Események betöltése

« Összes Események

Sienai Szent Katalin, Európa társvédőszentje
  • Ez az esemény elmúlt.

Sienai Szent Katalin, Európa társvédőszentje

2025. április 29. Egész nap

Sienai Szent Katalin már gyermekkorától felfelé vonzódott, hétévesen elhatározta, hogy egészen az Úrnak szenteli magát, mert már kislányként is a tökéletesebbre törekedett. Kereste a magányt, csak Istennel szeretett volna lenni. Tizenötévesen a Szent Domonkos harmadrendjébe lépett. Sok szegényt gondozott, folyamatosan jótékonykodott. Gyakran utazott, hogy konfliktusokat elsimítson, fejedelmeket összebékítsen. Sokak kérték tanácsát, segítségét. Élete során csaknem négyszáz levelet írt. Szeretett volna segíteni a nagy nyugati egyházszakadás elkerülésében, Rómába utazott ugyan, de a veszedelmet nem tudta megakadályozni. Ekkor betegedett meg és mindössze harminchárom éves korában elhunyt. Élete végén az a kitüntetés érte, hogy megkapta Jézus szenvedésének sebhelyeit.

A szeretet nem ítél rosszul: nem emberek akarata felett ítélkezik, hanem Isten akaratát ítéli meg mindenben, látván és tudván, hogy Ő nem akar mást, csak a mi megszentelésünket.

Sienai Szent Katalin

Istenünk, aki Szent Katalinban fölgyújtottad a szeretet lángját, melynek erejével átélte az Úr szenvedését és Egyházadat szolgálta; az ő közbenjárására kérünk, engedd, hogy néped, amely részese lett Krisztus szenvedésének, dicsősége megnyilvánulásának is ujjongva örvendhessen!