
- Mai vasárnappal elkezdődött az Advent, az előkészületi időszak az Úrral való találkozásra. Ebben az előttünk álló zsúfolt időszakban figyeljünk a lényegre – lelkileg is készüljünk az ünnepre.
- A 11 órai szentmise után titokcserét végzünk, majd délután 4 órától szentségimádás. Ima: A háborús övezetekben elő keresztényekért.
- Tíz éves a Forrás! Kerek évfordulóról illik megemlékezni – 10 évvel ezelőtt, 2014. december első vasárnapján jelent meg első alkalommal a Forrás plébániai havilap. Köszönjük ezt a bátor kezdeményezést az ötletgazdáknak, és akik ebben közreműködtek. Kiemelt köszönet a Voiticsek családnak és a Litera Print nyomdának. Sok 10 évet még!
- Következő kedden reggel 6 órakor Rorate szentmise lesz, majd utána közös reggeli kollégistáinkkal a sekrestyében. Csütörtökön este a szentmise után vezetett elmélkedés az evangéliummal. Szombaton-ként este 6 órától gyertyagyújtás lesz a székesegyház előtti téren.
- Következő héten is folytatjuk rászorult családok látogatását, főként olyanokat keresünk fel, akik nem tudják elhagyni otthonaikat.
- A 2025. jubileumi évben családosoknak szervez a püspökség buszos zarándoklatot Rómába, 2025. május 28. – június 3. között. Érdeklődni lehet a pasztorális iroda telefonszámán: 0757-061859.
- Böcskei László püspök úr buzdító körleveléből idézünk:
Ebben a bonyolult világban egyre erőszakosabban törnek elő az uralkodni vágyó erők és ideológiák. Érezzük át annak súlyát, hogy jelenünk és jövőnk szempontjából elengedhetetlenül fontos a magyar közösségünk képviseletének biztosítása! Saját identitásunkról van szó és az ebből fakadó jogok és kötelességek érvényesítéséről! Közös összefogással meg kell mutatnunk, hogy tudunk és akarunk saját dolgainkról dönteni. Mindenki fel kell vállalja állapotbeli kötelességeit, és még ennél is többet: gondoljon arra, hogy felelősek vagyunk egymásért, a jövő nemzedékért, a lehetőségek felvállalásáért.
Előzd meg Uram, cselekedeteinket sugallatoddal, és kísérd áldásoddal, hogy minden imádságunk és munkánk veled kezdődjék, és veled is végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen
(X/2024, nr. 1979 – Böcskei László megyéspüspök)


- Az egyházmegyei körlevél értelmében az egyházi hozzájárulás a hívek bármilyen személyes jövedelmének – pénzbeli fizetés, nyugdíj vagy bármilyen más jövedelem – 1%-át jelenti.”(Körlevél IV./2010, Nr. 1825.) Ahol a jövedelem 1%-át nem lehet kimutatni, az egyházi hozzájárulás ezentúl évente legalább 100 RON legyen. (Körlevél IV./2022, Nr. 2478.)
- Templomunk Halmos László kórusa új tagok jelentkezését várja, akik szívesen énekelnének a szentmiséken ünnepnapokon. Jelentkezni a sekrestyében vagy a kántornőnél a 0720-702560 telefonszámon.
- Az esti ifjúsági mise kórusa szívesen vár jelentkezőket, zenészeket és nem zenészeket, fiatalokat és időseket, akik szívesen éneklenek és szolgálnak ezeken az alkalmakon.
- A Rózsafűzér Társulat jelentkezőket vár, olyan személyeket, akik vállalják egy tized elimádkozását. Lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.
- A sekrestyében szentelt gyertyát, szép rózsafüzéreket, valamint különböző kiadványokat, könyveket ajánljunk a kedves testvérek figyelmébe.
Az egyház tagjává lett a keresztség által

Szentségi házasságot kötöttek

Utolsó útjára kísértük
