Június 27-én, hétfőn tartottuk a Szent László tiszteletére szentelt nagyvárad-újvárosi templom búcsúünnepét. A szentmise meghívott szónoka Korzenszky Richárd OSB perjel atya volt, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója.
A liturgikus zenei szolgálatot a Szent László plébániatemplom Halmos László Kórusa biztosította, Kribus Mónika vezetésével.
Korzenszky Richárd atya 1941-ben született Csornán, gyermekkorát Kapuváron töltötte. Középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte, 1959-ben érettségizett, ekkor lépett be a bencés rendbe. A szerzetesi egyszerű fogadalmat 1960-ban, az ünnepélyes fogadalmat 1963-ban tette le. A pannonhalmi teológiai tanulmányokat követően, 1964-ben szentelték pappá. Egyetemi tanulmányokat folytatott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 1969-ben magyar és orosz szakos diplomát szerzett. 1968-tól a győri bencés gimnáziumban tanított és a diákotthonban volt nevelőtanár. 1973-ban Pannonhalmára helyezték, ott működött gimnáziumi és teológiai tanárként, és egyidejűleg 1979-ig Szennay András főapát úr titkáraként. 1979-től 1989-ig a pannonhalmi gimnázium igazgatója volt. 1989-ben pannonhalmi főmonostori perjellé választották. 1991-ig töltötte be ezt a tisztséget. A rendszerváltozás idején a Katolikus Egyházat képviselte a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, miniszteri biztosként. 1991-től a Katolikus Iskolák Főhatóságának ügyvezető elnöke volt, 1996-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottságának elnökhelyettese. Oktatás- és iskolapolitikusként meghatározó szerepe volt a katolikus iskolarendszer újraindulásában. 1994-ben elöljárója Tihanyba helyezte.
Richárd atya prédikációját Mécs László Bakonyi látomás című versének soraival kezdte:
Ki a betyár? Ki a szent?
Magyarhonban ki a szent?
Ha a Mérték tönkrement,
senki, semmi meg nem ment.
A kérdés érvényes az egész világra, szembe kell nézni azzal, amit úgy hívunk: titok. Manapság nem szeretjük a titkokat, szeretünk mindent racionálisan kielemezni, miközben rá kell döbbenjünk: a legfontosabb valóságot az életünkben értelemmel föl nem foghatjuk. Miért születtünk, minek élünk? Akár van bátorságunk bevallani, akár nincs, tény az, hogy mindannyian boldogok szeretnénk lenni. De ahhoz, hogy boldogok tudjunk lenni, oda kell figyelnünk arra, aki azért jött, hogy életünk legyen és ez az élet bőségben legyen. Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben? – hangzik a kérdés. Jézus így felelt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Olyan világban élünk, ahol az emberek nem szeretik egymást, nem fogadják el egymást – mondta Richárd atya, továbbá felhívta figyelmünket, hogy Európában a keresztények csődöt mondtak. Nem a kereszténység veszített értékéből, hanem a keresztények. Újból feltevődik a kérdés: „Ki a betyár? Ki a szent?”. Szenttel nem nagyon találkozunk, betyárral annál többel, életünk minden területén, ha nem vigyázunk mi is sokszor betyár módra élünk, úgy hogy nem ismerünk sem Istent, sem embert.
Szeretünk misztifikálni fogalmakat, például a haladást. Felelős politikusok vélekednek úgy, hogy a munkaerőpiac határozza meg az ember értékét. Csak az az értékes aki termel; a világot a piac törvényei határozzák meg. Ez tulajdonképpen katasztrófa, hiszen nem tekintik értékesnek például a nagymamákat, a gyermekeket. Sőt, sok esetben a gyermekre úgy tekintenek, mint az egyéni boldogulásnak és érvényesülésnek az akadályára, ezért, a mind kevesebb születés magában hordozza azt a veszélyt, hogy az európai keresztény gyökerű kultúra eltűnik.
Napjainkban semmi sem szent. Nem szent a személyiség méltósága, pedig mindenki egyszeri és megismételhetetlen, és mindenki a boldogságra született, nem pedig a boldogulásra. Itt Richárd atya felelevenített néhány emléket abból az időből, amikor az iskolaüggyel kapcsolatban dolgozott. A szülők jelentős része azt kérte, hogy segítse azt, hogy a gyermeke boldoguljon, sok pénzt keressen. Igen kevesen voltak azok, akik gyermekük boldogságát keresték.
A szentírási legfőbb parancsra, a szeretetre visszautalva: nem tudjuk magunkat, az életet, a ránk bízott teremtett világot helyesen szeretni. A szentek erre figyelmeztetnek: ne játsszuk el ezt az életet. A szentek mind közösek abban, hogy tudnak fölnézni az égre és tudnak leborulni a végtelen Isten előtt. Csak az tud egyenes gerinccel megállni az ember előtt, aki képes arra, hogy leboruljon alázattal a teremtő Isten előtt.
Szent László ünnepén egy olyan embert ünneplünk, aki felelősséget vállalt egy népért, egy nemzetért és ezt úgy tudta vállani, hogy képes volt felismerni, hogy mi a szeretet, aki tudott leborulni a végtelen Isten előtt, aki tudott hősiesen, erényekkel teli életet élni.
Richárd atya így zárta prédikációját: „Szent László király és a magyar szentek közbenjárását kérve adja meg nekünk az Isten, hogy ne tévesszünk mértéket és tudjuk életünket ahhoz a Krisztushoz igazítani, aki egyedül az Úr, egyedül az Igazság és egyedül az Élet.”
A szentbeszéd után Pék Sándor atya köszönte meg Richárd atyának, hogy elfogadva meghívásunkat, együtt ünnepelhettünk és köszöntötte a névnapjukat ünneplő Lászlókat, különös tekintettel a misén jelen lévő főpásztorunkra.
Az ünnepi szentmisét – amelyen közreműködött templomunk Halmos László-kórusa – a Pápai-, a Magyar Himnusz, valamint a Szent László Himnusz éneklésével zártuk. A zsúfolásig megtelt templomban együtt fohászkodtunk: „Régi nagy királyunk, dicsőséges László, kérünk légy Istennél értünk közbenjáró”.
A miséről távozó híveket ásványvízzel és kaláccsal kínáltuk meg, köszönhetően a Szeretetszolgálatnak, Mária Légiónak és az Egyháztanácsnak.
Voiticsek Ilona