjébe téve – igen közel kerülünk ahhoz a szeretethez, amelyről írva van: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?” (116. zsoltár, 12)
4. „… éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk!” (Ef 5,2)
   A másoknál elért siker titka a személyes kapcsolat, melyet a szeretet és jószándék teremt meg. E szeretetnek túl kell mutatnia a külsoségeken. Ki kell állnia minden tűrőpróbát; ez az igazi barátság mércéje. Ez természetesen gyakran kis önmegtagadásokat követel. Nem mindenkinek könnyü például olyan valakit üdvözölni elegáns környezetben, akit nem sokkal korábban a börtönben látogatott meg, vagy lesüllyedt emberek társaságában mutatkozni, netán egy piszkos kezet meleg szívvel megszorítani, avagy szegényes és nem éppen tisztának nevezhető otthonban vendéglátást élvezni. Ha azonban nem így teszünk, azt jelenti, barátságunk csak színlelt volt, következésképp a kapcsolat megszakad, s az ember, akit már fölsegítettünk, csalódottan visszaesik.
   Önnönmagunk maradéktalan odaajándékozásának vállalása minden valóban gyümölcsöző munka előfeltétele. E nélkül a légiós szolgálat tárgytalan. Ha egy légiós efféle határokat szab: „Idáig vállalom az áldozatot, tovább nem”, csak kevés eredményt fog elérni, bármennyire törekedjék is. S fordítva: ha megvan ez az áldozatvállalás, gazdag gyümölcsöt terem, még akkor is, ha soha vagy csak kis mértékben kell bizonyítania.
   „Jézus így válaszolt: Életedet adod értem?” (Jn 13,38)
5. „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam” (2Tim 4,7)
   Ez a gondolat az alapja annak, amiért a Légió korlátok és fenntartások nélküli szolgálatra hív. Nemcsak a tökéletességre törekvés tanácsát látja benne, hanem ennek szükségszeruségét. Ha ugyanis nem magas a kitűzött cél, a Légióban való részvétel nem lesz tartós. Hősies dolog egy életen át kitartani az apostoli munkában. Ez a kitartás hősies tettek egész sorának csúcspontja és jutalma.
   Nemcsak a tagoknak kell bebizonyítaniuk kitartásukat. A légiós kötelességek minden pontja kivétel nélkül magán viseli az ismertetőjegyet: kitartás a fáradozásban. Természetesen lesz ebben némi változatosság. Különböző helyeken, különféle embereket kell felkeresni; a befejezett munkákat újak váltják fel. Ez azonban az élet örök forgása, nem pedig hangulat szerinti állhatatlanság, nem a változatosság utáni vágy, amely végül a legjobb fegyelmet is aláássa. A Légió tart ettől az ugrásszeruségtől. Épp ezért mindig kitartásra hívja fel tagjait, s amikor a heti összejövetel végén munkára indítja őket, teszi ezt azzal a változatlanjelszóval, amely minden légiós fülében ott kell, hogy csengjen: „Kitartás!”
   Ténylegesen csak akkor ér el az ember eredményt, ha szakadatlanul fáradozik. Fáradozni azonban csak az tud, aki feltétlenül győzni akar. Amennyiben megvan ez az akarat, soha vagy csak ritkán szabad feladni – ez lényeges. Éppen ezért követel meg a Légió minden csoporttól és minden egyes tagjától olyan magatartást, amely nem tűri el a vereséget, de nem is idézi fel azzal, hogy az egyes eseteket „sokat ígérőnek”, „nem sokat ígérőnek”, „reménytelennek” stb. ítélje meg. Ha egy embert hamar „reménytelennek” pecsételnek meg, nyíltan bevallják, hogy a Légió egy felbecsülhetetlenül értékes lelket mit sem törődve pokolra enged jutni. Ezenkívül az ilyen magatartás arról is tanúskodik, hogy a meggondolatlan, változatosság és siker után vágyódó munka veszi át a magasabb célok érdekében végzett feladatok helyét. Ha ezután nem sarjad vetés a magvető lába nyomán, elbátortalanodunk, és előbb-utóbb feladjuk a munkát.
   Tehát még egyszer nyomatékosan hangsúlyozzuk: ha bármely embert reménytelennek tartunk, automatikusan gyengítjük magatartásunkat mindenkivel szemben. Tudatosan vagy anélkül kételkedni fogunk minden munkánkban, hogy vajon megéri-e a fáradságot, és már a legcsekélyebb kétség megbénít ja tetterőnket.
   S ami a legrosszabb: a hit nem foglalná el a Légióban azt a helyet, amely megilleti. Épp ott hagynánk neki kevés lehetőséget, ahol az értelemmel összeegyeztethetőnek látszik. Hitünket bilincsbe vernénk, határozottságunkat pedig aláásnánk. Szabad utat engednénk az emberi félelemnek, kicsinyességnek és világi okoskodásnak, melyeket eddig kordában tartottunk. A Légió már csak hanyagon, fél szívvel végezné szolgálatát, ezt pedig szégyen áldozatként felajánlani az égnek.
   Ezért a Légió csak másodlagosan foglalkozik munkaprogrammal. Első helyen a hajthatatlan célratörekvés áll. Tagjaitól nem gazdagságot és befolyást követel, hanem rendíthetetlen hitet; nem dicsőséges tetteket, hanem fáradhatatlan szorgoskodást; nem nagy tehetséget, hanem olthatatlan szeretetet; nem egy óriás erejét, hanem állandó fegyelmet. Aki a Légió szolgálatába áll, ki kell tartania, feltétlenül és keményen le kell mondania arról, hogy elveszítse bátorságát: kritikus időkben sziklaként, mindenkor szilárdan és határozottan kell viselkednie. A légiós bízik az eredményben, alázatos marad a sikerben, és nem függ attól. Leszámol minden kudarccal, nem rendíti meg a sikertelenség, tovább küzd és győz. A nehézségek és az egyhangú munka lelki növekedésére szolgál, hisz egy hosszan tartó ostrom alatt kell beigazolódnia hitének és harcra termettségének. Gyorsan és határozottan teljesíti a parancsot, s akkor is készen áll, ha senki nem szólítja. Ha nem is folyik harc, és ellenség sincs a láthatáron, akkor is előrelátóan és fáradhatatlanul orködik Istenért. Szíve lángol még a lehetetlenért is, de elégedett a hézagpótló szerepével is. Nincs olyan feladat, ami túl nagy lenne számára, sem kötelessége, mely túl kicsiny. Mindenkit ugyanazzal a gondos figyelemmel, ugyanazzal a kimeríthetetlen türelemmel és ugyanazzal a rendíthetetlen bátorsággal ajándékoz meg. Minden megbízatást ugyanazzal az állhatatos kitartással hajt végre. Mindig a lelkek szolgálatában áll, készen arra, hogy a gyengéket átsegítse gyengeségeik sok-sok zátonyán. Mindig keres, hogy a megkérgesedett szívűeket meglephesse azon ritka pillanatok egyikében, amikor megszólíthatók. Fáradhatatlanul kutatja a tévelygőket. Magáról teljesen megfeledkezve mindig mások keresztjének a tövében áll, és mindaddig kitart ott, amíg feladatát be nem fejezte.
   Ilyen hűen kell teljesítenie szolgálatát annak a közösségnek, amely a „Virgo fidelis”-nek, azaz a „hűséges Szűznek” van szentelve, és – dicsőségére vagy szégyenére – az Ö nevét viseli!

A Légió lelkiségét imái tükrözik. Az Istenbe és Istennek gyermekei iránt tanúsított szeretetébe vetett mély hit képezi a Légió elsődleges alapját. Isten azt akarja, hogy fáradozásaink dicsőségére legyenek: ezért megtisztítja, gyümölcsözővé és kitartóvá teszi azokat. Mi azonban két véglet között ingadozunk: vagy teljesen passzívak maradunk, vagy lázas tevékenységbe fogunk. Ez a magatartás azt árulja el, hogy úgy tekintünk Istenre, mintha Ö csak távolról szemlélné munkálkodásunkat. Pedig épp ellenkezőleg! Ébredjünk már rá, hogy szándékunk csak azért lehet jó, mert Ö plántálta belénk, s csak akkor tudjuk megvalósítani, ha Ö folytonosan támogat bennünket! Munkánk eredménye sokkal inkább Tőle, mint tőlünk függ. Egy megtérésért fáradozunk például – Isten sokkal jobban kívánja, mint mi. Meg akarunk szentelődni – Ö ezerszer inkább óhajtja, mint mi.

A légiósoknak erőt kell, nyújtson az a tudat, hogy Isten a partnerük. Jó atyaként támogatja őket kettős feladatukban: egyrészt saját megszentelődésükben, másrészt a felebarát szolgálatában. Semmi sem akadályozhatja meg a sikert, csak a bizalom hiánya. Ha elegendő a hitünk, Isten felhasznál bennünket, hogy meghódítsuk számára a világot.

Frank Duff az írországi Dublinban született 1889. június 7-én. Polgári szolgálatos lett tizennyolc éves korában. Huszonnégy éves korában csatlakozott Páli Szent Vince rendjéhez, ahol mélyebben elkötelezte magát a katolikus hitnek, ugyanakkor érzékeny lett a szegények és a tanulatlanok szükségei iránt.

Katolikus asszonyok csoportjával és Fr. Michael Toherrel, a dublini érsekkel megalakította a Mária Légió első praesidiumát 1921. szeptember 7-én. Attól a naptól kezdve egészen 1980. november 7-én bekövetkezett haláláig ő irányította hűséges odaadással a világszerte elterjedt Légiót. Világi megfigyelőként részt vett a II. Vatikáni zsinaton is. Az áldott Szűz megváltásbeli szerepének mélyreható ismerete, valamint a világiak hűségének szerepe a katolikus misszióban, egyaránt tükröződik a kézikönyvben, amely majdnem teljesen az ő munkája.