Szent Maximilian Kolbe

Szent Maximilian Kolbe lengyel ferences rendi minorita szerzetes, vértanú.
A család szegénysége miatt a gyermekek iskola helyett otthon tanulták az elemi ismereteket. A ferencesek missziója hatására két testvér, a 13 éves Rajmund és Ferenc ferences szerzetes lett. Rajmund vette fel a rendben a Maximilián nevet.
1914-ben tette le ünnepélyes fogadalmát, és minorita szerzetes lett, majd 1918. április 28-án pappá szentelték Rómában. Elöljárói észrevették tehetségét. A rend Krakkóba küldte, ott a ferences szemináriumban filozófiát és egyháztörténetet tanított. Mária iránti gyermeki tisztelete vezette, amikor megalapította a „Szeplőtelen Szűz Hadserege” nevű társulatot. Ez hazájában is, de más országokban is eredményesen terjedt. 1927-ben új kolostort épített nyomdával, kiadóval egy új vallásos folyóirat számára.
A Lengyelországot megszálló német hadsereg többször letartóztatta, a varsói Paeiak börtönben tartották fogva, majd 1941. május 28-án Auschwitzba szállították. A 16670-es számot kapta. Egy szökés következtében tíz foglyot éhhalálra ítélt a tábor parancsnoka. Az egyik elitélt társuk, Gajowcek Ferenc családos ember volt, az ő helyébe Kolbe önként felajánlotta életét. Imával és áldással kísérte társait a halálba.

A boldogság forrása az Úr. Külső elfoglaltságaink csak pillanatnyi megelégedettséget adhatnak, és még ha ezek egész életünket kitöltenek is, mi lesz velünk a halál pillanatában? Hiszen az élet nem más, mint felkészülés a halálra, amely minden nappal, minden órával, minden perccel közelebb van hozzánk. A felszínes lelkek nem szívesen gondolnak erre. Pedig nemcsak halálunk órája jön el, de ezzel együtt az ítéleté is. Isten figyelmét egyetlen, a környezetünk számára láthatatlan gondolatunk, szívünk egyetlen rezdülése sem kerüli el.

Szent Maximilian Kolbe

Istenünk, aki Szent Maximilián vértanúdat a Szeplőtelen Szűz iránti különleges szeretettel ajándékoztad meg, és eltöltötted apostoli buzgósággal és hősies felebaráti szeretettel, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy dicsőségedre nagylelkűek legyünk felebarátaink szolgálatában, és haláláig hasonlók a te Szent Fiadhoz!