Jel 12,1
Augusztus 15. fénysugár a lelkünknek, a remény egyik legszebb ünnepe: Szűz Mária mennybevétele. Ez az ünnep nem csak Máriáról szól, hanem rólunk is.
Ő az első aki részesülhetett abban a dicsőségben, amelyre mi is meghívást kaptunk. Mária mennybevétele annak jele, hogy az emberi élet célja nem a por, nem a halál, az elmúlás, hanem az örök közösség Istennel.
Mária nem isteni lény, hanem egy közülünk, éppen ezért az ő példája bizonyosság, hogy lehetséges a szentség. Nem a nagy tettekben, hanem a napi hűségben, szeretetben, megbocsátásban. Mária mennybevétele bizonyosság, hogy életünk nem hiábavaló. A fájdalmak, a hűség, az anyaság, az imádság, a csend, a szolgálat, a könnyek és az örömök – mind számít. És amit szeretetben élünk meg, az örökre megmarad.
Mária mennybevétele a mi reményünk jele. Ő már ott van ahová mi is tartunk. Ha hűségesek maradunk, ha Istennek adjuk életünk terét, akkor nem a halálé az utolsó szó. Hanem az életé.
Mária az asszony, a Napba öltözve, ő a fény lábunk előtt még ha sötétnek is tűnnek útjaink. Csendességet ad lelkünknek, még ha nagy is a zaj körülöttünk. Ebben a világosságban és csendességben tanulhatunk meg igazán odafigyelni a hívásra amely az örök hazába vezet bennünket.
Nagyboldogasszony ünnepe az ígéret ünnepe: ahol Mária van, oda hív minket is az Atya.
A remény zarándokai vagyunk, és még mi itt járjuk az utunkat, ő már ott imádkozik értünk, velünk.
v.a.