Életünk néha mintha egy dióhéjban hánykolódó csónakhoz hasonlítana a nyílt tengeren – reggeltől estig háborús hírekről hallunk, vészjelző aszályról, folyamatos áremelkedésről. „Uram, én ezt nem bírom tovább!” – hajtjuk le fejünket esténként. Péter is ezt érezhette a tengeren hánykolódó csónakban, mégis azt kéri Jézustól, hogy a vizen hozzámehessen. Nem az a szenzáció, hogy merülni kezdett, hanem hogy egyáltalán ki mert szállni. Hányszor maradunk mi inkább a kényelmesnek és biztonságosnak tűnő bárkában? De így soha nem lesz Jézus-élményünk, még ha pár pillanatra is… Jézus nem tesz szemrehányást, nem tart lelki megdorgálást, hanem azonnal segít. Mi előbb mérlegelünk és aztán segítünk… A hit nem ahhoz ad biztosítékot, hogy soha nem kerülünk veszélybe, vagy nem süllyedünk el, hanem annak megvallása, hogy Isten mindig kinyújtja felénk megmentő kezét!
kzs atya