Üdvözlöm a Forrás kedves olvasóit! A nevem Bíró Kata, a Szent László-plébánia egyháztanácsának tagja, ugyanakkor a Posticum Szent Erzsébet-kápolnájának önkéntes sekrestyése vagyok.
A németországi Vreden városába utaztunk tizenketten, mint az apostolok. Reggel találkoztunk a Szent László-plébánián és „tudományos” eszközök segítségével (mérleg, mérőszalag) csomagoltuk bőröndjeinkbe a legszükségesebb cuccainkat. Debrecenben szálltunk repülőre, ami számomra beavatásként hatott, mert még soha nem utaztam repülőn. Amikor nekilendült a gép és nagy hangerővel felemelkedett, azt az érzést érdemes megélni! Aztán billegette a szárnyait, mintha elbúcsúzna a Földtől és rövid időn belül fennt voltunk a felhők felett. Hollandiában, Eindhoven városában szállt le a gép, ahol fogadtak a vredeniek. Autóval két órát utaztunk és csodáltuk a szép holland tájat. Alig észleltük, hogy átmentünk a holland–német határon, de azért azt tudni kell, hogy a határ német oldalán, Zwillbrock település közelében, a vallásháborúk ideje alatt megépült egy impozáns templom, amely a ferences szerzetesek gondozása alatt állt. Oda jártak szentmisére a katolikus hívek a határ mindkét oldaláról. Ezt a templomot egy későbbi időpontban meglátogattuk. Az ottani plébános részletesen és hangulatosan mutatta be nekünk a gyönyörűen felújított barokk műemlék templomot.
Vredenben a Meyerink Szállóban voltunk elszállásolva, hárman egy szobában. Én Higili Marikával és Lőrincz Mimivel voltam. Összebarátkoztunk, sokat besszélgettünk és persze sokat nevettünk. Nem sokat időztünk, mert mindvégig igen sűrű volt a program. Röviddel ezután átsétáltunk a Szent György-plébániára, ahol sokan vártak bennünket. Az „alo” üdvözlés ismeretlen volt számomra, de a végére igazán élveztem. Az utcán is mindenki köszön mindenkinek.
A mi vezetőnk, Pék Sándor atya volt, aki végig fordított oda és vissza, s már a végére nagyon elfáradt. Sokan voltunk, akik nem beszéltük a nyelvet, de Sándor atya megnyugtatott, hogy elég ha németül mosolygunk.
A parókia közvetlen szomszédságában két gyönyörű műemlék templom helyezkedik el. A Szent György-templom méretben óriási, öt haranggal van ellátva és minden harangnak neve van. Fel is kapaszkodtunk a toronyba, a harangok közvetlen közelébe és a helyi plébános megszólaltatta a legnagyobbat. Ez engem egészen váratlanul ért és akkor, abban a percben megfeledkeztem, hogy jobb fülemre nagyothalló vagyok. A templom felépítése a 800-as évek végére datálható, és a sok viszontagság következtében sokszor újra kellett építeni. Az altemplomban a feltárások által látható leletek, fényhatások segítségével szemléltetik az évszázadok során többször is felépített templomot. Ugyanakkor egy filmen szimulálták magát a templomot a megfelelő korban.
A másik templom a Szent Felicitas-kolostortemplom, ahol nagyon magas rangú hölgyek kerestek menedéket. Ez egy hívek számára zárt világ volt, ezért kellett felépíteni a Szent György-templomot.
Többször voltunk szentmisén, egyszer az egyikben, másszor a másikban. Minden alkalommal kiemelt vendégként köszöntöttek és jó érzés volt látni, hogy reggel is és este is a templom tele volt emberekkel.
A római katolikus egyház gondozásában működik iskola, óvoda, öregotthon, menhely, kórház, ahova ellátogattunk és minden helyen külön-külön sok érdekes dolgot lehetett tapasztalni. A hosszabb együttlét hozzásegített közösségünk megerősödéséhez.
Indulásunk reggelén, a szentmisén az ottani ifjúsági zenekarhoz betársult a mi csapatunkból két partiumos zenepedagógia szakos egyetemista, Attila és Erik, kölcsönkapott szaxofonnal és tangóharmonikával, és együtt elénekeltünk egy ősi ír áldást, amely magyarul így hangzik:
Az Úr vezessen végig az úton, szerteszét, ha sodor is a sors
Mert, ha őbenne bízva bízunk, nagy örömben majd találkozunk
És míg újra látjuk egymást, szent kezében őrizzen meg Ő!
Letér az útról a gyarló ember, ám lelkében Jézus hangja súg,
Kövesd e hangot, azt mondja néked: „Én vagyok az élet és az út.”
Meglásd újra látjuk egymást, szent kezében őrizzen meg Ő!