A Szent László Kollégium a korábbi évekhez hasonlóan idén is megszervezte bentlakói számára szokásos csapatépítő túráját. Ez a túra nem csak a csapatépítésre, hanem arra is lehetőséget nyújtott, hogy a bentlakók kiszabaduljanak a város betonrengetegéből, a beadandók, dolgozatok és határidők világából. Rendszerint ez a túra a második egyetemi félévben, a jó idő beköszöntekor, a tavaszi szünetet követően, de mindenképpen a vizsgaidőszakot megelőzően kerül megszervezésre.
Az idei, 2026- os túra során a Szent László Kollégium bentlakói, illetve a kollégiumot vezető Kovács F. Zsolt plébános, Majoros Tibor diakónus túravezetésével a Sebes-Körös völgyében található Révre látogattak el. Itt egy közepes nehézségű túrát teljesítettek a folyó völgyében, illetve az azt övező hegyeken. A túra során a hegyi kilátókról gyönyörködhettek a Sebes-Körös völgyének gyönyörű panorámájában, ellátogattak a révi vízeséshez és a Zichy-barlanghoz. A korábbi évekhez hasonlóan az idei túra is jó hangulatban telt. Bár előzetesen most is akadtak olyan hangok, amelyek szerint: „jaj, ez nem nekem való”, „ a túra túl nehéz”, vagy „sok a dolgom” – ezek a túra végére átadták helyüket az olyan véleményeknek, mint: „ez, de vagány volt!”, „jó, hogy végül eljöttem”, „lesz még ilyen túra?”. A hangulat pozitív alakulásához az is hozzájárult, hogy a korábbi évet túráival ellentétben, most a túrázók dolgát nem nehezítette eső, vagy váratlan havazás. A túra végeztével a bentlakókat meleg vacsora („brassói”) és hideg sör várta a kollégiumban. Vacsora közben felidézték a nap emlékezetesebb pillanatait és kifejezték vágyakozásaikat egy újabb, ehhez hasonló kaland iránt. Vasárnap délután kellemes napsütésben az udvaron „miért is ne” (Wyh Not) pizzával zártuk volna a hétvégét?
Szőcs Zoltán grafika szakos bentlakó