Somogyvárra zarándokoltunk

Szeptember 1-3 között Somogyvárra zarándokoltunk híveinkkel Szent László nyomdokait követve.

Beszámoló Kovács László és Katalin tollából.

2023 szeptember 1-3 között alkalmunk volt részt venni a plébániánk által, templomunk jubileumi éve alkalmából szervezett  zarándolkaton.Az egész zarándoklat Szent Lászlóhoz kapcsolódott, a szervezők ennek megfelelően választották ki az utazás állomásait.

Első állomásunk Magyarország nemzeti kegyhelye, Mátraverebély Szentkút volt, ahol a “szent kút” mellett, a bátrabbak felkereshették Szent László forrását illetve megkereshették László király legendás ugratásának nyomát, lova patkójának lenyomatát is. Bár nem volt sok időnk, megnézhettük a remetelakokat, a imádkozhattunk a kegytemplomban és sokan rácsodálkoztunk az udvaron álló sok gyóntatószékre, amik – a helyiek elmondása szerint – ünnepek alkalmával folyamatosan foglaltak.

Következő megállónk már fő úticélunkhoz közel, Somogy vármegyében, Andocson volt. Itt élményszámba menő idegenvezetésben volt részünk a helyi plébános, Kálmán atya jóvoltából.  Nagyon élvezetesen, részletekbe menően bemutatta a Nagyboldogasszony-bazilika szobrait, történetüket, elmagyarázta a templom különböző részeinek szimbolisztikáját. A templomlátogatás után, aki kíváncsi volt megnézhette a Szűzanya andocsi ruhatárát, a templom melletti múzeumban.

Kicsit késve és elég fáradtan érkeztünk szálláshelyünkre, Kaposszentbenedekre a kaposvári egyházmegye Porta Pacis nevű lelkigyakorlatos házába, ahol a személyzet – annak ellenére –  hogy megvárakoztattuk őket, finom vacsorával és vetett ágyakkal várt bennünket.

Zarándoklatunk második napján került sor fő úticélunk meglátogatására, ekkor érkeztünk meg Somogyvárra, Szent László király feltételezett első temetkezési helyére. Itt először a Szent László Nemzeti Emlékhely múzeumát látogattuk meg, majd a Szent Egyed bencés apátság romjai következtek. A történelem kedvelői mindkét helyen – zarándok társunk – Tőtös Áron szakszerű tárlatvezetését élvezhették. Bepillantást kaphattunk az Árpádkor hangulatába, a néha szappanoperába illő utódlási intrikák világába, halhattunk a legendák és a dokumentált valóság kontrasztjáról.

Nem csak a szellemünk, hanem a lelkünk is táplálkozhatott, az emlékhelyen elmondott imák által. Érdekes élmény volt ott járni, ahol majd ezer évvel ezelőtt László király is megfordulhatott, vagy azokon a köveken sétálni, amelyeken több száz éven keresztül szerzetes generációk “kerengtek”.

Vasárnap, kiadós reggeli után indultunk hazafelé, de még visszaúton is tettünk egy kis kitérőt Máriabesnyőre, ahol ebéddel vártak minket, ezután pedig a csoportunk közösen egy szentmisén vehetett részt a helyi Nagyboldogasszony-bazilikában.

Az egész út nagyszerű hangulatban telt. Nagyszerű egyensúlyban volt a zarándoklat testi,  szellemi és lelki része. Érdekes információkkal gazdagodtunk, elmélkedhettünk és imádkozhattunk, ugyanakkor kényelmes szállásban és bőséges ellátásban volt részünk. Köszönjük a szervezőknek, várjuk a következő alkalmat.