Templomunk

A Szent László-plébániatemplom története

     A 32 éves török fennhatóságot követõen, az osztrák csapatok nyolc hónapon keresztül ostromolták a váradi várat. A támadás során a Kálvária-hegyrõl szétlõtték a várost, amelyet aztán a törökök felgyújtottak, hogy utána visszavonuljanak a várba. A törökök végül 1692. június 6-án, szabad elvonulás mellett feladták, majd másnap elhagyták a várat.
A kivonulást követõ napon Benkovich Ágoston püspök (1681–1702) ünnepi hálaadó istentiszteletet tartott egy sátor alatt a szabadban, templom ugyanis ekkor már egy sem volt a városban.
Az ostrom során a várat övezõ városok szinte teljesen elpusztultak. A vártól nyugatra, ahol a törökök egy új várost, az úgynevezett Nagyvárost építették, minden csupa rom volt, a váron túl kelet és dél felé, hol egykoron Velence és Vadkert állt, házaknak már az 1660. évi ostrom óta nem volt nyoma sem. Lakható épületek csupán a Körös jobb partján, Olasziban marad­tak, de ezek is romos állapotban.
Benkovich Ágoston püspök 1702-ben bekövetkezett haláláig, a romok eltakarításával, a püspökség újjá­szervezésével volt elfoglalva. Elsõ teendõjének tartotta mind Várad, mind Bihar vármegye betelepítését, de nem feledkezett meg az egyházi ingat­lanok újjáépí­tésérõl sem.
Hátráltatta a betelepítést egy-egy tatár vagy török csapat betörése, mint például 1693-ban, amikor tatárhorda pusztított Bihar megyében és Váradon. Ilyenkor a város kevés számú lakos­sága a kijavított várban talált menedéket. De még 1695-ben is portyáztak a törökök Váradon és környékén.
Azt követõen, hogy kitört a Rákóczi-szabadságharc, 1703. augusztus 6-án Bercsényi Miklós kurucaival együtt megjelent Várad alatt. A vár a császári csapa­tok kezén volt. Az elõzõ hónapban a császári seregek Diószegnél meglepték és szétverték a kurucokat, emiatt tört augusztusban a városra Bercsényi serege. A városban levõ, az osztrák zsold alatti, úgynevezett rác csa­pa­tokat a kurucok leverték, Olaszit pedig felgyújtották, így amit addig ott építettek, az mind a tûz martaléka lett. A következõ években a kurucok megsemmisítették a Köröstõl délre fekvõ települést is. Kezdetét vette a várnak körülzárása, amely évekig eltartott. Ez idõ alatt, amit a kurucok megkíméltek, elpusztították a német–rác hadak.
Miután Károlyi Sándor a kurucok nevében 1711-ben a majtényi síkon letette a fegyvert, Váradon is béke lett. Ettõl az idõtõl számítható a mai Nagyvárad megalapítása. A váradiak­nak a várvédõk támogatását III. Károly király (VI. Károly császár) 1712. november 27-én császári dekrétummal ismerte el, egyben megerõsítette II. Rudolf által 1600-ban adományozott összes kiváltságot, többek között a városnak adományozott címer és pecsét használatának jogát.
Régi birtokait a római katolikus püspök és a kápta­lan 1693. november 24-én kapta vissza, I. Lipót császár diplomája révén. Ennek értelmében Olaszi és az egykori Velence a püspökség, a vá­ros­tól nyugatra levõ település – a késõbbi Újváros – pedig a káp­ta­lan birtokába került vissza. A Habsburg-vezetés csak a hadá­szati szempontból értékes várat és közvetlen környezetét tekin­tette új szerzeménynek, és rendelte kincstári, kamarai igaz­gatás alá.
Benkovich püspök 1694-ben helyreállította a kápta­lant, de a kanonokok számának növelése lassan ha­ladt. A szerzetesrendek is fokozatosan telepedtek vissza.
Mivel a romokban heverõ települések közül Olaszi­ban maradtak aránylag épségben épületek, Benkovich püspök megfogyatkozott híveinek az elsõ templomot itt építi fel, saját udvarán, nem messze a Körös partjától. Az építés a források szerint 1693-ra tehetõ. Ez lett a Szent Brigitta-templom, amely a Szent László-templom felépítéséig ideiglenesen a székesegyház szerepét is betöltötte. Némileg átalakítva napjainkban is látható – mint ortodox templom –, a Széchenyi (ma Traian) tér 5. szám alatti tömbház mögött, a város legrégibb szakrális épületeként.
A hadügyi tanács 1714-ben stratégiai megfontolásból, azért, hogy egy esetleges támadó sereg ne találjon a vár közelében védelmet, a vártól számított ötszáz lépés távolságra (nagyjából a késõbbi Nagyvásár tér nyugati vonaláig), minden házat le­bontatott. Így keletkezett a régi Péntekhely romjai felett a késõbbi Nagyvásár tér, s ettõl nyugatra Újváros.
E nevében is új városnak a központi tere a Kispiac (a késõbbi Szent László, a mai Unirii tér) lett. A doku­mentumokban ekkor használt neve: Forum internum vagy Forum minus, azaz Kispiac, Kleiner Markt.
A káptalan 1714-ben a tér északnyugati részén – a késõbbi püspöki lak helyén – mészárszéknek, míg a késõbbi Kossuth (a mai Independenþei) utcában serfõzõ háznak szakíttat helyet. A tér nyugati részén levõ mészárszéktõl délre (a mai görög­katolikus püspökség helyén), a püspöki mészárszék volt. Egyéb­ként kezdetben a Kispiacot jelentéktelen szalma- és zsindelyfedeles házak övezték. Északkeleti szegletében egy „rozoga” földszintes épület állott, ez volt a Sasjegy alatti csapszék, a Fekete Sas-fogadó elõdje. E térség legjelentõsebb épülete a hosszanti tengelyének északi részén a Szent László-templom volt.

A Szent László-templom építése

Csáky Imre püspök

     A Szent László-templom alapját Csáky Imre bíbor­nok (1702–1732), az egyházmegye püspöke vetette meg. Biró József mûvészettörténész megállapítása szerint az alapkõletételrõl, vagy általában az építkezés kezdetérõl vagy elõzményeirõl semmi pozitív tudo­másunk nincs. Kétségtelen, terveknek lenniük kellett, mert mint a templom alaprajza és konst­rukciója sejteti, hogy egyszerû kõmûvesmesterre az építkezést nem bízhatták. Egy 17,72 méter széles boltozat szer­kesztése szakavatott tervezõ nélkül nem eshetett meg. Lehetséges, hogy erre a templom­ra is érvényes Pasteiner Gyula megállapítása, miszerint a 18. század kevésbé jelentõs magyarországi templomait közönséges építõmesterek építették, akik kölcsönkért ter­vek­kel dolgoztak.

     A mester neve tehát, éppúgy, mint a kezdeményezés éve, ismeretlen. Bizonyos azonban, hogy 1723. január 10-én a káptalan ide költözött át a Szent Brigitta-templomból, s így feltételezhetõ, hogy az alapkõ­letétel az 1720-as év körül történhetett, inkább utána, mint elõtte.
Málnási Ödön késõbb pon­to­sított: A várparancs­nok aka­dé­koskodása miatt csak 1721-ben kezd­ték meg a Szent László téri székesegyház, azaz a Szent László-templom épí­tését. Csáky Imre bíboros 1723. január 13-án vonult be ünnepélyesen az ideig­lenes székesegyházba, de a templom építése ennek ellenére még korántsem ért végett. Még a fõbejárat feletti kronosztikon fel­irata szerint is késõbb készült el: „HonorIbVs DIVI regIs LaDIsLaI DICata sVrrexIt” (Dicsõ László király tiszteletére szentelve emeltetett). A latin szöveg nagy betûinek össze­olvasásával az 1733-as évszámot kapjuk, melyet a templom építési évének tartottak, bár tudvalevõ, hogy ekkor még nem készült el teljesen. Egyes for­rások szerint 1733-ban a hajó építése fejezõdött be, de a szentély már 1723. január 10-tõl használatban volt.
A templom építését 1731–1734 között, a megmaradt számlák szerint, egy bizonyos Franciscus Suszter „Magister Murario­rum” vezette, ami – Biró József szerint – nem jelenti azt, hogy õ lett volna a templom tervezõje is, de ki sem zárható az.

 A Kispiac tér a Szent László templommal és az 1740-es években épült püspöki lakkal

– fénykép 1880. körül –

 

Csáky Miklós püspök (1737–1747) nem volt meg­elégedve a munkálatokkal, s igyekezett változtatni a templomon. Folytatta az Okolicsányi János püspök (1734–1736) által „újjáalakítani kezdett szentélyt”, amely 1741-ben készült el teljesen. Hogy mit rejt a szentély újjáalakítására vonatkozó tömör megfogalmazás, egyéb adatok hiányában, ma már nehéz volna megfejteni. Hogy változtattak a templom szentélyén az építés során, azt bi­zonyítni látszik az is, hogy 1991 nyarán, a templom külsõ tatarozásakor, miután leverték a szentélyzáródás vakolatát, a templomhajó ablakaival azonos magasságon azokhoz hasonló, utólag befalazott félköríves ablak körvonalai tûntek elõ. De ugyanitt elõ­került egy jól elkülöníthetõ, utólag befalazott 0,9 méter szélességû ajtónyílás is, amelynek nincs helye a templomnak ebben a ré­szé­ben. Erre csak egyetlen magyarázat lehet: ezt az ajtót 1723-tól használhatták, amikor még nem épült meg a templom hajója, de már miséztek a szentélyben – ahogy azt Lõrincz Ottó kanonok-plébános feltételezte.
A szentély falait nem egy­séges anyagból építették fel, hanem részben téglá­ból, részben igen gyenge minõségû homokkõbõl, ami szintén azt bizonyítja, hogy nem egy idõben ké­szült az egész.
Csáky Miklós püspök 1738-ban tornyot is akart a hajó­hoz építtetni a káptalan hozzájárulásával, való­szí­nûleg Fortunato de Prati építésszel, de ez utóbbi váratlan halála megakadá­lyozta ebben.
A szentély északi falánál levõ sekrestyeépület 1739-ben már létezett.

Forgách Pál püspök

A templomot 1756. május 23-án szentelte fel Forgách Pál püspök (1747–1757).

 

Tornyot majd 1800-ra emeltek a templomhajó elé, ugyanis a káptalani levéltárban levõ egyik okmány szerint a gömböt és a keresztet ekkor tették fel. A Szent László-templom 1780-ig volt a város székes­egyháza.

Események a templom életéből 1964-ig

A templomot felépülése után többször is javították, alakítgatták. A legjelentõsebbek az alábbiak voltak:
1881-ben újrazsindelyezték a sekrestyét, illetve kijavították a templomhajó zsindelyfedelét is.
A hajó tetõzetét 1884-ben lebontották, gerincét – amely eredetileg a toronyablak könyöklõjéig ért – lejjebb vették, és zsindely helyett lemezzel borították. Ekkor a toronysisak réz­borítást kapott.
1892. június 27-én a templom szentélyének falára egy emlék­táblát helyeztek a török uralom alól való felszabadulás kétszázados emlékére, amely ma is látható az 1992-ben, a szom­széd­ságában a három­századik évforduló alkalmából elhelyezett, immár kétnyelvû márványtáblával együtt.

Emléktábla a török uralom alóli felszabadulás kétszázadik évfordulójára

Emléktábla a török uralom alóli felszabadulás háromszázadik évfordulójára

1894 októberében Országh Sándor és fia budapesti orgona­készítõ cég egy új orgonát készített a templomnak, melyet a következõ év január 31-én szentelt meg Dénes János kerületi esperes.
1898. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, a Sztarill Ferenc által készített oltárfülkében elhelyezték Páduai Szent Antal szobrát, melyet ugyanazon hónap 21-én Vinkler József sardicai püspök áldott meg.
Kevésébé ismert, hogy 1900-ban, a városháza építése kap­csán felmerült a Szent László-templom lebontása, hogy helyette egy impozáns neoromán stílusú templomot építsenek.
1900. február 12-én Bulyovszky József polgármester egy memorandumot készített a városháza építése ügyében. Ebben többek között azt javasolta, hogy a régi reáliskolai épületet (melynek helyére 1903 végére a városháza épült) ajánlják fel megvételre a megyés püspöknek és a káptalannak, hogy ott egy monu­mentális plébániatemplomot építhessenek, a Szent László­-templom lebontását követõen. Mint írta, a Szent László tér a régi templom elbontásával nyerne szépségében és forgalmi képes­ségében.
A polgármester javaslatára a városi tanács egyhangú­lag elhatározta, hogy „megkeresést intéz” e tekintet­ben a káptalanhoz.
A káptalan ugyanezen év június elején válaszolt a meg­keresésre, amelyet a Nagyvárad napilap is közölt: „A káptalan válaszának lényege az, hogy nem hajlandó a Szent László-templom átépítésébe belemenni. A káptalan meg is okolja eme egyhangú hatátozatát. Úgy taglalja azt, mintha a tér szabály­talanná válna azzal ha a Szent László-templomot elbontanák és ezzel a volt [Kossuth utca sarki] Dunkel-féle ház [késõbb Cziller-házként volt ismert, 1944-ben kigyúlladt, majd lebontották] kiszögelése elrontaná az egyenes vonalat. A közlekedést sem akadályozza a templom, melynek átépítését az sem indo­kolja, hogy nem volna képes befogadni a hívõk seregét, mert rendes istentiszteletek alkalmával elég tágasnak bizonyul, a hívõk száma pedig nem emelkedik. Ragaszko­dik a régi templomhoz a múlt iránti kegyeletbõl is. Másfél­század emléke fûzi a káptalant a templomhoz, mely bár nem monumentális, de látta maga elõtt a város fej­­lõ­dését. Végül kifejezi a káptalan, hogy ha szükség is mu­tat­koznék valamikor egy új székesegyház emelé­séhez, véleménye szerint akkor is a jelenlegi helyen állana a leg­méltóbban…”
A katolikus Tiszántúlban a múlt iránti kegyeletet hang­­súlyozták: „Mely kegyeletet csak akkor volna szabad mellõznünk, ha e templom a rendes istentiszteletek alkal­mára kicsiny, a hozzá tartozó hívek száma pedig emel­kedõben volna, aminek az ellenkezõje áll…”
A káptalan levelére a tanács, mint állandó választ­mány jelentést tett a közgyûlésnek, amire az utóbbi testület jóvá­hagyta: lemondanak a Szent László-templom lebontásáról, és az egykori reáliskola helyére a város­házát építik ifj. Rimanóczy Kálmán terve alapján. Az elfogadott tervváltozatban a neves építész foglal­ko­zott a Szent László-templom külsõ felújításával is, hogy „csinosabb” külsõt kölcsö­nöz­zenek neki. Ez utóbbi elképzelés végül nem valósult meg.

 A Szent László-templommal szemben még a reáliskola épülete áll

1905 tavaszán a templomba bevezették a villany­világítást. Elõször március 5-én a szentségimádás estéjén gyúlt meg a villany a templomban.
1908. június 22-én kezdték el a felállványozott templombelsõ újbóli kifestését, a régi festés le­kaparását követõen. Az utóbbiról semmiféle infor­máció nem maradt fenn, vélhetõen nem képviselt mûvészi értéket. Az új mennyezeti freskókat Thury Gyula festõmûvész készítette.
1909. augusztus 2-án a káptalan újravakoltatja a templom déli oldalát és a tornyot, a többi helyen csak javítást végeznek.
1910 tavaszán megtisztították, kiegészítették a tölgyfából készült padokat, három új beüvegezett gyón­tatószéket készítettek.
1917. április 17-én a katonaság a templom négy ha­rang­ja közül hármat saját költségén leszerelt, elvitt és kifi­zetett, csak az úgynevezett nagyharangot hagy­ta meg.
1923. augusztus 1-jén a káptalan befejezte a Szent László-templom tatarozását, fennállása 200. évfor­dulója alkalmából.

 1923-ban készült felvétel. A káptalan ekkor fejezte be a Szent László-templom tatarozását, 
fennállásának 200. évfordulóján

1925. szeptember 13-án a háborúba elvitt harangok helyett két új harangot vettek Hönig Frigyes aradi harangöntõ cégétõl.

A nagyharang, Jézus szent Szíve irgalmazz nekünk” felirattal

A közepes méretű harang,„Szent László király légy oltalma Várad lakóinak” felirattal

1934. július 26-án az egyházmegyei hatóság elfogadja a Szent László-templom bádogtetejének javításáról és átfestésérõl készített költségvetést, mivel a bá­dog­tetõt a rozsda több helyen is kikezdte. A rozsda­marta bádogborítás egy részét még ugyanebben az évben kicserélték, az egész felületet kétszeresen újra­festették.
1936-ban a templom lábazata, fala és tornya alapos renová­lásra szorult. Ennek során Megyeri Ferenc építészmérnök vállalkozó irányításával, a lábazatot 100 centiméter magasságban mûkõbõl készült lappal borították be, a falakat és a tornyot újr­avakolták. Az ezredfordulót követõen ezeket a lapokat eltávolították, hogy ezzel is segítsék a falak kiszáradását.
1944. október 12-én a németek felrobbantották a Szent László­­-hidat. A robbanás károkat okozott a templomon, ablakain, tetõzetén, boltozatain. Novem­berre fejezték be a templom szükséges tatarozását.

A Szent László tér a Városházával és Szent László király szobrával, mely 1892-tõl 1921-ig állt a város központjában

1948. január 10-én ünnepelték a Szent László-templom 225. évfordulóját. Erre az alkalomra kijavították a robbanás során megsérült ablakokat.
1964 május havában nagy veszélybe került a Szent László-plébániatemplom. A hatóság le akarta bon­tatni. Az akkori ese­ményeket, Nagyvárad lakossá­gá­nak a templom melletti bátor kiállását Lõrincz Ottó kanonok-plébános ismertette köny­vében. Ebbõl idé­zünk most:
„1964. május 17-én Pünkösd vasárnapján, a Szent László-templom­ban az ünnepi nagymisén, Dr. Dászkál István helyettes plébános felolvasta az Egyházmegyei Hatóság levelét, kihirdetve a templom halálos ítéletét, le kell bontani a templomot, mert útban van, a város útjában. Az ünnepi mise hívõserege felzokogott. A Szent László-templom a város szíve. A fõtéren áll. És azt hozták fel indokul, hogy a városrendezés terveinek útjában van. A közlekedést nem akadályozza, legfeljebb a térhatást csökkenti. De a »benn­szülötteknek«, vagy már régebben Váradon lakóknak, akik megszerették Szent László városát, a tér­hatás csökkenése sohasem fájt, a templom hozzájuk nõtt, a város minden kövével együtt. E templomba Váradon a legtöbb ember betér, ha csak egy rövid fohászra vagy segélykérésre, a Boldogságos Szûz vagy Szent Antal szobra elé, a hajnali munkába indulás, a délutáni vagy esti hazatérés idején.
Nemcsak római katolikusok, de református, görög katolikus, ortodox és izraelita testvéreink is. A távolabbi városrészekrõl is jönnek szentmisére, jönnek imádkozni. Pünkösd másodnapján is volt szentmise, reggel hat órakor megtelt a templom. Délután 3-kor csoportosan álltak az emberek a szentély külsõ falán elhelyezett emléktáblát böngészve, amelyen a felírás azt hirdeti, hogy e táblát 1892-ben készíttette Nagy­várad közönsége a város török uralom alóli felszabadulásának 200 éves jubileuma emlékére.
A templomban bent számos imádkozó, nézelõdõ, fényképezõ ember. Nézik a mennyezet képeit, a falakon Fugel keresztúti stációi képeit.
Este fél hétre volt meghirdetve a szokásos, de ez alkalommal utolsónak tudott szentmise. Hatkor már hatalmas tömeg töltötte meg a templomot, az oltár lépcsõjétõl a templom ajtójáig ember ember mellett szorongott, a padsorok között és a falak mentén. A szentmisét a helyettes plébános végezte. Felajánláskor a kántor elkezdte: »Hozzád fohászkodunk, áldott Védasszonyunk…«, és zengte, és sírta az egész templom: »Anyánk, siess értünk könyörögni…«
A mise végén kiment a pap lehunyt szemmel, csorgó könnyekkel. A nép maradt, egy fiatal szõke asszony elkiáltotta magát: »Asszonyok, anyák! Anyánk haldoklik! Ne hagyjuk! Virrasszunk!«
Egy rekedt férfihang énekelni kezdte: »Nagy asszonyunk, hazánk reménye…« és énekeltek a kisemberek, a munkások, a proletárok. Jöttek a Mária-énekek egymás után. Énekeltek a templomban, kint az utcán, egész a városházáig.
A téren mindenki zúgta: »Keresztények sírjatok, mélyen szo­morkodjatok, keseregjen minden szív, aki Jézusához hív!«
A templomból nem mozdult a nép, hiába próbálkozott a helyettes plébános rávenni az embereket »menjenek szépen haza«. Egy csodálatos búcsújárás kezdõdött. Az emberek elindultak a fõoltárhoz, meg­csókolták az oltárt, így vettek búcsút. Az elvonulók helyébe újabb és újabb csoport lépett. A váradi fiatalok félre tették a kenyérféltést, a figyelõ hatóság elõli óvakodást. Azok, akik a Húsvét éjjeli körmenet közben meghúzódtak az oszlopok árnyékában, most nyíltan megvallották hitüket.
Éjfélkor ismét megjelent a helyettes plébános, a Securitate emberei voltak mellette. A fõtisztelendõ úr az áldoztató rácsig ment és kérte az embereket, hogy »saját érdekükben menjenek haza«. Lassan el­kezdõdött a kivonulás, a hívek megcsókolták a templomkövet és kimentek a kapu elé. A helyettes plébános belülrõl bezárta az ajtót.
Egy kis csoport ott maradt a bezárt ajtó elõtt sírva, imádkozva. Megkezdõdött Nagyvárad népének vallási és nemzeti különbség nélküli, három napos »népmissziója«. A bezárt templom körül õrt állt a nép imádkozva, énekelve. Napközben ott üldögéltek a Szent László téri park alacsony kõkorlátján. Majd ismét odaálltak, sokakkal együtt a bezárt templom ajtaja elé, a templom falaihoz.

Hiába volt a Securitate megfélemlítõ akciója, többektõl elvették a személyazonossági igazolványt és berendelték õket a rendõrségre, majd a Securitatéra kihallgatásra. A nép kitartott, három nap után a város vezetõsége is megadta magát. A templomot újra kinyitották, a reggeli szentmisét Te Deum-mal kezdték. Téged, Isten di­csérünk!”
Nem meglepõ, csupán tényként közöljük, hogy a korabeli helyi sajtó, a Fáklya és a Criºana egyetlen szót sem írt a Szent László-plébániatemplom körül zajló eseményekrõl.
A templom megmentésé­nek 45. évfordulóján, 2009. június 1-jén a Nobi­li­tas Egyesület egy emlék­táblát állíttatott a bejá­ratnál.

Az alábbi linken megtekinthetünk egy kis filmet, amelyben felszólalnak azon személyek akik jelen voltak akkor…

http://www.varadvideo.ro/punkosdi-templomvedok-vId-450

A templom megmentésének 45. évfordulóján állított emléktábla

A Szent László-plébániatemplom külső- és belső leírása

A templom külsõ megjelenésében dísztelen. A hajó déli homlokzatán levõ három profilálatlan félköríves ablakot egy­szerû lizénakötegek választják el egymástól. A vakolat a harmadik ablak alatt egy befalazott, egykor íves ajtót rejt. Egy 1893 elõtti képen ezen a helyen egy toldaléképület látható, amely elsõ látásra akár oldalbejáratnak is tekinthetõ, de mivel külsõ ajtó nem volt rajta, így alkalmasint más lehetett, esetleg keresztelõkápolna – amint azt Lõrincz Ottó kanonok-plébános feltételezte. A 20. század hajnalára már lebontották ezt az utó­lagos toldaléképületet, valószínûleg zavarhatta a tér növekvõ forgalmát.
A szentély és a hajó találkozásánál, a kripta bejáratánál 1929-ben a villamosmûvek transzformátorállomása számára építettek egy kis helyiséget, amely késõbb jegyárusító bódéként szerepelt, egészen az 1992-ben való lebontásáig. A templom szentélyének déli falán a hajó ablakaihoz hasonló két ablak található.
A templom északi, Körösre nézõ oldalánál a szentélyzáródás vonalától nagyjából a hajó hátsó harmadáig sekrestyeépület található, amelyet tükörmélyítésû táblákkal tagolt alacsony attika koronáz. A sekrestye keleti falát egy nagyobb, egyenes lezárású ablak, míg északi homlokzatát négy kisebb, félköríves tölcsérbélletes ablak töri át.
A templom nyugati homlokzatához épített torony a hajó hossztengelyébe esik. Belsõ oldala a templom falára támaszkodik, olyképpen, hogy mindkét oldalán enyhe hajlású homorú kiugrás köti össze a hajóval. E kiugrást volutás vonalú, de négyzetesen végzõdõ falazat koronázza, végein egy-egy kisméretû urnával.
A torony tagozása a hajó oldalhomlokzati kiképzéséhez viszonyítva gazdagabb.

Biró József megfigyelése szerint: „A fõpárkány kapitellprofilja, amely csak a homlokzaton található, s a hajón nem folytatódik – nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a templom eredeti tervei már nem játszhattak közre a torony felépítésében. A homlokzat szélén, a torony oldalain toscan lizénák futnak végig; a koronázópárkány fölött, a hajó nyeregtetejével egyszintben, újabb övpárkány övezi a tornyot s ennek széleitõl indulnak ki a tornyot a templommal egységbe fogó volutás vonalú, de négyzetesen végzõdõ falazatok. A karcsú (sisakostól 45 méter magas) s enyhén legömbölyített élû toronynak mind a négy oldalán félköríves ablakok nyílnak, amelyek a hajó ablakaitól erõsen elütnek: kiképzésük, az ívelt szemöldökpárkánnyal, zárókõszerû dísszel, valamint a torony és a homlokzat tükörmélyítésû falsávjai és táblái a késõ barokk jellegzetes stíluselemeit képviselik.” A torony koronázópárkányának mezejében elhelyezett óra kerek számlapját a párkány felsõ és az alsó tagjai ívelten követik, kiala­kítva így a jellegzetes barokk órapárkányt. A toronyórák 1886-ban kerültek a helyükre.

A toronysisak egykori vélekedések szerint Várad legszebbike, részben enyhén klasszicizáló jelleggel.
„A Szent László-templom kül­sõ összbenyomása a különbözõ idõkbõl való stíluselemek keve­redése ellenére is igen ará­nyos, s min­den oldalról, ha nem is külö­nösképpen bonyolult, de igen fi­nom profilokat nyújt, amiben nagy része van az arányos to­ronynak. S ha végigtekintünk a templom épí­tés­történetén, amelyen egy szá­zad stílusváltozása jelenik meg, mintegy benne láthatjuk a fej­lõdõ város képét is; a szerény s egyszerû lehetõségeibõl foko­zatosan kibontakozó s immár új erõre kapott századvégi Vá­ra­dot is megjeleníti” – állapítja meg Biró József.
A Szent László-templom kert­jében 2002. június 16-án fel­állították Pio atya bronz­szobrát, melyet az újvárosi plé­bá­nia 1994-ben kapott Rimini­bõl ajándékba.

A templom külsõ megjelenésének dísztelenségét követi a belsõ tagozás egyszerûsége. A torony alatti bejáraton túl egy ívelt, s keresztboltozattal, pilléreken nyugvó orgonakarzat alá jutunk. Ezt követi a 20 méter hosszú és 12 méter széles hajó, amelynek félköríves dongaboltozata van. Az utóbbit három pár fiókboltozat osztja meg, amelyek az ablaknyílások fölött indulnak ki, s majdnem a mennyezet tengelyéig érnek. A boltozat, félpillérek, koronázópárkány vagy konzolok hiányában közvetlenül a falból indul ki.

A hajóhoz kapcsolódó szentély 8,05 méter széles, 11 méter hosszú – a szokottnál némileg hosszabb –, és még egy 2 méte­res, háromoldalú szentélyzáródás is járul hozzá. A szentély egy lépcsõvel magasabb a hajónál, de boltozása alacsonyabb. A szentélyt két-két fiókboltozat osztja meg, s a jobb oldali nyílásokban két féköríves ablak van, amelyek a hajó ablakaival nagyságban megegyeznek. A szentély bal oldalát nem törik át ablakok az itt lévõ sekrestye miatt. A szentélyzáródás ívbordá­zattal boltozott.

 

Díszítése, művészi értékei
A szentélyben álló barokk fõoltár Nagyvárad legrégibb fenn­maradt oltára, minden valószínûség szerint a 18. század har­mincas éveibõl való. Különálló felépítménye fából készült márványutánzat: a széleken két kompozitfejes oszlop és belül pillérek tartják az oltárkép felsõ ívezetéhez tartozó tört, három­tagú, fogsoros koronázópárkányt. Volutákkal lezárt oromzata közepén a sugárzó Istenszem, két oldalt angyalkák és urnadíszek, ezüstözött felhõgomolyagok, kikandikáló angyalfejekkel. Csáky Miklós püspök díszes márványoltárral akarta kicserélni, de a megfelelõ szobrász hiányában tervérõl lemondott. Az oltár fából készített menzáját Forgách püspök állíttatta.
Oltárképe a templom legértékesebb darabja, Friedrich Silcher bécsi akadémiai festõ mûve 1863-ból. Szent Lászlót ábrázolja, amint átveszi a város kulcsát Várad püspökétõl.

A hajó négy mellékoltára valószínûleg a 18. századból, az oltárképek késõbbi, 19. századi emlékek. A hajó ablakfülkéiben álló két hátsó mellékoltár nagyobb méretû. Mindkettõ fából való felépítményén páros pillérek tartják az oltár­képek lezáró ívét. Az oromzatuk háromszögû, de ornamenti­kájukban némi eltérés mutatkozik. E két oltár képeit a szignatúra tanúsága szerint Böhm Pál festette 1861-ben.
A bejárattól jobbra a Szent Bonifác-oltár található. Koporsó­oltárában õrzik Szent Bonifácius római vértanú tetemét. Idehozatala Forgách Pál püspök (1747–1757) nevéhez fûzõdik, aki mindenképpen meg akarta találni Szent László ereklyéit. A várban végzett eredménytelen kutatások után Rómából akart egy ereklyét szerezni, ezért elküldte uradalmi felügyelõjét XIV. Benedek pápához. Bunyitay Vince úgy tudta, hogy Baranai Ferenc uradalmi felügyelõnek három szentnek az ereklyéit sike­rült elnyernie. Ezekbõl kettõt Szent Defendens és Szent Boni­fác ereklyéit Váradra küldte, ahová az elsõ meg is érkezett. Forgách püspök 1749. május 1-jén nagy ünnepséggel, ágyúk dörgése között, fáklyák világánál vitette be az akkori székes­egyházba – azaz a Szent László-templomba. Szent Bonifác ereklyéit egyelõre Várad mellett, a püspöki kápolnában helyezte el, de 1750. június 5-én saját születésnapján, személyesen, nagy pompával szállíttatta át a székesegyházba. A Szent Bonifácot ábrázoló oltárkép elé idõvel felállították Szent Rita szobrát.

A másik hátsó mellékoltár képe Nepomuki Szent Jánost, a hidak védõszentjét ábrázolja. Az oltárkép elé a késõbbi idõkben Szent Teréz szobrát állították.

A szentély két oldalán, de még a hajóban két kisebb, úgynevezett felsõ oltár áll. Mindkettõ szerény ornamentikájú, menzája és felépítménye fából készült, s ugyancsak fából vannak felépítményei. Az utóbbiakat kompozitfejes pillérek fogják közre a szobroknak szánt félköríves fülkéket, fent arannyal díszített, frizes párkány, kis urnadísszekkel.
Jobbról Jézus Szíve-, balról az Immaculata-oltár. Mindkettõ szobra 1870 körül készült. Az 1823. évi Canonica Visitatio sze­rint a négy mellékoltár még más volt: a Boldogságos Szûznek, Nepomuki Szent Jánosnak, Szent Annának és Szent Bonifácnak voltak szentelve. Késõbb megváltoztatták õket. A mostani Immaculata-oltár eredetileg Nepomuki Szent János-oltár volt; ezt bizonyítja, hogy az oltár menzájának oldallapján Nepomuki Szent János fekvõalakja van kifaragva. Az üveg ereklyetartóban itt van elhelyezve az írás szerint: „S. Defendens Martyr” ereklyéje.

A mellékoltárokkal egykorú a dúsan aranyozott szószék is. Hangvetõ mennyezetén szárnyas angyal harsonába fúj. A szószék mellvédjét három oldalon dombormû ékesíti: Jézus és a bûnbánó asszony, Férfiak hallgatják Jézust, Jézus és a szamáriai asz­szony.

A hajóban közvetlenül az orgonakarzat alatt, a jobb oldali barok­kos hatású szoborfülkében Páduai Szent Antal szobra látható 1898-tól. Az életnagyságú szobrot – amely Szent Antalt ábrá­zolja fiatal szerzetesként, barna kámzsával, karjában a kis Jézussal, jobbjában liliomszállal – a müncheni Mayer cég ké­szí­tette.

A Páduai Szent Antal-oltá­rával szemben a bal oldali hasonló korú, hasonló felépítésû szoborfülkében Szent József szobra látható, kezében liliom­szállal.

Nem messze tõle, de már az orgonakarzat alatt a Lourdes-i Szûz szobra, s egy feszü­let található.

A templombelsõ dongaboltozását kazeinfestés díszíti. (Ez abban különbözik a freskótechnikától, hogy száraz falra alkal­mazzák, és kötõanyagként kazeint és oltott meszet alkalmaz­nak.) Fraknói Vilmos váradi kanonok megbízásából Thury Gyula készítette a festménye­ket 1908-ban. Ezek a következõk: A szentély boltozatán Szent Cecília orgonán játszik az Oltá­ri szentség elõtt. A hajó boltozatán a szentélytõl az orgona­karzat irányában: Szent László templomot épít Váradon; Szent László vizet fakaszt a szik­lából.

A szentély bolthajtásában a baloldalon Szent Péter, a jobb­oldalon Szent Pál képe látható. A hajó boltíveinek tövében a négy evangélista képe: jobbról Szent Márk és Szent János, balról Szent Lukács és Szent Máté.
A festõmûvész – Biró József szerint – a régiség látszatát akar­ta kelteni, amelyet részben el is ért. A mennyezet egy ré­szén, illetve a falak felsõ har­madá­ban a barokk díszítésre jel­lemzõ illozionisztikus festészeti elemeket alkalmaztak. Az utóbbi alatt sötét tónusú már­vány­utánzat volt, – Novák József munkájaként úgyszintén 1908-ból. Ezeket mind meg­semmi­sítették az 1990-es évek belsõ fel­újításakor, ami egy egy­szerû, sárga falfelületet eredmé­nye­zett.

A templom falán természete­sen ott láthatók Jézus Krisztus keresztútjának stációképei is.
Késõbbi, 1990 utáni eredetû a szentély diadalívének fel­írása: „Idvezlégy kegyes Szent László király”, illetve ugyanitt található a Szent Korona, vala­mint a ko­ro­názási jogar és az ország­alma dombormûve.
Ugyanebbõl az idõbõl származik az orgonakarzat mell­védjén látható két gipszdombormû, amelyek Karl Ditters von Dittersdorf, illetve Michael Haydn arcvonásait ábrázolják. Michael Haydn 1757-tõl, Patachich püspök idejében volt a templom zene­karának kar­mestere. Váradi tartózko­dása alatt harmincegy mûvet kom­ponált. Utódja Karl Ditters von Dittersdorf 1764-tõl 1769-ig vezette a nagy létszámú – har­mincnégy fõbõl álló – együttest.

Egy idõben készültek a templom falfestményeivel a Palka József budapesti mû­helyébõl kikerült neoromán stílusú festett ablakok, ame­lyek a második világháború során elpusztultak. Ideiglenesen egy­szerû fémkeretes ablakokkal helyettesítették õket, melyeknél színes üvegekbõl a latin kereszt alakját rakták ki. Az 1990-es évek elején fakeretes ablakok kerültek a helyükbe.
Összességében nézve Biró József szerint: „A Szent László-templom a magyarországi, XVI–XVII. század eleji, úgynevezett provinciális barokk templomok egy­szerûbb tipusához tartozik, amelyek jórészt a szomszédos Ausztria örökös tartományainak példái nyomán épültek. Önállóságot nehéz találni, annál sûrûbben ta­lálkozunk a délnémet befolyás alatt keletkezett alsó-ausztriai, ti­roli, vorarlbergi, avagy salzburgi kisebb templomok reminiszcenciáival. Így például a hosszú szen­tély Weissenau-ra emlékeztet: alap­rajza sok analógiát mutat a henndorfi, de különösen a köstendorfi plébánia-templommal. Az ívelt s keresztboltozattal aláboltozott, pilléreken nyug­vó orgona­karzat is az osztrák példákra vall.”

(Forrás: Péter I. Zoltán: A nagyvárad-újvárosi Szent László-plébániatemplom története)

2014 nyarán került sor a templomtető újrafestésére.
2015 február végén a templom alagsorában végeztek felújítási munkákat. A falakban visszafalazták a hiányzó téglákat és elszállították az évek során összegyûlt törmeléket. A padozatot, ami döngölt föld volt, kiegyenlítették és kirakták félsamott téglából.

20

2015 tavaszán sor került a harangokat mûködtetõ szerkezet javítására, így városunk központjában ismét szólnak templomunk harangjai. Ezt a munkálatot a vredeni testvéregyházközségünk segítségével végezhettük el. Heinrich Gebing atya tavaly ünnepelte aranymiséjét. Õ ajánlott fel 7000 eurót templomunk javára, ami fedezte az elektronikus vezérlõegység telepítésének költségeit. Isten fizesse meg jóságát és nagylelkû adományát!

Templomunk főoltárképét 2017. január – március közötti időszakban restaurálták a szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség restauráló műhelyében. Restaurátor Puskás Éva. A kép olajtechnikában készült vászonra festett műalkotás. 

Az ujjonnan restaurált főoltárképet Exc. Böcskei László megyéspüspökünk  szentelte fel szentmise keretében 2017. április 23-án.

Restaurálás előtt

Restaurálás után