Nagyváradtól – Vredenig

Január 22–26. között Pék Sándor atya vezetésével 17-en meglátogattuk vredeni testvérplébániánkat, barátainkat. Ezúttal is tartalmas napokat tölthettünk együtt, hála és köszönet illeti ezért vendéglátóinkat.

Első napunk Vredenben

Szokás szerint reggelivel indult, ezúttal reggel 7-kor, ugyanis hivatalosak voltunk a negyed kilenckor kezdődő gyermekmisére, melyet mindannyian érdeklődve vártunk: az első alkalommal itt lévők szintúgy, mint akik már másodjára vagy sokadik látogatásuk során már megtapasztalták ezen misék felemelő hangulatát.
A misét Christopher atya tartotta, míg a gyerekek a barátság minőségéről, tartalmáról szóltak néhány szót, ehhez kapcsolódóan hangoztak el a könyörgések is. Chistopher atya hangsúlyozta: a barátság nem csak olyan személyek közt alakulhat ki, akik nap mint nap együtt vannak, hanem olyanok közt is, mint két, egymástól nagyon távol lévő csoport tagjai, mint például a vredeni és a váradi hívek közt. A barátság minőségi építéséhez kiemelte a hit, a közös imádkozás, valamint a szeretet fontosságát. A misén ismét elhangzott a Miatyánk németül – a gyerekek részéről –, s magyarul a mi részünkről, így megélve a közös imádkozás erejét, örömét.
A mise után átmentünk a Szent György plébánia nagytermébe, ahol a szerdánként megtartandó lelkipásztori team gyűlésén vehettünk részt. Itt rövid bemutatkozást követően beszélgetést indítottunk egy nagyon aktuális tematikával: a jó és szép dolgok mellett mit találunk aggasztónak napjaink embere hitbéli életének kapcsán. A komoly beszélgetés során azért volt alkalmunk néhányszor jót nevetni is.
A találkozó után Rainer, a sekrestyés fogadott bennünket a Szent György-templomban, ahol megtekinthettük a gyönyörű betlehemi jászolt. Az idén megtudtuk, hogy ez a kép tulajdonképpen egy mozgásban lévő történet, ugyanis hetente elmozdítják a figurákat, mutatva ezáltal, hogy mindannyian haladnak saját útjaikon. Ott, s akkor jutott ismét eszembe Sándor atya prédikációiban számtalanszor elhangzott mondata: életünk egy állandó mozgás, egy valahonnan valahová történő haladás, melynek minőségéről hitünk s szeretetünk hivatott – úgymond – gondoskodni.
Templomi látogatásunk csúcspontjához érkezvén, házigazdánk felvezetett bennünket a toronyba, a „harangok termébe”, ahonnan láthatók Vreden havas házai mind a négy égtáj irányába. Ám útközben, felfelé menet, az óramű szintjén rövid szünetet tartva tanúi lehettünk a toronyóra beállításának is. Odafönn, a „teremben” a harangok alatt állva megnézhettük ezen óriási tömegeket mozgató apró kis kütyüket, meghallgathattuk a harangok történetét, mígnem Rainer megkérdezte tőlünk: szeretnénk-e hallani is őket? Eléggé határozatlanul vágtuk rá az igent…
S megszólalt sorban mind az öt harang, gyönyörű játékot produkálva. Vendéglátónk állítása szerint így tudatta Vreden lakosaival, milyen neves vendégei vannak.
Ezen élmény után, lefelé haladva megálltunk az orgonánál, ahol a fiúk, azaz Attila, Baricz, Zolika és Erik két éneket előadva tovább emelték e csodás hely hangulatát, nagy sikert aratva.
Ebédre a közeli klinikára voltunk hivatalosak, ahol megtekinthettük a legújabb, frissen átadott épületszárny létesítményeit. Vezetőnk, Jutta, elmondta, hogy az igény régóta megvolt ezen új létesítményre és nagyon örülnek, hogy végre megvalósult.
A délutáni pihenőt követően vendéglátóink néhány autóval egy közelben élő verklikészítő mesterhez vittek bennünket. A „bemutató teremben” megismerkedhettünk a zenegépekkel, működésükkel és csodálatos hangjukkal. Kérdéseinkre válaszolva a mester elmondta mennyi ideig készül egy ilyen remekmű, hogyan történik a hangolása, majd bemutatta hogyan készül el maga a dallamot hordozó papírszalag, amely biztosítja a mű pontos lejátszását. Tiszteletünkre elkészítette egy általunk közismert dallam papírját is, melyet le is játszott az egyik zenegépen. Látva érdeklődésünket, kezünkbe adott egy-egy verklisípot, melyekkel egy kottán bemutatott dallamot játszhattunk le. Nagyon jól ment néhány próba után, olyannyira, hogy a fiúk már saját dallamokat is előadtak.
A zenehallgatás után uzsonnáztunk, majd visszaindultunk a szállodába, ahol elköltöttük a jól megérdemelt napzáró vacsoránkat, megülvén azt síppal-dobbal, s minden jóval, visszagondolva az eltelt nap eseményeire, valamint új ismerőseinkre.

Balog Éva, Papp Gyula