A Szűzanya hónapjában, május 11-én, a Mária Légió és Rózsafüzér Társulatunk csoportja zarándoklatra indult.
Sólyomkőváron megcsodálhattuk a Rupnik-féle mozaikot a szentélyben, amelynek egyediségét az adja, hogy a képek „mozaikjai” (az aranyat leszámítva) minden egyes darabja egyedi színű, nem színezett kődarabkából készült. Románia területén mindössze két-három ilyen alkotás található.
Következő állomásunk Szilágysomlyó volt, ahol egyházmegyénk legrégebbi, jelenleg is katolikus templomát látogattuk meg. A településen található erődítményt (melynek ma már csak maradványai tekinthetők meg) és a templomot is a Báthory családnak köszönhetjük.
Szilágysomlyóról utunk Kárásztelekre vezetett, ahol hódolatunkat fejeztük ki a Szent Kereszt-ereklye előtt. Ez a templom azért is kedves lehet számunkra, mivel plébánosunk, Zsolt atya, itt kezdte meg keresztényi életét és papi szolgálatát.
Köszönjük Zsolt atyának a kezdeményezést, szervezést és csoportunk vezetését.