
- Szent Jeromos ünnepéhez közeli vasárnapok, Szentírás vasárnapját tartjuk, ezért található itt az ünnepélyesen kiállított Biblia.
- Elsőáldozásra készülő harmadik osztálytól nagyobb gyerekeknek indítunk felkészítő hittanórát jövő csütörtökön délután fél öttől, a T. Vladimirescu 4. szám alatti közösségi termünkben. Jelentkezni a sekrestyében vagy az irodán lehet.
- Október 1-én, az Idősek Világnapján, kedden d.e. 10 órakor „Az időskor értékei egy értékvesztett világban” címmel kerekasztal beszélgetést tartanak a püspöki palota alagsorában.
- Jövő csütörtök este Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspökre emlékezünk az esti szentmisében.
- Elsőpénteken a betegeket látogatjuk, Ismételten felhívom kedves híveink figyelmét, legyen gondunk beteg, sokszor magatehetetlen családtagjainkra. Szívesen elmegyünk elsőpéntekenként hozzájuk, vagy csak alkalomadtán, amikor ezt kifejezetten kérik.
- Október 5-én, szombaton máriás lelkiségek találkozója lesz, mely délelőtt 10 órától szentségimádással kezdődik a székesegyházban. Október hónapban a szentmisék előtt elimádkozzuk a Rózsafüzért.
- Jövő vasárnap elsővasárnap, a 11-es szentmise után Rózsafüzér titokcsere, majd délután 4 órától szentségimádást végzünk és imádkozunk az idősekért. 12 órától búcsú Várad-Őssiben.
- Október 12-én szombaton lesz az egyházmegyei családtalálkozó „Ünnep a családban” címmel, jelentkezni a plébánián vagy a pasztorális irodán (0757-061.859) október 7-ig lehet.
- Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
- Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
- Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
- A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
- A sekrestyében szentelt gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Esketés

ERDÉLYI MARCELL & PÓLYIK PÁLMA-MÁRTA 2023. augusztus 27.
Halálozás

NÉMETI szül. GÁL GYÖNGYI-MÁRIA 2024. szeptember 23.
KÁLLAI JÓZSEF 2024. szeptember 28.