Nincs itt, feltámadott!

A húsvéti feltámadás angyalával hirdetem: „Nincs itt, feltámadott”! Krisztus üres sírja húsvét fényességében ragyog, s e fényözön ragyogása borítja el ma is a világot. Ebből a fényből való az az ujjongó öröm, amely ma pezsdül az erekben. Ettől a fénytől gyulladnak ki a feltámadás gyertyái. Ettől a fénytől ragyog gyermek, felnőtt és idős ember szeme. Ez a fényesség lesz zengő, harsogó allelujává milliók ajkán húsvét szent éjszakáján. Krisztus győzelmi zászlót lenget ma kezében, s e zászlón három szó tündöklik: öröm, élet és igazság.

1. Húsvét az öröm ünnepe. Ki mondja azt, hogy harangjaink nem tudnak beszélni? Mikor a nagypénteki és nagyszombati gyászba belekondultak harangjaink, kinek szívét ne töltötte volna be a húsvéti öröm? Vagy talán a mi szíveink tele voltak mámoros örömmel? S ezért hallottuk örvendező harangjaink zengését? IGEN! Mint bugyborékoló forrásvíz, úgy tör ki ma a szívekből az öröm Allelujája! „Hála légyen az Istennek!” S a húsvét örömpírja kicsinek és nagynak arcát elönti, szívét betölti. Ezért olyan harsogó az Alleluja, mert ma igazán a szív bőségéből beszél, sőt harsonázva énekel a száj… S hogy kell ez a húsvéti öröm az élet nagypéntekjein elfonnyadt emberi szíveknek! Húsvéti öröm kell a keresztet viselő, a megsebzett lelkeknek. Ezért magáért is nagy áldás egy ilyen ünnep, mint a húsvét is: mert nincs a világnak az az ereje, amely úgy tudná a tömegeket mozgatni, mint a húsvéti öröm. S ezen öröm forrása Krisztus üres sírja, mely mint egy lemerülhetetlen dinamó, kétezer év után is az öröm extázisával teszi gyorsabbá az egész világ szívverését. Nemcsak Karácsonynak, de Húsvétnak is örök a hatalma. Amaz békességes, szelíd hangulatával, mint friss hóesés, úgy takarja be a családi szentélyeket, húsvét pedig ünnepi örvendezéssel, allelujás körmeneteivel – mint hatalmas öröm áldás – az utcákra viszi ki a tömegeket. Az istenszerető lelkekben mindig húsvéti öröm van, mert az öröm az erő. Az istenes életben pedig sok az erő, tehát sok öröm is kell!

Az öröm képesíti a lelkeket az önmegtagadásra. Ne csodálkozzatok, hogy nem síró szemek, hanem mosolygó lelkek hozzák a legnagyobb áldozatokat. Komornak látszik a kolostor fala, vasrács zárja el még a tekintetet is, de ne higgyétek, hogy ott szomorúság lakik! Nem! Ezt az életet csak az öröm, s az örömből fakadó áldozatkészség magyarázhatja meg. „Örüljetek mindig az Úrban!” Ennek az apostoli figyelmeztetésnek a praktizálása az istenes élet. Tárjuk ki mi is szívünk és lelkünk ablakát a tavaszi napsugárnak: hadd lopódzon a mi szívünkbe is a húsvéti öröm…, hadd meneküljenek a húsvéti napsugár fényétől a bűn denevérjei, pókjainak egész hada, hadd legyen a mi lelkünkben is Isten békéje és öröme. Ez az igazi HÚSVÉT, ez az igazi FELTÁMADÁS!… Beteg leánykának akart kedveskedni valami kis ajándékkal egy gyárban dolgozó bátyja. A kis leányka csak egyet kért ajándékképpen, azt, hogy bátyja végezze el a húsvéti gyónását. S mikor a szentgyónásban megtisztult lélekkel az ifjú munkás hazatért, a beteg kisleányka feltérdelt az ágyában, s csengő angyali hangon rázendített a húsvéti öröménekre: „Feltámadt Krisztus e napon! Alleluja!”

2. Húsvét az élet ünnepe. Ismeretes, hogy a karthauzi szerzetesek, ahányszor csak találkoznak társaikkal, ezzel a köszöntéssel üdvözlik egymást: „Memento mori!”, azaz „Emlékezzél a halálra”. Egyszer egy évben, húsvét hetében azonban megváltoztatják a köszönést. Ezen a héten így szól köszöntésük: „Memento vivere”, azaz magyarul „Emlékezzél az életre”! Valóban, hús­vét az élet milliőjébe állít minket. Szivárványos harmatcsepp reng a füvön, virágon, az új életre kelt természetben, a napsugár is biztatóbban süt, fakadó rügyek az élet ígéretét bontogatják, szinte halljuk az újonnan zsendülő élet lágy zsongását. De élet árad a feltámadt Krisztus eszményi alakjáról is. Mint öt nap, úgy tündöklik öt szent sebe s lángbetűkkel vetítik lelkünkbe a halált legyőző Krisztusnak, az élet Urának a mottóját: „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Nekünk is az életvágyunk, az életritmusunk muzsikál szívünkben: ezért vonzódik lelkünk önkéntelenül is a feltámadt, az életet hirdető Krisztushoz.

Íme Krisztus sírja! Egy üres sír, amely felett azonban százmilliók kegyelete virraszt, mert tudja, hogy Krisztuson kívül nincs biztos életigazság, nincs jövő reménység, nincs az életnek kapaszkodó pontja. De Krisztus az alvók elseje, s ha Krisztus az alvók elseje, s ha Krisztus feltámadott – az apostol szavai szerint – akkor mi is feltámadunk!

Ezért lett Krisztus sírja az élet kapuja. Ezért tör ki évezredeket betöltő erővel Krisztus sírjából a győzelmi himnusz: „Halál, hol a te győzelmed, halál, hol a te fullánkod?” Kihúzta azt a feltámadt Krisztus, mert húsvét azt hirdeti, hogy Krisztus legyőzte a halált, s így az élet erősebb a halálnál.

A görögkeletieknek meghatóan szép szokásuk, hogy húsvét napján kimennek kedves halottaik sírjához s megcsókolják a keresztfát, a vigasztalás és az élet ezen igéivel: „Testvér, Krisztus valóban feltámadt!” Cézárok alkothatnak hatalmas világbirodalmakat, tudósok meglephetik az emberiséget új felfedezéseikkel, művészek világraszóló remekműveket alkothatnak… de az emberi lélek igazi mélységeit mindez nem töltené ki, ha elfelejtene a Feltámadott nyomdokain járni, mert csak e nyomokon jutunk ki a halálból és a siralom völgyéből az élet soha el nem hervadó virágaira.

Goethe „Faust”-jának hőse is megpróbált mindent a világon, s mikor mindenkiben csalódva öngyilkosságot akar elkövetni, egyszer csak megkondulnak a közeli templom feltámadást hirdető húsvéti harangjai. Ebben a pillanatban lehanyatlik az öngyilkosságra emelt kéz, s az élet új lendülete tölti be az előbb még elkeseredett emberi szívet. A küzdő, verejtékező, lihegő ember kétségbeesve látja, hogy mint rohan ki az élet a lába alól. A sír árnya napról-napra nő, az elmúlás rémei ijesztgetnek… de Krisztus sírjából lendület, az élet lendülete lüktet! Ó, ti véges emberek! Húzzátok ki vágyaitokat a sír rothasztó üregein túl, az őszi lombhulláson túl, túl az avar zizegésén: oda, ahol örök tavasz van, ahol Krisztus vár a soha el nem múló élet teljességével. Alleluja!

3. És végül: a húsvét az igazság diadalának az ünnepe. Húsvét hajnalán a megcsúfolt, az összetaposott, a keresztre feszített igazság kelt ki diadalmasan sírjából. Ellenségei kezüket dörzsölték nagypénteken, mert azt hitték, hogy azzal a lepecsételt sírral őt is mindenkorra eltemették az útból. DE húsvét angyalának tekintetéből halálra meredt őreik hirdetik azt, hogy „FELTÁMADOTT!” Húsvét üres sírja hirdeti azt a nagy igazságot, hogy a húsvéti hajnal öröméhez a jogot a Kálvária véres stációin keresztül kell megszerezni!

„Alleluja, örvendezzünk, Krisztus Jézus feltámadt!”

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!

Mons. Fodor József
Megjelent a székesegyházi plébánia Menj(ny)be! havilapjának 2026. áprilisi, húsvéti számában.