Február 11-én volt a betegek világnapja, a székesegyházban ezen a napon a betegek kenetét közösségileg is kiszolgáltatták, ahová a Szent László-plébániáról is többen jelentkeztek. A Szeretetszolgálat csoport erre a napra felkereste az elsőpéntekeseket és ajándékcsomaggal örvendeztette meg őket, amit az idősek nagy megelégedéssel fogadtak.
Február hónapban az egyházközösségünkben is bekapcsolódtunk abba az országszerte elindított kezdeményezésbe, ami egy aláírásgyűjtéssel kívánt hatást gyakorolni Románia alkotmányára, hogy a család, illetve a házasság egy férfi és egy nő életkapcsolata legyen.
Hamvazószerdával elkezdődött az idei évben is a nagyböjt, idén az Irgalmasság Éve alkalmából elhatároztuk, hogy minden nap délután 3-kor elimádkozzuk az irgalmasság rózsafüzérét, illetve a keresztutat a közösségek fogják vezetni a Mária Légió, a Rózsafüzér Társulat valamint az Egyháztanács.