2026. június 7.

  1. Ballagások és érettségik időszakában vagyunk, fiataljaink ki-ki a maga korának megfelelő szakaszba lépett. A mai vasárnapon őértük fogunk imádkozni kérve Isten áldását életükre, álmaikra, terveikre.
  2. Elsővasárnap a 11 órai szentmisét követően Rózsafüzér titokcsere lesz, majd délután 4 órától szentségimádás. A bejáratnál átvehető a Forrás, a Szentatya e havi imaszándéka: a sport értékeiért. Júniusban a szentmisék után Jézus szíve litániát végzünk.
  3. Jövő héten pénteken Jézus Szíve főünnepe van, nálunk reggel 8 órakor lesz szentmise, este 6 órára a Barátok templomába várnak városközi engesztelő búcsúra. Ezen alkalommal imádkozunk a Szentatya szándéka szerint a papok megszentelődéséért.
  4. Hogyan segíthetem a gyermekáldásra váró párokat?” címmel egy szakmai napot szerveznek a püspöki palotában jövő héten szerdán 2-5 óra között. A program ingyenes, ám regisztrációhoz kötött.
  5. Szombaton, június 13-án egyházmegyei kórustalálkozó lesz a székesegyházban. Ugyanerre a napra esik a fatimai máriás est is, 5 órától rózsafüzér, 6-tól szentmise majd ezt követően körmenet. Ezúton is köszönjük Halmos László kórusunk részvételét a találkozón.
  6. Szent László templomunk tornyának felújítása zajlik, bontják bent a karzaton az állványt, megérkeztek a járólapok, melyeket napokon belül kezdenek lerakni a templom belsejében.
  7. Plébániánk tanulmányi utat hirdet meg Szent László falfestményei nyomában címmel Székelyföld középkori templomaihoz 2026. augusztus 27–29. között. Pünkösd után megnyitjuk a jelentkezést más plébániák hívei felé is, így azután már nem lesz lehetőségünk saját híveink számára fenntartani a kedvezményezett árú helyeket.

  • Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
  • Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
  • Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
  • Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
  • A sekrestyében gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.